vissza a főoldalra

 

 

 2009.06.01. 

„Minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotunk"

Többszázezren vettek részt május 30-án a 443. csíksomlyói búcsún. A zarándoklat a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye alapításának 1000. és a ferences rend 800. éves jubileumát is köszöntötte. Már reggel benépesedtek zarándokokkal a csíksomlyói kegyhely felé vezető utak. Egymást követték a keresztalják, énekelve, imádkozva zarándokoltak a kegytemplom felé.

Görföl Vilmos, Nagymegyer, Csallóköz – Felvidék: „Látom itt a magyarság összefogását és nagyon tetszik, hogy ilyen sokan eljönnek."

Ferencz Csaba – Szent István Lovagrend, Budapest:

„Szent István király alapítása lévén, nekünk úgy gondoljuk, hogy kötelességünk, a király maga is a Szent Szüzet rendkívüli módon tisztelte, hisz mindnyájunkat neki ajánlott fel. Nem is tehetünk mást, itt kell lenni, meg hazajöttünk."

Jakubinyi György érsek, Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye:

„A csíksomlyói búcsú mindig fontos és mindig jelentős, mert 1567 óta népünk megfogadta, hogy ha az ősök hitéhez hűek maradhatnak, a Szűzanya segítségével, minden évben pünkösdszombatján elzarándokolunk ide. Az ősök ígérete is kötelez minket, de a mi nehézségünk, nyomorunk is, mert mindig rászorulunk arra, hogy a Szűzanya továbbra is segítsen."

Németh Zsolt elnök, Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottsága:

„Kinőtte magát Csíksomlyó egy olyan eseménnyé ami a világ magyarság életében talán a legfontosabb esemény."

Tőkés László EP-képviselő:

„Osztozunk a Gyulafehérvári Katolikus főegyházmegye 1000 éves évfordulójának örömében, hiszen egy tőről fakad a kereszténység."

Borboly Csaba elnök, Hargita megye Tanácsa:

„Csíksomlyó talán a világ magyarságának az a zarándokhelye, ahova mindannyian el kell jöjjünk és igazából ahhoz a megújuláshoz, lelki megújuláshoz, amelyre minden évben szükség van, ezt a zarándokutat meg kell tegyük."

Gál Kinga EP-képviselő:

„A környezetünk erkölcsi válságán nekünk kell segíteni, nekünk kell változtatni azért, hogy a magyar családok újra megerősödjenek azért, hogy a gyermekeink egy másfajta jövőt tudjunk átadni."

  „Krisztussal ezer esztendeig." Ez volt az idei csíksomlyói búcsú mottója. Az 1000 éve Szent István alapította Gyulafehérvári püspökség korábban a kalocsai érsekséghez tartozott, ezért választották a Kalocsa-kecskeméti érseket az idei búcsú szónokául. „Itthon vagyunk, a magyar nemzet szíve dobog itt. Örömünket, bánatunkat hoztuk ide a Szűzanyához, kezdte ünnepi beszédét Bábel Balázs érsek, aki beszédében az erkölcsi értékek fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét.

 „A világ és benne a mi magyar népünk is nagy válságban van. Azért hozom elő a magyarországi életünk gondjait és bajait, mert az ottani élet kivetül a világ összes magyarjára és ha jól meggondoljuk mi minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotunk."

Értékválság van, mindent pénzzel mér a világ. Az értékválságot könnyen az államcsőd is követheti. Az emberiség őssejtjét, a családot is rombolják. A kisemmizettség, depressziós lelkület sújtja a nemzetet, emberileg nincs remény, de Krisztust követve és kéréseinek eleget téve megmaradhat nemzetünk. „Nem vette le rólunk kezét a Magyarok Nagyasszonya. Összetartozunk, össze kell fognunk!” – erre kérte a jelenlévőket az ünnepi szónok. A zarándokok az esőben is végigvárták a szentmisét.

 

(Forrás: erdely.ma)