|
 2009.03.06.
Kuncze változásai
(Az elmaradó bocsánatkérésekről)
Kuncze
Gábor, aki egykoron maga volt az SZDSZ, de akit a szabadelvűség
legújabb generációja, a rámenős Kóka-hadak nyomulása perifériára
szorított, miáltal – be nem vallaná ugyan semmi pénzért –
sértett emberré lett, és elbizonytalanodva keresi helyét ebben
a változó, céda világban, amelynek mintha nem kellene már.
Csakhogy ő nem adja fel: úgy tűnik, bármire képes a porondon
maradásért. Most például csütörtökönként riporterkedik
egy kereskedelmi rádióban. Kuncze, mint riporter – ha valaki
nekem, vagy neki magának ezt mondja úgy tíz évvel ezelőtt,
csak mint elképzelhetetlen sületlenséget lehetett volna kezelni
a felvetést. És mit ad Isten: mára Kuncze riporter lett, aki
politikai interjúkat készít azokkal, akik egyáltalán szóba
állnak vele. Az egykori politikacsináló ma jópofi kérdéseket
próbál megfogalmazni a ma politikacsinálóinak. Hogy mi van
ebben visszás? Sok minden. A magam konzervatívvá kövült értékrendjével
végigtekintve a XIX– XX. század ilyen-olyan okból feleslegessé
vált, háttérbe szorult politikusainak során, tudnék találni
méltóságteljesebb, tekintélyesebb, felvállaltabb visszavonulást
is a kunczei rádiós bohóckodásnál, amely etikailag sincsen
rendben, mert ha Kuncze Gábornak, az SZDSZ országgyűlési képviselőjének
kérdései vannak politikustársaihoz, azokat tegye fel a
parlamentben, ha kifogásai vagy ötletei vannak, terjessze a törvényhozás
elé, ne szórakoztató műsor keretében prezentálja a hallgatósági
index növekedésének reményében. De valójában nem ezen
mosolyogtam el magam, amikor egyik reggel a Napkeltében a
riporter – mármint, hogy a valódi riporter – csodálkozását
azzal hűtötte le Kuncze, hogy teljes komolysággal kifejtette:
ugyan már, miért ne lehetne valaki egyszerre képviselő és
publicista, hiszen Mikszáth is az volt, és országgyűlési
karcolatai irodalmunk aranylapjai közé sorolandók. Természetesen
nem Mikszáthon bazsalyogtam, hanem az SZDSZ-en és Kunczén,
akinek a kezdetek kezdetétől a legutóbbi évek kudarcáig bezárólag
azzal telt el az élete, hogy Csurkát, a rettegett és gyűlölt
„írópolitikust” támadva, az unalomig ragozták alaptételüket:
az író maradjon a kaptafájánál, és ne avatkozzon bele a
politikába. Minderről már – az idős kor kínos velejárójaként
– elfeledkezett volna Kuncze? Netán megváltozott az álláspontja?
Ha igen, nem kellene utólag elnézést kérnie Csurkától?
Persze én is tudom, hogy nem fog elnézést kérni, ugyanis a
magyarországi szoclib morál a következetességet nem tekinti erénynek,
amit a napisajtó számos híre is igazol. Ismerjük jól még a kádári
időkből az efféle vitalezárásokat: „az akkor volt, elvtársam,
most meg most van”. A klasszikus kommunista karriert befutott Békesi
elvtársnál, aki a Horn-éra idején Bokros Lajos előtt ült a pénzügyminiszteri
székben, és aki a legvégsőkig védte az MSZP/ SZDSZ-koalíció
mundérjának becsületét, kapargatta-takargatta az azon esett,
egyre nagyobb foltokat, most elszakadt a cérna. Békesi kitálalt
a Népszabadságban: Nagyon nagy a baj, a helyzet reménytelen, de
nem a világ miatt jutottunk ide, hanem kizárólag saját
politikai hibáinknak köszönhető ez a kialakult katasztrófa,
amelynek még messze nem vagyunk a mélypontján. Békesi elvtárs
indirekte kétségbe vonta Gyurcsány elvtárs épeszűségét,
annak válságkezelő elképzelései okán. Mindezzel teljesen
egyet tudok érteni, csak azt nem értem, hogy a megvilágosodott
Békesi most miért nem kér elnézést azon magyar millióktól,
akiket eddig ő maga is etetett azzal, hogy a Gyurcsány-kormány
ura a helyzetnek és lépései a konvergencia áldásai felé
viszik az országot? Tartok tőle, ez az elnézéskérés is
elmarad. Legalább ekkora ívet futott be a nagyszerű Szanyi
Tibor is, az MSZP egyik szellemi ékessége. Ő, aki néhány évvel
ezelőtt még 500 000 magyar parasztnak üzente meg nagy
flegmán, hogy vegyék tudomásul, az egyesült Európában új
viszonyok vannak, és rájuk nem lesz szükség – (képezzék át
magukat programozónak vagy hardverezőnek) –, hovatovább
antiglobalistává kezd válni. Aggódik, hogy hazánkat az EU gyámsága
gyakorlatilag gyarmatosítani fogja. (Istenem, amikor még a
kezdetek kezdetén mi figyelmeztettünk erre a Magyar Fórumban, hú,
de szélsőségesekké lettünk!) Szanyi felháborodva panaszolja
a Magyar Nemzetnek: „Már most is a gyarmatosítás útján
haladunk: az IMF mondja meg, mit tehetünk és mit nem.”
Mellesleg ezt sem egy MIÉP-es mondja, hanem a nagy Szanyi, az
MSZP-frakció oszlopos tagja: „Sajnos gyenge a pénzügyi felügyeletünk,
miközben már rég bilincsben kellett volna elvinni a bankárok,
a brókerek egy részét, különösen a jegybank környékéről.
De a felügyelet is sáros.” Ez az a pont, ahol – fenemód
szokatlan ugyan – egyet kell értenem Szanyi Tiborral, akitől
ettől függetlenül elvárom, hogy ama 500 000 magyar paraszttól,
így utólag bocsánatot kérjen. Elvárom, pedig tudom, hogy nem
fog. Folytathatnám tovább a sort. Itt van például Suchman Tamás,
aki – miképpen Minerva a tudást – egy személyben megtestesít
és képvisel minden gazságot, amit 1990 óta ebben az országban
privatizáció és konvergencia címkézéssel elkövettek, nem
ritkán az ő hatalmi felügyeletével, de aki újabban – az ő
szájából – meglepő dolgokat sugalmaz: államadósságunk átütemezése
vagy ilyen-olyan elengedése elkerülhetetlen. Mert már Suchman
is észrevenni volt kénytelen, hogy „a szocialista pártban
megváltozott a korábbi katarzisérzés”. Ki gondolta volna?
Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy a valósággal szembe
került, katarzisát vesztett Suchman úr mikor és hol fog bocsánatot
kérni a magyar néptől a kialakult helyzetért, amelynek létrejöttéért
ő maga is kiemelten felelős? Fonák érzés ez: örülnöm kéne,
hogy minket igazol az idő, hogy leghangosabb ideológiai
ellenfeleink is kénytelenek felismerni és átvenni igazságainkat,
de csak a szomorúságom és a szorongásom nő, mert mindaz, ami
van és ami lesz, halálos veszély a magyarságra. Tény, hogy mi
kezdtük rángatni leghamarább a vészharangot, ezért lettünk
üldözve először csendháborítás, majd rémhírterjesztés vádjával.
Ma már MSZP-s és kormányszinten is trendi dolog a MIÉP alapvetéseivel
előjönni. Csak egy dologra kell nagyon ügyelni az elvtársaknak:
ne utaljanak a gondolat MIÉP-es eredetére, tüntessék fel azt
szellemi sajátjuk, azaz baloldali termék gyanánt.
Szőcs Zoltán
|
