vissza a főoldalra

 2009.05.29. 

Mire garancia a Fidesz?

Az ország jövője két kétségbe nem vonható alapvetésen nyugszik: az egyik, hogy a most éppen Bajnai főszereplésével, üres nézőtér előtt folytatódó ócska, olcsó, százszor megbukott, kifütyült, véget érni nem tudó, balliberális politikai szappanopera minden hitelét elveszítette a legszélesebb néptömegek szemében is. A másik, hogy igaza van Orbánnak: az egyetlen társadalmi erőt és valós többséget ma a Fidesz képviseli Magyarországon. Magyar Nemzet-beli cikkében Orbán Viktor a pécsi polgármester-választás kétharmados győzelmének fényében – teljesen joggal – utal rá, hogy a magyar társadalmat a reménytelenség állapotából kimozdítani képes erő egyedül a Fidesznél van. Ezt a megállapítását százszázalékosan osztani tudom, de azt, ahol arra utal, hogy a június 7-ei EP-választás – várhatóan ugyanilyen arányú vagy még nagyobb – fideszes győzelme a Gyurcsány-Bajnai korszak végét fogja jelenteni, már némi szkepszissel olvasom. Emlékszem, mondta ő már ugyanezt tavaly márciusban is, a gyurcsányi gyilkos reformokat elutasító, a vízitdíjat eltörlő népszavazás előtt, de bizony – az átütő erejű jobboldali győzelem ellenére – semmi sem történt, ami megingatta volna az Apró-família politikai ámokfutását. Lehet, hogy Bajnai helyzete ingatagabb, mint barátjáé volt, de a bőr mindkettejük orcáján azonosan vastag, sőt a libazsírral kenegetett Bajnaié még inkább: nem feltétlenül fog félreállni még a legmegalázóbb választási vereség esetén sem, mondván: annak eredménye mit sem változtat az ő „válságkezelő kormányzatának” feladatain. Úgyhogy ebben nem osztom Orbán optimizmusát, de nem csak ebben. Más, ünneprontó kételyek is mocorognak bennem. Csak az nem látja, aki nem akarja, aki nem hajlandó látni, hogy szocialistáink precíz pontossággal, gátlástalan következetességgel ugyanazon a hadi úton járják a maguk nagy menetelését, amelyen még valamikor 1945 után elindultak: ugyanazt, ugyanúgy, ugyanazért, ugyanazokért és ugyanazok ellenében, a nemzet számlájára csinálják, mint eddig. Változhat a titulus, a névkártya, a politikai berendezkedés, a korszellem, az európai divat, változhat minden, de Hornék, Kovácsék, Medgyessyék, Gyurcsányék, Hillerék, Bajnaiék és Lendvayék örök osztályharca soha! Az marad, ami volt és még csak a kifulladás jeleit sem igen érezni rajta. Nos igen, itt lenne nagy szükség a Fidesz vitathatatlanul megnőtt politikai erejére, súlyára. Hogy miért az enyhe feltételes mód? Azért, mert félek, hogy a végén megint csak becsapatunk, mint már oly sokszor, mint tulajdonképpen mindig a rendszerváltozás legkezdete óta, amikor is a semmiből megjelent a győztes MDF élén egy Antall József nevű ismeretlen – ám valamilyen okból rendkívüli tekintélynek örvendő, sokat szenvedett 56-os forradalmár, akit egészen az Orvostörténeti Múzeum igazgatói székéig üldözött a kádári bosszú –, hogy bemutatkozás helyett paktumot kössön az SZDSZ-szel. (Ezt követően már felesleges is volt bemutatkoznia.) Nem a Fidesz erejében, leendő választási győzelmeiben kételkedem – Orbánék befutását fixre vehetjük, mivel a szocialisták iránti tömeggyűlölet sokkal nagyobb már, mint a Fidesz ilyen-olyan dolgaival szembeni averzió, ezért azok is rájuk szavaznak majd, akik amúgy, a Gyurcsány/Bajnai-veszély hiányában nem biztos, hogy ezt tennék –, kételkedésem más irányú: a győztes, újra hatalomba kerülő Fidesz vajon mennyire lesz bátor, képes vagy hajlandó egy alapjaiban más, a mostanitól mindenben eltérő gazdaságpolitikai, pénzpolitikai, adósságpolitikai program meghirdetésére és megvalósítására? Ha a Fidesz győzelme nem jelent majd többet annál, semmint hogy a „válságkezelő kormányzat” elnökét Bajnai helyett Orbánnak hívják, de az ugyanabban az IMF-dagonyában, ugyanazon helybenjárást fogja elkezdeni, amit ezek abbahagytak, akkor kár volt az egész választási hajcihő. Miután elolvastam Orbán bizakodó és vigasztaló írását, egy népszabis cikkre figyeltem fel: „Bajnai már az IMF-hitel kiterjesztéséről beszél”. Magyarul: tovább szándékozik növelni a nemzet eladósodását, a kamat kamatának a kamatát újabb kölcsönből fizetné vissza, a magyar jövőt még a mostaninál is mélyebbre lökve az adósságcsapdába, még meredekebbre állítva az adósságspirált. És ekkor jött az elkerülhetetlen, lesből lecsapó kérdés: Orbán biztos, hogy nem ezt tenné? Ő garantáltan mást fog tenni, mint ezek? – netán a gazdasági kényszer, a már megkötött nemzetközi megállapodások és a globalista etika súlya alatt elkezdi majd magyarázni, hogy nem tehet mást, hogy meg van kötve a keze? A Fidesz ereje garancia a választási győzelmekre június 7-én is, és jövő tavasszal is, de vajon ez a garantálható győzelem mire lesz garancia nemzeti szinten? Folytatódik a nagy menetelés, vagy elkezdődik végre a magyar ösvény kitaposása?