vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.06. 

Mohácsi szerint Cozma azért halt meg, mert cigányozott

Mohácsi Viktória a közszolgálati televízió A szólás szabadsága című műsorában a veszprémi tragédiáról közölte: "Azért történt, mert cigányozott Cozma, feltehetőleg, vagy nem tudom, ott mi volt a motiváció, de ott egy diszkóverekedés történt…" Az SZDSZ-politikus elszólását levélben utasította vissza Magyarády Péter, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának társadalmi elnöke. "Az Ön idézett kijelentését pedig a legjobb indulattal is csak hangulatkeltésnek tudom látni, amivel szemben a tiltakozás ugyanúgy kötelező. Egy tragédia ürügyként való felhasználása ugyanis (akár politikai célra vagy előnyszerzésre, akár ideológiák alátámasztására, akár taktikai okból, akár pedig elfogultságból vagy vakhiten alapuló »meggyőződésből« történik…) mindig elvtelen, mindig etikátlan és mindig embertelen" – áll a levélben.

 "Szomorú és felháborító Mohácsi Viktória kijelentése. Miközben a normális emberek nyugalomra intenek, addig egy felelős politikus tovább hergeli a lakosságot. Súlyos következményekkel járhat egy ilyen kijelentés, hiszen alkalmas lehet annak sugalmazására, hogy ha valaki cigányozik, akkor annak a leszúrása megengedett reakció. Szerintem azt sem illik firtatni, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkosság felnőtt áldozata milyen bűncselekményeket követett el, habár tudomásom van róla, hogy nem volt ismeretlen a hatóságok előtt. Mohácsi Viktóriának a magyar közvélemény hergelése helyett a brüsszeli politizálást javasolom" – reagált lapunknak Balog Zoltán, a Fidesz parlamenti képviselője.

 "Nem állt szándékomban megsérteni Marian Cozma emlékét" – áll Mohácsi Viktória közleményében, amelyben elnézést kért – szerinte – félreérthető megfogalmazása miatt.

 

(Forrás: Magyar Hírlap)