vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.27. 

Sógor a Sólyom Lászlóhoz való román viszonyulásról beszélt az EP-ben

Az Európai Parlament Strasbourg-i plenáris ülésén Sógor Csaba is szót kért. Napirend előtti hozzászólásában a képviselő ismertette a Március 15-i ünnepünk történelmi vonatkozását, és azt, hogy erről 5 EU-s ország magyar közössége emlékezett meg. Sógor beszámolt arról, hogy a román hatóságok megpróbálták megakadályozni Sólyom László köztársasági elnök erdélyi utazását. - Mi történt volna, ha ugyanezt próbálják megtenni Barack Obama amerikai elnökkel, aki szintén üdvözölte és méltatta az 1848-as magyar szabadságharcot – tette fel a költői kérdést a képviselő a parlament plénumának. Sógor Csaba kihangsúlyozta: jó lenne, ha végre mindannyian felfognánk, Európában élünk, ahol tisztelni is lehet egymás múltját, történelmét – tiszteletben lehet tartani egymás ünnepeit.

 

(Forrás: erdely.ma)