vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.06. 

Véget ért az MKPK tavaszi ülése

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 3-án tartotta tavaszi rendes ülését. A testület tárgyalt arról, hogy a Vatikán útmutatása és jóváhagyása alapján egy helyen változik a magyar nyelvű szentmise szövege. A változásról – amely pünkösdkor lép életbe – a konferencia körlevélben fogja tájékoztatni a lelkipásztorokat.

 Az Isteni irgalmasság ünnepéhez kapcsolódóan, április 18-án első alkalommal kerül megrendezésre a „Bizalom az irgalmas Istenben” című országos konferencia a budai ciszterci Szent Imre-templomban. A konferencia fővédnöke Katona István egri segédpüspök.

 Immár hagyományosan a mátraverebély–szentkúti nemzeti kegyhely ad otthont a szlovák–magyar engesztelő imanapnak, amelyre idén június 6-án kerül sor. Az ünnepi szentmisét 12 órakor Tomáš Galis megyéspüspök, a Zsolnai Egyházmegye főpásztora mutatja be.

 A püspöki konferencia az ülés során nagy figyelmet szentelt a Nyugat-Európában és Amerikában élő magyar ajkú hívek anyanyelvi lelkipásztori gondozásának és az ezzel kapcsolatban felmerülő gyakorlati kérdéseknek.

 Amint arról már beszámoltunk március 3-án a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatot adott ki az utóbbi időben elharapódzott erőszakos cselekményekkel kapcsolatban.

 A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Izmindy Antal lelkipásztornak Pro Ecclesia Hungariae díjat adományozott, amelyet Cserháti Ferenc a külföldi magyarok püspöke adott át március 1-jén Milánóban, Udvardi Erzsébet festőművésznek pedig Pro Cultura Christiana díjat, amelyet Erdő Péter bíboros adott át a kitüntetettnek. 

 Az ülés után tartott sajtótájékoztatón Erdő Péter bíboros elmondta, hogy elkészült a Püspöki Konferencia tavaly év végén kiadott teremtésvédelmi körlevelének angol nyelvű változata, és megjelentek azok a munkafüzetek is, amelyek a körlevél módszertani feldolgozását segítik, és alkalmazhatók a lelkipásztori munkában és a hitoktatásban is. Szerkesztőségünk kérdésére, hogy várható-e a segédanyagok felhasználása a katolikus iskolákban is, Erdő Péter bíboros elmondta, hogy erről a testület döntést nem hoz, de természetesen ajánlható az iskoláknak is. A módszertani kiadványok a Szent István Társulatnál kaphatók.

 A március 3-án kiadott püspökkari nyilatkozathoz kapcsolódva Erdő Péter elmondta, hogy arra is utalni kívánt a testület, hogy a társadalmi igazságosság megkívánja, hogy mindazok, akik már egy egész életet ledolgoztak, és a szocializmus idején az állam az őket megillető jövedelmüket különböző címeken elvonta, most ne legyenek még inkább kiszolgáltatva a gazdasági válság következményeinek.

 Az egyház a maga lehetőségeivel próbál a gyakorlatban is segíteni a rászorultakon. Ilyen volt a tavalyi gyógyszertámogatási akció is. Erdő Péter hangsúlyozta: a közeljövőben érdemes megfontolni egy, a 1940-es években már működő karitatív akciót: a havi megajánlások rendszerét. Ennek lényege az volt, hogy a plébániai karitász munkatársai összegyűjtötték, hogy kik szorulnak rá legjobban segítségre, például élelemre, ruhára vagy orvosi ellátásra. Összeírták azt is, hogy ki tud havonta egy bizonyos összeget a segítségre felajánlani. Az adományokból összegyűlt pénzt pedig az egyházmegyei karitásznak utalták át, amely ebből tudott segíteni a rászorulóknak.

 

(Forrás: Magyar Kurír)