vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.06. 

Eltérő értékelés

Gyurcsány Ferenc szerint a forint gyengülése figyelmeztetés és bátorítás egyszerre, és ez azt jelenti, hogy a piacok azt igénylik, kezdődjenek jelentős reformok. Veres János pénzügyminiszter a negatív árfolyamrekordot az általános, Kelet-Európával szembeni nagyfokú bizalmatlanságnak tulajdonította. Az MDF rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményezett, a Fidesz pedig a miniszterelnök politikáját okolta a gyengülésért. Gazdasági elemzők szerint Magyarország romló hitelessége okozza a forint gyengülését, miközben a régiós devizák erősödni tudtak.

 Március 4-én, szerdán újabb rekordot döntött a forint gyengülése a budapesti bankközi devizapiacon. Délután fél ötkor 309,40/60 forint volt az euró árfolyama, ami történelmi csúcs a zárásban; a nap során azonban a piacon ennél jóval többet, 312,25 forintot is adtak egy euróért.

 A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországot sem rövid, sem közép, sem hosszú távon nem fenyegeti államcsőd. Véleménye szerint nagy felelőtlenség ilyet vizionálni.

 Veres János ugyancsak azt hangsúlyozta: nem kell államcsődtől tartani. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy Magyarország finanszírozása folyamatosan biztosítva van, a jegybank devizakészletei fel vannak töltve, ez jelenleg több mint 20 milliárd eurót jelent.

 "Ebben a kérdésben nincs oka semmiféle bizonytalanságnak" - fogalmazott Veres János.

 Veres János azt mondta: a jelenlegi árfolyamnak nincs magyar specifikuma, "nem a hazai fundamentumok értékelése" jelenik meg ebben az árfolyamban.

 A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc politikája "lenullázta" Magyarországot - mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője a forint árfolyamának szerdai romlása kapcsán.

 "Az elmúlt napok eseményeiből és szerdai történelmi forintárfolyam-romlásból egyértelművé vált, hogy Gyurcsány Ferenc politikája lenullázta az országot" - mondta Szijjártó Péter.

 Szerinte ma már "egészen egyszerűen ciki" Magyarországgal és a magyar kormánnyal mutatkozni. Jól látszik, hogy azok a közép-európai országok, akiket néhány évvel ezelőtt még megelőztünk, ma már le akarják rúgni magukról Magyarországot - tette hozzá.

 Emlékeztetett arra, hogy Magyarország korábban régióelső volt, az elmúlt évek elrontott politikája miatt azonban ma már gyakorlatilag "bottal ütjük a többi közép-európai ország nyomát".

 Szijjártó Péter hatalmas szégyennek nevezte, hogy Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke kedden Ukrajnával egy platformon említette Magyarországot, mint elrettentő példát.

 A Magyar Demokrata Fórum péntekre rendkívüli parlamenti ülésnapot kezdeményez a forint helyzetéről - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

 A rendkívüli helyzetre való tekintettel a Magyar Demokrata Fórum arra kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy péntekre hívja össze az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelynek egyetlen témája a forint helyzete legyen, valamint az azonnali intézkedések - teszi hozzá.

 Mint írja, a forint az általános befektetői bizalmatlanság és a kormánnyal szembeni ellenszenv miatt leszakadt a térségbeli devizáktól, így amíg azok erősödtek, a magyar valuta tovább gyengült.

 Kóka János szerint a forint és a magyar piacok gyengülésének megállításában nem egy újabb parlamenti vitanap, hanem a Reformszövetség javaslatainak haladéktalan napirendre vétele segítene. A szabad demokraták frakcióvezetője azt mondta: öt hónapja lehet tudni, hogy válság van, ennek ellenére még mindig nincs semmilyen megoldási javaslat az Országgyűlés előtt.

 Kiemelte, hogy több mint egy hónap telt el a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kezdeményezett január 29-i vitanap óta, a szabad demokraták mégsem látnak az ügyben egyetlen, a kormány által készített javaslatot sem.

 A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleménye szerint Sólyom László nem jogosult rendkívüli parlamenti ülés összehívására, ezzel a kéréssel az országgyűlés elnökét kell megkeresni.

 A deviza- és a részvénypiacon is "levált" Magyarország a régiós mozgásokról megkérdezett szakértők szerint. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a nap folyamán erősödött a lengyel zloty és a cseh korona árfolyama is, míg a forint jelentősen gyengült. Emellett a budapesti részvényindex is mínuszban zárt, míg a lengyel, a cseh és az orosz is emelkedni tudott.

 Kovács Krisztián szerint ennek oka, hogy az elmúlt napokban olyan hírek jelentek meg, amelyek kiemelték Magyarország problémáit a régióból.

 Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a következő napok kereskedésének irányát jelentősen befolyásolja, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elfogadja-e hitelműveleteinél fedezetként az eurózónán kívüli országok államkötvényeit is. Az üzletkötő szerint gyenge a bizalom Magyarország iránt, az ország hitelessége romlik.

 

(Forrás: echotv.hu)