vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.06. 

A forint levált a régiós mozgásokról

A pénzügyi válság legújabb fejleménye, hogy amíg forint és a magyar részvénypiac gyengült, addig a zloty és a cseh korona erősödni tudott, akárcsak az említett két ország részvényindexe.

A régiós mozgásoktól eltérő forintárfolyam- és tőzsdeindex- gyengülést Barack Obama amerikai elnök március 3-ai nyilatkozata indította el, aki a feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország és Ukrajna problémáit említette, amikor a globális pénzügyi válság nemzetközi következményeiről beszélt a Fehér Házban.

Március 4-én aggodalmukat fejezték ki kelet-európai uniós tagországok bankfelügyeletei a szerintük "félrevezető és leegyszerűsítő kommentárok" miatt, amelyekkel országaik pénzügyi szektorának kockázatait illetik. A szlovák jegybank honlapján közzétett közös közlemény aláírói között Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Románia és Bulgária bankfelügyelete szerepelt a dokumentum aláírójaként, utóbb a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is megküldte az MTI-nek a közleményt, amelyen hatodik aláíróként a PSZÁF is fel van tüntetve.

Farkas István, a PSZÁF vezetője elmondta, hogy az elmúlt napokban nem formális egyeztetés zajlott a dokumentumról, amelyben a magyar illetékesek is részt vettek, de a magyar fél arra számított, hogy az ülés végén esedékes a formális megállapodás. Így meglepetésként érte a magyar illetékeseket az öt ország által aláírt dokumentum megjelenése, amint arról tudomást szereztek, azonnal intézkedtek, hogy Magyarországot is tüntessék fel az aláírók között, hiszen az egyeztetés során mindvégig egyetértett a deklaráció alapgondolatával.

Az Obama-nyilatkozat és a bankfelügyeleti deklaráció félreértése nyomán délután fél ötkor 309,40/60 forint volt az euró árfolyama, ami történelmi csúcs a zárásban, a nap során azonban a piacon ennél jóval többet, 312,25 forintot is adni kellett egy euróért.

A kereskedők elmondták, hogy a piac elkezdte "leválasztani" a forintot a térségbeli devizákról, egyre nagyobb számban kötnek zloty/forint, korona/forint ügyleteket - a hosszú ideje 63,50 körüli szinten alakuló zloty/forint árfolyam jelenleg már 65,95.

Gyurcsány Ferenc szerint a forint gyengülése figyelmeztetés és bátorítás egyszerre, ami azt jelenti, hogy a piacok azt igénylik, kezdődjenek el jelentős átalakítások, reformok. A miniszterelnök hozzátette: az árfolyammozgást mindig a piacok visszajelzéseként kell értékelni.

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországot sem rövid, sem közép-, sem hosszú távon nem fenyegeti államcsőd. Véleménye szerint nagy felelőtlenség ilyet vizionálni.

A kormányfő emlékeztetett arra: a magyar állam összes forrásigénye a következő időszakban kevesebb mint hárommilliárd euró, az elérhető források viszont tízszeresen meghaladják ezt az értéket.

Veszélyes lehet a kelet-európai országokra az a törekvés, hogy megkülönböztessék saját gazdaságuk helyzetét másokétól, például Magyarországétól, mert ennek esetleges következményei szélsőséges esetben járványként szétterjedhetnek az egész térségben, mondták londoni feltörekvő piaci elemzők a forint szerdai gyengülése kapcsán adott helyzetértékelésükben.

A 4cast nevű gazdaságelemző és előrejelző csoport szakértői kiemelték: a közép-európai államoknak sok közös vonásuk van. Mindegyikük kis, nyitott gazdaság, jelentős mértékben kitéve a gépjárműágazatnak, amely a válságtól legsúlyosabban érintettek között van a pénzügyi szektoron kívül.

A 4cast szerint a különbségtétel rövid távon működőképesnek tűnik, és még fundamentális tényekkel is alátámasztható. Megvan azonban ennek is határa, és szélsőséges esetben visszafelé is elsülhet. Ha a legrosszabb következik be, a térség kormányai sajnálni fogják, hogy nem sorakoztak fel egységesen a közös mentőcsomag gondolata mögött, áll a londoni elemző ház szerdai értékelésében.

A világgazdasági válsághoz kapcsolódik a brit miniszterelnök véleménye, aki globális kamatcsökkentésre és gazdaságösztönző intézkedésekre szólított fel, és a protekcionista gazdaságpolitika ellen érvelt az amerikai kongresszusban mondott beszédében.

Gordon Brown hangoztatta: az egész világra kiterjedő recesszió mértékének megfelelően globális kamatcsökkentésre és gazdaságösztönzésre van szükség. A pénzintézetek ma olyan szoros szálakkal kapcsolódnak egymáshoz, hogy egy rossz bank bárhol fenyegetést jelent a jó bankokra mindenhol - mondta, hozzátéve, hogy az együttes cselekvésnek sokkal nagyobb hatása lenne, mintha csak néhány bankot stabilizálnának.

Szorosabb uniós együttműködést sürget Barroso a gazdasági válság ellen. Az Európai Bizottság vezetője kijelentette, a tagállamok közelgő újabb csúcstalálkozóján az uniónak meg kell mutatnia, hogy mindent megtesz a munkahelyek elvesztése ellen, a pénzügyi piacok megtisztítása érdekében, valamint azért, hogy vezető szerepet játsszon a fejlett és feltörekvő országokkal folytatott egyeztetéseken a nemzetközi pénzügyi rendszer átalakításáról.

Barroso megerősítette, hogy a bizottság rendelkezik eszközökkel az euróövezet esetleg bajba kerülő országainak megsegítésére, és leszögezte, hogy az EU meg fog oldani minden nehéz helyzetet az övezeten kívüli tagjainak esetében is.

 

(Forrás: vajma.info)