vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.17. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 11. száma!

Csurka István ünnepi beszéde a Hősök terén (2-3.oldal)

Ma a magyarság itthon minden életlehetőségtől meg van fosztva a saját életterében. Folyik az ország megszállása és népének földönfutóvá tétele. Lehet sokat beszélni arról, hogy milyen ostoba dolgokat büfög fel Szlovákiában két üveg borovicska között egy Szlota nevű ember, és lehet mélyen sajnálkozni azon, hogy a székelység még mindig nem tudta kivívni magának a területi autonómiát, de tessék ezt összevetni azzal, hogy Magyarországon már hat éve az a Gyurcsány nevű gazdasági és politikai ámokfutó a miniszterelnök, aki elad mindent, ami sűrűbb és ami hígabb a levegőnél, eladja a sóhajt, a könnyet, a temetőt és a templomot, off shore cégekbe helyezi a magyar verítéket. Jóvoltából maholnap az IMF fogja megmondani, hogy a kotlóstyúk hol és hogyan költse ki a tojásokat.

 

Mi azt mondtuk: „Így – nem!”

Sütő Gábor, a MIÉP EP-listavezetője (4.oldal)

Az Európai Unió kézzel-lábbal arra törekszik, hogy egy világállamot hozzon létre. Ez az új világrend azonban a pénzhatalom monopóliumán nyugszik. Ennek a pénzhatalomnak a megszilárdítása a Rothschildok, a Rockefellerek, a Wartburgok és a Wallenbergek érdekeit szolgálja, nem a népek céljait. A dokumentumból szinte kiüvölt az a törekvés, hogy a Lisszaboni Szerződés óriási hatalmat biztosít a frankfurti Európai Központi Banknak.

 

Hazánk kísérleti telep

Medveczky Attila interjúja Kuklay Antal körömi plébánossal (5.oldal)

A hit pajzsa – ahogy a legtöbb vallás – az alapvető értékeket védi. Az öt alapvető emberi érték: a valóság, az igazság, a jóság, a szépség és a szentség. Ezek be vannak programozva a génjeinkbe. Akkor egészséges egy társadalom, egy család, s egy személy, ha ezek az alapvető értékek egyensúlyban vannak. Egy példa: ma a gyerekek valóságélményét megtámadják azzal, hogy a virtuális valósággal bombázzák a fiatal generációt. S közben a gyerek nem látja meg a természet szépségét. Mára elbizonytalanodott filozófiai, vagy politikai okokból az igazság fogalma, s milliók képtelenek megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól. Ma nehéz megmagyarázni a fiataloknak: jobb józanul élni, mint drogok befolyásolása alatt. Az emberi természet alapjait támadja meg tehát a pénzvilág, a hírvilág és az alvilág ellenőrizetlen hatalma.

 

Haladunk a katasztrófába – Oláh János Hetesi Zsolt fizikussal, a Fenntartható

Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport elnökével beszélget (7.oldal)

Sajnos elfeledkeztünk a szellemi javakról, és csak az anyagiakkal törődünk, a gazdaság mindenhatóságába vetett hit éltet minket. Ha az olaj elfogy, nem tud duplázódni a termelés, akkor bajba kerül a növekedés, a pénzrendszer és az egész társadalmi berendezkedésünk. Egy ideje egyre többen ismerik fel, hogy az ősmaradványi erőforrásokra épülő mesterséges társadalom nem tartható fenn sokáig, mert nem lesz többé olcsó erőforrás (olaj). Óriási teljesítményeink egyszerűen annak köszönhetőek, hogy rendkívül olcsón tudunk erőforrásokat rendszerbe állítani, azért, hogy bármit gyártsunk, mozgassunk, vagy hogy kényelmesebben éljünk.

 

Interjú Szaniszló Ferenccel (9.oldal)

Nekem Moszkva és a Gorbacsov-éra volt a kezdet, ott szereztem szakmai nevet. Az ottani munkáimnak köszönhettem, hogy a televízióból felfigyelt rám Sugár András. Az ő műsorában ment le életem első tévés anyaga, ami az afganisztáni szovjet veteránokról szólt, és szintén tiltott téma volt akkoriban. Azután Buharin özvegyével, aki több évtizedet töltött a Gulágon, készítettem interjút, amit Chrudinák Alajos adott le. Ezek után figyeltek fel rám a televízióban. Komoly megtiszteltetés volt, hogy a szakma nagy nevei hívtak a Panorámához dolgozni. Eljutottam a Kaukázus frontjaira, Csernobilba, Irakba, Kurdisztánba, Abháziába. Több nívódíjat, fesztiváldíjat szereztem. A csernobili zónáról szóló dokumentumfilmem cseh fesztiváldíjat kapott, s bejutott a Prix Itália döntőjébe.

 

Művészinterjú Szász Kati operetténekesnővel (12.oldal)

Nekem szerencsére mindenből kijutott. Visszatekintve látom: mindig a nehezebb,a rögösebb utat választottam. A nehézségekből pedig csak tanulni lehet. Biztos nagyon jó lenne az Operettszínházban fellépni, és soha nem lehet tudni: nem hívnak-e el egyszer oda.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!