vissza a főoldalra

 2009.03.13. 

Ördög vigye a gyöngét

A Reformszövetség akciótervéről Bogár László közgazdász professzorral beszélgetünk

– Professzor úr, mi a véleménye a jórészt milliárdosokból összeállt szervezet ötleteiről?

– Sajnos több ez, mint egy ötlet, ez egy viszonylag összehangolt – ahogy mondani szokták koherens – elképzelés arról, hogy – kidolgozói szerint – ebben a helyzetben mit és hogyan lehetne tenni az ország jelenében, annak érdekében, hogy kedvező irányba változzanak a nemzet társadalmi, gazdasági viszonyai. Tehát, ha a lényegét próbáljuk megfogalmazni ezeknek a törekvéseknek, akkor arról van szó, hogy irreálisan magas az állami újraelosztásnak az aránya, és ez az, amit radikálisan csökkenteni kell. Ez természetesen rendkívül pozitív hatású is lehetne, és a magyar társadalom hosszú távú jövője szempontjából akár kedvező fordulatnak is tarthatnánk. A lényeg tehát az, hogy a munkáltatói járulékokat a kormány elképzelésével szemben – amely mindössze 5 százalékponttal kívánná ezeket csökkenteni – ők 10 százalékponttal mérsékelnék. Ezek eddig a tények, és igyekeztem viszonylag visszafogottan, objektíven visszaadni mindazt, amire állítólag törekednek. Most akkor nézzük meg, hogy gyakorlatilag mit jelent ez a program. Ha a szép és hangzatos szólamokat megpróbáljuk lehántani ezekről az elképzelésekről, akkor az, amit alattuk találunk, minden túlzás nélkül vérfagyasztó. A program mögött részben az úgynevezett értelmiségi elit csúcsa szerveződött. Azért az ritkán szokott előfordulni, hogy két volt akadémiai elnök és a jelenlegi akadémiai elnök is nevét adja mindehhez. Ráadásul két neves kutató is támogatja a tervezetet. Egyikük egy szocialista- szabaddemokrata, a másik a Fidesz-kormányban volt miniszter, ráadásul mindkettő egyetemi tanár. Ebből az derül ki, hogy az egész értelmiségi elit, vagy legalábbis a meghatározó része – miniszteri szinten, jobb és baloldalon egyaránt szerepet vállalók – vezető szerepet játszik ebben a kezdeményezésben. Politikai és társadalmi értelemben véve ezt akár nagykoalíciónak is nevezhetnénk. Az is. Ám ez nem a nemzet felemelkedése érdekében, hanem minden eddiginél gyorsabb süllyedéséért létrejött szövetség. Nyilván nem ezt deklarálják, de valójában éppen ez a helyzet.

– Ez egy súlyos állítás. Miért is veszélyes ez a „nagykoalíció”?

– Akkor alátámasztom a véleményemet. Most olyan helyzet van Magyarországon, amelyben a társadalom már évtizedek óta vagy akár lassan egy évszázada a folyamatos szétroncsolódás útján halad, és lepusztulási lejtőn van. Sőt, most már egyszerűen nem is lepusztulási lejtőn, hanem már szinte szabadesésben zuhan sötét mélységek felé. Tehát ebben a helyzetben megoldási javaslatként azt állítani, hogy a legfontosabb dolog a nemzetállam maradékának a radikális szétverése, érthetetlen. Czakó Gábor szép szavaival élve, utolsó védművünk a nemzetállam. Összetéveszteni a nemzetállamot azokkal a struktúrákkal, azokkal a politikai erőkkel, amelyek jelenleg ezt a nemzetállamot birtokolják, végzetes tévedés lenne. Márpedig, ami a Reformszövetség stratégiájának a lényegéből kiolvasható, az nem más, mint a nemzetállam radikális szétverése. És ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a társadalmi, gazdasági elitek az utolsó szolidaritási kötelékektől is eloldják magukat, és sorsára hagyják a magyar társadalomnak legalább a 80%-át. A mai magyar társadalom egy végzetesen roncsolt, dél-amerikai szintűre torzult szerkezettel rendelkezik, ahol a vesztes, pária létre ítélt döntő többsége valójában csak azért létezik, mert van egy igenis kétségtelenül jelentős állami újraelosztás. Radikális kísérlet történik a nemzetállam maradékénak is a szétverésére, hiszen a globális tőkestruktúráknak a nemzetállam van leginkább az útjában. A „liberalizálj, deregulálj és privatizálj” parancsa az elmúlt húsz év során azt célozta meg, hogy minél rövidebb idő alatt szétverjék a nemzetállamot. Az persze mulatságos, hogy a jelenleg bajban lévő globális tőke érdekes módon mégis az általa elpusztításra ítélt államtól – vagyis ezen keresztül mindannyiunktól – várja a segítséget. Erre mondja Joseph Stiglitz: amikor nyereség áll elő, az magántulajdon, ám a veszteséget államosítani kell, s áthárítani a kifosztott többségre. A nemzetállam szétverésére irányuló törekvés pontosan tetten érhető. Nagyon nehéz szavakkal minősíteni azt a felelőtlenséget és cinizmust, amellyel ebben a helyzetben nemhogy megerősítenék a nemzetállamot, hanem inkább annak szétverésével gondolják megtalálni a kiutat ebből a válságból. Ami persze az elemi logika szintjén is képtelenség. Csak egyetlen fontos mozzanatot emeljünk ki. Azt mondják, hogy a munkára rakódó terheket akarják mérsékelni. Nagy különbség van azonban a havi bruttó 70 ezer forintot keresők személyi jövedelemadójának, illetve a tőkét (például a multikat) terhelő járulékok csökkentése között, ám ez elmosódik a javaslatban. Javasoltuk korábban a nagybruttó bért. Vagyis az egész összeget, a munkáltatói járulékkal együtt kapja meg a munkavállaló, hogy lássa, ő fizeti be ebből az állam részére a nyugdíjra és az egészségügyre szánt pénzeket. Akkor nem lehetne eljátszani ezt a trükköt, amit most művelnek, mert akkor a munkavállaló látná, hogy ezt a nagybruttó bérét akarják most 10 százalékkal csökkenteni. Rövid időn belül – mivel most ezek a pénzek majd nem érkeznek be – a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás radikális lerontása következik be. Akár 3000 forintos vizitdíjjal is számolhatunk, mondjuk 5 éven belül. Ezzel az eszközzel évente akár ezermilliárdos összeget szivattyúzhatnak át a munkavállalóktól a tőketulajdonosok felé.

– Az uralkodó elit egésze asszisztál ehhez a folyamathoz?

– A Reformszövetség összetételét vizsgálva azt látjuk, hogy a kezdeményezők a legnagyobb tőkestruktúrák. Hiszen a Reformszövetség egyik vezéralakja az ország leggazdagabb embere (Demján Sándor)– tehát ebből a szempontból semmilyen illúziónk nem lehet, hiszen a leghatalmasabb tőkestruktúrák a saját érdekeiket próbálják meg érvényesíteni. Így ez történik ebben a folyamatban is. Bibó szavaival élve, ha egy társadalom a hazugságok zsákutcájába beleszorul, akkor ez az elit erkölcsi és értelmi lezülléséhez vezet. E romláshoz a jelenlegi uralkodó elit egésze asszisztál. Az elitnek tízezer év óta az a feladata, hogy védje meg és gyarapítsa a felelősségére bízott nemzettestet, észben és erényben dús legyen. Vagyis ismerje fel a valós viszonyokat, legyen érvényes tudása arról a világról, amelyben élünk. Legyen erkölcsi tartása, bátorsága és becsületessége ahhoz, hogy az adott közösség alapvető stratégiai érdekeit érvényesítse. Jelenleg ennek pontosan a fordítottjával állunk szemben. Ez az elit a Reformszövetségben most teljes mértékben behódol a magyar társadalom számára az elmúlt húsz évben óriási pusztulást – így a jelenlegi válságot is – hozó globális tőkének és helyi képviselőinek, tehát magára hagyja nemzetét történelmének egyik veszélyes és kritikus fordulópontján. Ezen javaslatok radikálisan rontják a nyugdíjba vonulás lehetőségeit, rosszabbak lesznek a nyugdíjfeltételek. Tudomásul kell venni, hogy azt az évente több mint ezermilliárd forintot, amit a tőke nyerne ezzel, nem más, mint nemzeti ajándék a tőkének.

– Tehát a Reformszövetség ötlete:a népet sanyargatjuk azért, hogy a nemzetközi tőke ezután is zavartalanul szivattyúzhassa ki országunkból a pénzt?

– Így van. A tőkének ajándékot adunk. A lényege gyakorlatilag ez. A jövedelmi folyamoknak egy brutális átalakítása, ráadásul úgy, hogy a tőke, a globális tőke, a nagytőke javára történik. Az eddig is már katasztrofális helyzetben lévő kifosztott többségnek a rovására. Ez a nagykoalíció, ha úgy tetszik egy brutális fordulattal, minden eddiginél nagyobb átcsoportosítást kívánna végrehajtani a nemzetközi, tehát a globális tőke javára, illetve a kifosztott pária létben tengődő munkaerő tulajdonosok rovására. Ebben a kvázi polgárháborús helyzetben, ahol most már nem is csak az alsó 30-40%, hanem az alsó 70–80% került katasztrofális helyzetbe. A középosztálybeli vagy középrétegbeli családok tömegei, százezrei járhatnak rövidesen, vagy részben már jártak is úgy, hogy mondjuk 3 hónap alatt kétszeresére, vagy háromszorosára nő a törlesztőrészletük a bankok felé, miközben a bevételeik meg radikálisan csökkennek. Ilyen helyzetben csillogó szemmel és komolykodva, igen magas intellektuális szinten megfogalmazva, a nemzet javára tett lépésként tüntetik fel iszonyatos ötletüket a Reformszövetség kezdeményezői. Ebben a helyzetben a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális elitek brutálisan, cinikus gátlástalansággal hagyják cserben a pusztulásra ítélt magyar társadalmat, amire egyszerűen nem lehet szavakat találni. Az álságos beszédnek, a hamis értelmezésű keretnek, felépítésének, és óriási média hátszéllel való terjesztésének ez olyan döbbenetes megnyilvánulása, amire elég nehéz szavakat találni.

– A reformerek összefogtak, csakhogy a társadalom ellen?

– Igen, pontosan erről van szó. Ezzel lényegében elvágják az utolsó szolidaritási köteléket, vagy arra készülnek, hogy az utolsó szolidaritási kötelékeket is eloldják. Durván szólva: aki hülye, haljon meg. Cinikus megközelítési módja: az ördög vigye a gyöngét, ahogy annak idején a Rothschildok fogalmaztak. Ebben benne van az elmúlt egy-két évszázad pusztító logikája, a jakobinus, a bolsevik és a neoliberális-globálnyik diktatúra, ami ugye történelmileg ugyanannak a pusztító világerőnek a megnyilvánulása. Minden attól függ, hogy a magyar társadalom képes lesz-e mindezt felismerni, és végre valóban cselekedni. Ahhoz viszont, hogy egy emberi közösség cselekedni tudjon, két előzetes létműveletre van szükség. Az egyik az elbeszélhetőség, a másik meg a megbeszélhetőség. Az igazán nagy katasztrófa azért van, mert ma senki nem segíti a végveszélybe került magyar társadalmat abban, hogy cselekedni tudjon, és cselekvése megalapozása érdekében elbeszélhetővé tegye a helyzetét, illetve hogy megbeszélhetővé tegye, hogy mit és hogyan kellene tennie. Ez azért van így, mert tönkrezúzták a kommunikációs tereinket, tehát a nemzet egyszerűen képtelen magával szóba állni. Nincs hol, mert pusztító kereskedelmi tévék és egyéb hamis tematizációs létesítmények vannak annak a valaminek a helyén, amit nemzeti kommunikációs térnek hívnak, ami arra szolgálna, hogy ott a nemzet elbeszélhetővé tegye a helyzetét. Illetve, ahol fölépíthetné a kifosztottak összefogását, a 80-90%-ot jelentő nemzeti többséget. Ha a katasztrófa bekövetkezik – márpedig, ha az elitek az eddigi úton haladnak, akkor akár az is bekövetkezhet 1-2 éven belül – agyonzúzza mind a jobboldali, mind a baloldali részét a nemzetnek. Tehát ha nem képes kijózanodni a magyar társadalom vesztes létre ítélt 90%-a, és tudomásul venni, hogy csak egy nemzeti elbeszélési mód, és egy nemzeti összefogás, ha úgy tetszik egy nemzeti újraegyesítés keretében megvalósuló összefogás vetheti meg az alapjait egy egységes cselekvésnek, ami visszafordíthat minket erről a lepusztulási lejtőről, az tényleg a végzetünket jelentheti. Nincs kristályosodási pont. A törekvések már megszületnének, de nem tudnak felépülni éppen emiatt.

– Gyurcsány 180 milliárd eurót kért az EU-tól. Úgy néz ki, hogy nem fognak adni.

– Igen, én is úgy látom. Tényleg a tűzzel játszik az európai elit, és rendkívül felelőtlenül viselkedik. Tudomásul kellene venni azt, hogy számukra a segítség kérése akár üzleti ajánlat is lehet. Egyébként Orbán Viktor is hasonlóval kísérletezett, és ő is többé-kevésbé kudarccal járt, ami teljesen logikus ebben az esetben. Tudniillik egyszerűen arról van szó, hogy évente kb. ekkora összeget szivattyúznak ki adósságszolgálat és profit címén a térségből, pontosan ekkora összeget, 170 milliárd eurót. Na most ezt az egészet elveszíthetik. Két éven belül az egész térség összeomlik, és nem lesz szivattyúznivaló, sőt bizonyos értelemben véve még nekik kerülhet pénzbe, ha itt a térségben egy permanens polgárháború alakul ki. Tehát nemcsak hogy pénzt nem fognak innen kivonni, hanem a térség null szinten való fenntartása is pénzbe fog nekik kerülni. A helyükben alaposabban megfontolnám ezt a kérést, mert ha nem veszik észre, hogy Kelet-Európa csak egy jelentős, egy évtizeden át tartó erőforrás áramlás módosítással tartható életben, akkor ez számukra jelent üzleti értelemben véve is rendkívül súlyos veszteséget. Ezért kellene, hogy Orbán Viktor nyíltan is hirdesse meg, mondjuk a washingtoni konszenzus helyett a budapesti konszenzust, tehát egy olyan tárgyalási rendszert, ami alapjaiban változtatja meg, váltja fel azt a nyilvánvalóan megbukott rendszert, amit a rendszerváltás rendszereként ismertünk az elmúlt 20 évben.

Oláh János József