vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.27. 

A HMDK március 15-i központi rendezvényére Csúzán került sor

1848. március 15-e jelkép lett: a kivívott szabadság megőrzésének és az elvesztett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. A magyarság az 1890-es évektől nemzeti ünnepének tekinti ezt a napot, és szerte a világon, ahol magyarok élnek, megemlékezéseket tartanak. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének március 15-i központi ünnepségére a 48-as emlékhelyekkel büszkélkedő Csúzán került sor 15-én, vasárnap délután.

A HMDK központi ünnepsége keretében a drávaszögi magyarok minden évben elzarándokolnak a csúzai temetőbe Ács Gedeon, az olvasóegylet-alapító csúzai pap, Kossuth tábori lelkészének sírjához. Mint ahogy az elmúlt években, ezúttal is Varga György helybéli lelkész méltatta Ács Gedeon alakját és munkásságát. Síremlékénél idén is számos koszorút helyeztek el a hálás utókor képviselői. Ezt a könyvtár előcsarnokában levő Kossuth-domborműnél lezajló koszorúzási ünnepség követte, amelynek hangulatát az Alfalusi Vegyes Kar produkciója és Lovákovics Olivér élményszámba menő szavalata alapozta meg, majd Pasza Árpád, a HMDK elnöke szólt az egybegyűltekhez, ezt követően pedig a megszokott "forgatókönyv" szerint sorba elhelyezték koszorúikat Kossuth arcmása alatt a horvátországi magyar szervezetek, a zágrábi magyar nagykövetség, valamint Csúza testvértelepülése, a magyarországi Egerág képviselői is.

Március idusa Petőfi napjának nevezhető, hiszen kétségtelenül ő volt március 15-ének a főszereplője, de ahogy Pasza Árpád, a HMDK elnöke - aki ezen a napon a műsorvezető szerepét is vállalta - a kultúrműsor kezdetén mondta, nemcsak erre az egy napra kell emlékezni, hanem 1848-49 egyéb fontosabb mozzanatai is felidézhetők a HMDK amatőr előadóművészeinek a segítségével. A 48-as eszmékről, célokról, az akkori események következményeiről szóltak az ünnepi műsor szónokainak beszédei is. A zsúfolásig megtelt terem közönségéhez Tiffán Zsolt, a Fidesz Baranya megyei szervezetének elnöke, dr. Pék Miklós főkonzul a zágrábi magyar nagykövetség képviseletében, Szekeres Péter és Andócsi János, a magyar kisebbségi önkormányzatok társelnökei szóltak.

A HMDK más, önmagát országosnak nevező szervezettel ellentétben olyan amatőr előadóművészekkel: versmondókkal, énekesekkel, alkalmi zenekarral büszkélkedhet, akiknek a közreműködésével évről évre színvonalas műsorral ünnepelhetünk legszebb nemzeti ünnepünkön és más alkalmakkor is.

Az Alfalusi Vegyes Kar a himnuszok mellett minden évben alkalmi dalcsokorral készül erre a napra. Molnár Mónika Petőfi naplójából olvasott fel részleteket, a csúzai Lovákovics Olivértől és Pinkert Ilonkától, a kopácsi Molnár Zsuzsannától nagyszerű szavalatokat hallhattunk, a laskói általános iskola két tanulója, Kovács Lilla és Bíró Roni pedig katonadalokkal idézte meg a magyar szabadságharc szellemét. Az eddigi évektől eltérően vendégművészei is voltak a rendezvénynek, a Pécsi Nemzeti Színház két tagja, Unger Pálma és Szabó Sándor egy alkalmi összeállítással lépett a csúzai ünneplő közönség elé. Ezenkívül alkalmi dalcsokrot hozott a Dingó József által vezetett újbezdáni Szivárvány Népdalkör is, a HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesület népi tánccsoportja ezúttal is remekelt, és az utánpótlásuknak számító Hajnalcsillag gyermektánccsoport is fellépett.

Az ünnepi műsort a Kopácsi Alkalmi Zenekar hangulatteremtő összeállítása zárta.

 

- MICHELI Tünde

 

(Forrás: Új Magyar Képes Újság)