vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.27. 

Sütő Gábor: Önprovokáció és államközi terrorizmus

2001. szeptember 11-hez sokan azonnal történelmi korszak kezdetét kötötték. A dátumot, persze, nagyon is meg kell jegyezni, de történelmietlen volt történelminek minősíteni már a megtörténte pillanatában. Csak napok teltek el és a történelem már cáfolta is, hiszen kiderült, nem az és nem úgy történt, amit és ahogy el akartak hitetni a világgal. Az USA a világ által az első pillanatban katasztrófának vélt esemény – de valójában látványos önprovokáció – által kiváltott együttérzést gátlástalanul kihasználva, pusztító, népirtó háborúkba kényszeríttet bele sok országot, hazánkat is. Egy nagyhatalom részéről, amely képes lenne béketeremtő előjellel beleszólni a világ sorsába, ez a lehető legméltatlanabb eljárás, szembemenetelés a történelemmel. Azzal pedig, hogy a következményeit erőszakkal kiterjesztette a világra, sőt más országokkal fizetteti meg, arra kényszeríttet mindenkit, hogy foglalkozzon vele. Ennek következtében az első napokban megnyilvánult őszinte és ösztönös szolidaritást hamarosan megalapozott kétely, vonakodás, kényszerű igenelés, majd szembefordulás váltotta fel a világban, de magában az USA-ban is. Indokolt és időszerű, hogy legalább utólag világosságot teremtsünk. Az ismertetendő tények alapján megdöbbentő következtetésekre kell jutnunk, de nem lehetünk érdekeltek abban, hogy hamis színben lássunk/láttassunk bármit is, sem abban, hogy kritikátlanul elfogadjuk mások elfogult, célzatos félrevezető magyarázatát, vagy előítéletét. A világnak, benne közvéleményünknek, joga van tudni, hogy kik, mibe és miért kényszeríttették bele. Közvéleményünk tájékozatlan A Világkereskedelmi Központot (WTC) ért támadás, illetve, ahogy a világ nevezi, a 9-11, hivatalos amerikai változata szerint iszlám terroristák beszivárogtak az USA-ba, s papírvágó késekkel felfegyverkezve eltérítettek négy utasszállító repülőgépet. Kettőt nekivezetek a Világkereskedelmi Központ két toronyépületének, amelyek ettől összedőltek, a harmadikat a Pentagonnak, a negyedik pedig az utasok ellenállása nyomán kialakult közelharc miatt Pennsylvániában lezuhant. S mindezt az Al Khaida, személyesen Oszama bin Laden szervezte meg és irányította az afganisztáni hegyek egyik barlangjából. Ebben a hivatalos változatban egyetlen igaz állítás nincs! A magyarországi hírközlő eszközök mégis e változatot sulykolták közvéleményünkbe, s nagy többségük máig ehhez tartja magát. Alig akadt egy-két cikk, amely a világban már rég ismertté vált és széleskörűen terjesztett tények alapján igyekezett volna tárgyilagos tájékoztatást nyújtani. Pedig röviddel 2001. szeptember 11-ét követően, elsősorban magában az USA-ban majd a világban egyre többen kezdték megkérdőjelezni a hivatalos változat valamennyi részletét. „A 9-11 művelet: Nem is voltak öngyilkos pilóták” adja hírül Carol Valentin már 2001. október 5-én az Interneten megjelentetett elemzése, amely hitelt érdemlő műszaki magyarázatokkal igazolja, hogy távirányított gépek csapódtak a toronyépületekbe. Joe Vials ugyanekkor közétett „Célra irányítás: repülőgépek elektronikus eltérítése a WTC elleni támadásra” című tanulmánya azonos következtetésre jut. És világszerte megindult az elemzési-tájékoztatási áradat. Tanulmányok, filmek, könyvek tucatjai születtek, amelyek az akkor még cenzúrázatlan tv-felvételek és egyéb részletek logikus elemzésével, szemtanúk kijelentéseivel bizonyítják, hogy „megrendezett terrorizmusról” van szó. Már 2002-ben, Párizsban megjelent Thierry Meyssan „Iszonyatos machináció” című, a hivatalos beállítást lépésenként cáfoló könyve. Az USA-ban is kiadták, de akkora nyomást gyakoroltak a kiadóra, hogy beszüntette az árusítást. Jimmy Walter amerikai milliomos, építési vállalkozó „Konfrontáció a nyilvánvalóval”, „9-11 újratárgyalása” című és más tanulmányaiban cáfolta meg a hivatalos verziót, de az FBI annyira ráijesztett, hogy el kellett hagynia az USA-t. Ma „amerikai Szolzsenyicinként” Hollandiában él. Antonio Martino akkori olasz hadügyminiszter, NATO-szövetséges, sem a levegőbe beszélt, amikor leszögezte, hogy bin Laden és az Al Khaida másodlagos szerepet ha játszott, a fő bűnösüket egészen másutt kell keresni. Giulietto Chiesa, olasz EU parlamenti képviselő pedig a „Nulla” c. Brüsszelben nemrég bemutatott filmjében bizonyítja, hogy a hivatalos verzió távolról sem hasonlít az igazságra. Valamennyi említett és szinte minden más  elemzés arra a következtetésre jut, az izraeli és az amerikai titkos szolgálat összeesküvése volt, amire nemcsak tényeket, hanem személyes tanúk sokaságának meggyőző állításait sorolják. Michael Moor „Fahrenheit 9- 11” c. filmje ugyancsak kétségbe vonja a hivatalos verziót. De rendelkezésre áll a London Telegraph 2002. okt. 8-i közlése is, miszerint az IRA lehallgatta Bush és Blair telefonbeszélgetését, amelyből kiderül, hogy Bush előre tudott 9-11-ről. „Loose Change” (Váltópénz) címmel nemrég jelent meg amerikai szerzők internetes filmje, amely ugyancsak kifejezetten az amerikai politikusokat és hatóságokat teszi felelőssé a történtekért. David R. Griffin teológus professzor „Új Pearl-Harbour” című könyvében szintén egyértelműen az amerikai politikai vezetést vádolja terrorizmussal. Naum Chomsky neves amerikai nyelvész és politológus is „vezető terrorista államnak” minősíti az USA-t. – És sorolhatnánk. Árulkodó, hogy e leleplezéseket sohasem cáfolatok követték, hanem a szerzők elítélése, befeketítése, üldözése, fenyegetése, vádolása „összeesküvés elmélet” tákolásával, azaz szellemi terrorizmus, ami önmagában is azt bizonyítja, hogy nem áll rendelkezésre a hivatalos változatot alátámasztó tényanyag. Ellenkezőleg, minél több részlet kerül elő, a rejtélyek, nyitott kérdések száma egyre csak növekszik, s annak vagyunk tanúi, hogy a látványosság igényével megrendezett bizonyítékok is sorra a kigondolóik ellen fordulnak. Látványosan. Vegyük is sorra a fontosabbakat. Mit is látunk a filmen? Ki ne látta volna azt a filmet, amely bizonyítéknak készült, s az is, csak éppen nem arra, amire szánták, hanem arra, hogy nem az történt, amit a nézőjével láttatni akarnak. Nem szójáték hát, ha hangsúlyozzuk, ne csak nézzük, lássuk is, mit bizonyít a világszerte számtalanszor bemutatott film; a jobb megértés céljából fogalmazzuk meg magunknak, mit is látunk: Valakik kamerával felmennek egy new-yorki felhőkarcolóba, ahonnan jó rálátás nyílik a WTC tornyokra. Pásztázzák az égboltot, annak ellenére, hogy New York felett repülési tilalom van. Hirtelen azonban mégis megjelenik egy repülőgép, s a kamera követi, amint becsapódik a WTC északi tornyába. A filmezők azonban nem rohannak előhívni, és drága pénzért eladni a tv-knek a szenzációs felvételt, hanem várnak, mintha tudnák, hogy valami még történik, sőt a füstölgő északi toronyról elfordítják a kamerát, egy másik közeledő repülőgépre fókuszálnak és követik a becsapódását a déli toronyba. A hivatalos változat szerint ez egy véletlenül készült amatőr felvétel – bár minden tekintetben profinak tűnik – de mégis az egyik fő bizonyítékként terjesztették a világban. Magukra a becsapódásokra nincs is más ismert bizonyíték; a tv-társaságok csak a két becsapódás között kezdtek a helyszínre érkezni és filmezni a füstölgő tornyokat, majd összeomlásukat. A kérdéses kisfilmet azonban egyetlen komoly elemzés nem minősíti amatőr felvételnek. Annál inkább nem, mert sorban merültek fel a további kételyek: ki juttathatta el ezt a kész felvételt nyolc perc alatt a vidéken tartózkodó Bush elnökhöz? Egy véletlenül filmező amatőrnek lehet akkora politikai hatalma és olyan műszaki lehetősége, hogy rákapcsolódjon az elnök zárt tv-láncára? A további kételyeket pedig éppen magának az elnöknek a magatartása szüli. Az elnök aznapi programja Indokolt gondolkodva végigtekinteni Bush programján, mert rájövünk, hogy bizony, több köze lehetett az eseményhez, mint gondolnánk. A becsapódások 8:45 és 9:03 perckor történtek, 9:11 perckor pedig a Floridában, iskolalátogatáson tartózkodó Bush a limuzinja zárt tv-láncán látja a filmet. Ez csakis úgy kivitelezhető, ha előre meg van szervezve. Az első becsapódást követően, amit még csak szóban közöltek vele, Bush annyit mond az iskola igazgatójának, hogy egy repülő becsapódott WTC-be, de mi folytatjuk az olvasást, és tovább olvasta a gyerekeknek „Az én házi kecském” című mesét. Ám félóra sem telik el, jön a mese a felnőtteknek: Bush immár a tv-ben kész leírt beszédet olvas fel 9:30-kor (Gyorsan dolgoztak a beszédírók!) s bejelenti, hogy iszlám terroristák támadást intéztek az USA ellen, és háborúval fenyegette meg a terroristákat bújtató államokat, pedig ekkor még semmi, de semmi bizonyíték nem volt a kezében. (Később is csak a bostoni reptér mellett állítólag egy kocsiban talált arab nyelvű Korán és pilóta tankönyv, valamint az egyik terrorista megmagyarázhatatlan módon épen maradt útlevele, valamint egy hamisítványnak tűnő búcsúlevele lett az összes bizonyíték.) Árulkodó az is, hogy a hivatalos változat szerint ekkor egy gép még Washington felé tartott, de ez senkit nem zavart: senki nem adott parancsot sem a Fehér Ház, sem a Pentagon evakuálására. Bush sem hagyta abba az iskola-látogatást, sem a többi programját, nem menekült a főparancsnoki óvóhelyre (bár a látszat kedvéért eltűnik ugyan néhány órára), intézkedéseket sem foganatosított, aminek csak egyetlen magyarázata lehet: tudta, hogy nincs veszélyben sem az USA, sem ő. Alig fejezte be a beszédét, 9:47 perckor, a világ egyik legjobban biztosított épületébe, a Pentagonba, melynek saját radar- és rakétarendszere van, állítólag belezuhant az előbb említett repülőgép, pedig ekkor már a legnagyobb készültség végre el volt rendelve. (Tehát a hivatalos változat maga állítja, hogy ez a gép az első becsapódást követően még több mind egy órát szabadon repült az amerikai légtérben.) A fotókon azonban 19 méteres egy emeletnyi becsapódási rés látszik, holott egy Boeing szárnyfesztávolsága 40 méter és háromemeletnyi magas. Érdekes módon repülőgép-maradványokat, kerozin égésnyomokat és holttesteket sem találtak. Itt sem az történt, tehát, amit el akarnak hitetni. Ráadásul a terroristák igen kíméleteseknek bizonyultak, mert az épület éppen felújítás alatt lévő szakaszát célozták meg, amely emiatt már 3 hónapja üres volt. Szakértők szerint azonban a Pentagon e részének megközelítése repülővel a közeli épületek és műtárgyak elhelyezkedése miatt lehetetlen. Akadtak is szemtanúk, akik szerint rakétaszerű tárgy csapódott be, amelynek a hangja sem hasonlított egyáltalán repülőére. A sajtóhoz perceken belül eljuttatott nyilvánvalóan előre megírt közlemény is Bush beszédét követi. Később megnevezik a feltételezett elkövetőket is. A közlemény megfogalmazta az összeesküvés elméletet is: az iszlám terrorizmus összeesküdött az USA ellen. Igen, volt összeesküvés, de ismét csak nem azok esküdtek össze, akikre ezt rá akarják fogni. Mintha csak ezt kívánná önmaga is megerősíteni, és a valódi összeesküvők körére rámutatni, Bush még aznap délután elutazott egy nebrascai katonai bázisra, egy fontos találkozóra. Nos, vajon kikkel? Nem másokkal, mint azoknak a főleg izraeli érdekeltségű multinacionális vállalatoknak a vezetőivel, amelyeknek a hivatalai elpusztultak a tornyokban, de akiket ide előző nap előzékenyen jótékonysági rendezvényre hívott meg nem más, mint Warrenó Buffet, a „Coca-Cola” elnöke és egyben a „Washington Post” tulajdonosa.

Árulkodó a merénylet időpontja is: a WTC-ben 10 óra körül kezdődött a munka, s egy adott pillanatban akár ötvenezer emberi is tartózkodhatott ott. A nyilvánvalóan kárt és emberi áldozatot kívánó terroristáknak tehát ekkor kellett volna elkövetni a merényletet, de az jóval 9 óra előtt történt. A hírközlő eszközök arról is sokszor és nyíltan tudósítottak, hogy a zsidó származásúakat figyelmeztették, ne menjenek be dolgozni. A vezetőiket pedig – ahogy az előbb láttuk – az előrelátó terroristák előző nap el is hívták Nebrascába, nehogy véletlenül dolgozhatnékjuk szottyanjon és bemenjenek az épületbe. Több tanulmány egyenesen azt állítja, hogy a 9-11-ben főleg izraeliek játszottak főszerepet, mert a CIA amerikai földön amerikai állampolgárok meggyilkolását hagyományosan nem vállalja. Tény, hogy 9-11-et követően az USA több tucat izraeli állampolgárt kiutasított. Minden világos máris, akár meg is állhatnánk, de mégsem felesleges a további elemzés. Hogyan sikerülhetett? Egy órán belül Boston, Dulles és Newark repülőtereiről négy teletankolt, Boeing utasszállító összehangolt indítása (Bostonból kettő), majd eltérítése, amelyeken az ülőhelyeknek csak negyede foglalt – melyik külföldi terrorszervezet képes elérni, hogy hosszútávú járatokat ilyen veszteségesen indítsanak? És néhány ember papírvágó késekkel hogyan képes úrrá lenni mindenkin, beleértve a kiképzett személyzetet és a „légi marsalloknak” nevezett biztonsági személyzetet? Hogyan tudták a közismerten szigorú repülőtéri biztonsági rendszert kijátszani? Ráadásul a később azonosított terroristák – akiknek egy része körözés alatt állt – a saját nevükre foglaltak helyet és kamerák rögzítették a minden lépésüket, hogy utólag bizonyítsák ottlétüket! Abszurdum lenne feltételezni, hogy ilyen körülmények között az eltérítés mégis sikerült. Mint ahogy abszurdum az is, hogy nem alkalmazták a repülőgép-eltérítésekre vonatkozó hatályos operatív eljárásokat és szabályokat. Az eltérített gépeket jóval azelőtt el tudták volna fogni, s engedetlenség esetén le tudták volna lőni, mielőtt elérték a tornyokat. Kötelező előírás, hogy a légierő a legkisebb kétely esetén így járjon el. 2000-ben 67 ilyen sikeres operációt hajtott végre a riasztástól számítva mindössze néhány perc alatt. Az erre kijelölt és állandó készültségben álló vadászgépek területi elhelyezése ugyanis olyan, hogy 2–2,5 perc alatt bárhova odaérnek. Ezúttal azonban még kísérletet sem tettek rá. Az első gép eltérését 8:14-kor észlelték, de 32 percig nyugodtan repült (Persze, látni fogjuk, nem ez a gép, hanem a vele párhuzamosan azonos útvonalra állított távirányítású gép!) és egyetlen vadászgép nem kapott parancsot még a felszállásra sem, nem ahogy az elfogására, vagy a lelövésére. Ugyanez történt a többi gép esetében is. Még az első becsapódás után is bőven lett volna idő a másik három gép elfogására, de ilyen parancs ekkor sem érkezett. Az egyesített vezérkari főnökség parancsnoka minderre azt a katona szájából nevetségesen hangzó választ adta, hogy ilyen parancsot csak azt követően adtak ki, ahogy a Pentagonba becsapódott az utolsó gép. (Honnan tudták, hogy az utolsó?) Más tábornokok is elismerték, hogy ilyen parancsot csak az eltérítés jelzését követően egy órával adtak ki. Később megjelentek az eset súlyosságát enyhíteni igyekvő közlemények, miszerint már nem volt elég idő a megelőzésre, stb. Ugyanis egy távoli bázis vadászgépeit tényleg riasztották, amelyek azonban gyanúsan lassan, az 1850 km/mérföld sebesség helyett 700 mérfölddel repültek a tornyok irányába – Miért nem az elfogandó gépekhez közelítettek? – de 11 percet késtek. Végül 9:25-kor pedig a Pentagon és a légierő főparancsnok minden felszállást letiltott. Később mindez több változatban is keringett, de a lényeget nem tisztázták, sőt olyan állítás tartja magát – s ezt szinte valamennyi forrásmunka idézi – hogy egy titokzatos magas rangú személy parancsot adott a légierőnek a be nem avatkozásra.

 Az eltérített repülőgépekkel kapcsolatos légügyi intézkedésekről (illetve mulasztásokról) pedig három hivatalos változat is megjelent, amiből csak egy magától értetődő következtetés vonható le: egyik sem igaz! Csak azért nem sikerült megakadályozni az akciót, mert valakik nem akarták. Joggal néznének bolondnak bárkit, aki mindezt a terroristák véletlen szerencséjének, vagy tudatos akciója eredményének tekintené. Márpedig Bush és a mögötte álló erők éppen ezt követelték meg a világtól! A tornyok összeomlása Hihető-e, hogy a toronyépületekbe beépített tornyonként 200000 tonna acél csak úgy összerogy, hiszen az acél 1300°C-on olvad, a kerozin pedig maximum 800°C-on ég, de csak optimális égéskörülmények között. A toronyépület acél, beton és azbeszt közege viszont nem minősíthető ilyennek. Ezért tüzet nem is látunk, csak gomolygó fekete füstöt. A tűzoltók, akik szakértőnek mondhatók, nyugodtan felmentek a 78. emeletig, mert meg voltak arról győződve, hogy nincsenek közvetlen veszélyben. Az épületekből kimenekültek azonban, egymástól függetlenül, élő TV interjúkban számoltak be róla, hogy robbanásokat észleltek. A tűzoltók jegyzőkönyvbe mondták, hogy látták és hallották az apróbb robbanásokat (Az áldozatok jelentős része tűzoltó volt), s ez az eredeti, de azóta cenzúrázott tv-filmeken is látszik. A tornyok precízen zuhantak önmagukba. Robbantási szakértők szerint a romok helyzetét látva az épületeket robbanóanyag segítségével döntötték romba. A 110-emeletes tornyok közelében ugyancsak felhőkarcolók álltak, de bennük semmi kár nem esett. Megtörténhetett volna – Meg is kellett volna történnie! – hogy az egyik oldalán, középtájon meggyengült torony a saját súlya alatt megbicsaklik és rádől a szomszédos épületekre. Nemcsak ez nem fordult elő, hanem – Éppen ezt elkerülendő! – a tornyok mérnöki pontossággal szabályszerűen összerogytak, pontosan úgy, ahogy a régi épületeket felrobbantják. És ez is történt, hiszen az eredeti felvételek tanúsága szerint a még ép felső emeleteken minden oldalon robbanásszerű füstpamacsok jelennek meg, de a füst nem felfelé száll, ahogy természetes lenne, hanem lefelé terjed, szemléltetve és bizonyítva a robbanások ugyancsak lefelé haladó menetét. Ezt is láthatta a világ, hiszen ekkor már szinte minden tv-társaság filmezte az eseményt. Ha nem lettek volna ilyen robbantások, legalább az alsó 30-40 emelet acélvázának mindenképpen állva kellett volna maradnia. De porig összeomlott egyformán, és mindkét toronyépület! Mi több, a déli toronyba 18 perccel később és eléggé oldalt ütközött gép a fő tartó acélvázat nem is sértette, s a kerozin nagy része sem került be az épületbe, hogy meggyengíthesse az acélvázat, hanem a levegőben robbant fel, ezért tüzet csak itt látunk, azt is az épületen kívül, a levegőben. Mégis ez a torony omlott össze először, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy nem tűz okozta a tornyok összeomlását.

 A merényletet senki nem vállalta magára.  Pedig nagy hőstettnek tekinthette volna bármely iszlám terrorista. És ha ők tették volna, vállalták volna, ahogy más akcióikat (Madrid, London, stb.) vállalták is. A világközvélemény szokatlannak is találta, hogy senki nem vállalta, még az elkövetőnek kikiáltott Al Khaida és bin Laden sem. Ezért gyorsan bizonyítékokat kellett keresni. Ez csak hónapokkal később „sikerült”, amikor már javában folyt a háború Afganisztán ellen, és kezdett kiütközni az is, hogy nem lesz diadalmenet. 2001 decemberében került elő egy videofelvétel, amit állítólag US-csapatok véletlenül találtak egy afgán város romjai között. (Az amerikai katonák kultúra iránti érdeklődése akkora, hogy minden talált videokazettát megnéznek?) A felvétel nagyon sötét, a hangminőség igen gyenge, s a döntő mondatok elhangzásakor az állítólagos bin Laden arca nem is látszik. Bin Laden ismerői szerint nem az ő hangja és beszédstílusa hallható a felvételen. Nagyon valószínűtlen is, hogy bin Laden egy videokamera előtt dicsekedne a merénylettel, s a menekülő Al Khaida tagok pont ezt a videofelvételt felejtették volna magukkal vinni! De bin Laden maga is tagadta, hogy ezen a felvételen ő szerepel (!), és bár egyéb nyilatkozataiban az USA-ra mért büntetésnek minősítette a történteket, nem határolódott el tőle, további csapásokkal fenyegetett, de egyértelműen sohasem vállalta 9-11 elkövetését. S amit e felvételen mond az állítólagos bin Laden az gyakorlatilag lehetetlen is: mégpedig, hogy a merényleteket ő és Mohammed Atta szervezték meg Afganisztánból és az arab országokból, s a társaik a merényletekig nem is tudták mi az akció célja. – Hát, ehhez képest egész jól sikerült! Gyanús körülmény, hogy a repülőgép utasainak, a terroristáknak a holttestét a két torony romjai között sem találták. DNS alapján azonosították a terroristákat – mondja a hivatalos közlés. Sok ezer tonna berendezés és vasbeton elég, de az emberi test megmarad? Az amerikaiak által megadott 19 elpusztult terroristából egyébként öten élőnek bizonyultak, s közelében sem voltak az eseményeknek, s az egyikük még tv-interjút is adott Casablancában. A fő terrorista, Mohamed Atta állítólagos búcsúlevele pedig olyan vallási kifejezéseket tartalmaz, amelyek az iszlámban nem, de a protestáns vallásban annál inkább használatosak. Az USA tehát utólag sem tudott bizonyítékokat szerezni az állítólagos elkövetők ellen. Az összes bizonyíték annyi, hogy ott voltak az eltérített gépeken és ők is áldozatul estek. (Vádat is csak egyetlen személy ellen sikerült emelni eddig). Mi történt valójában? Nem kizárható, hogy volt arab-iszlám indíttatású USA-ellenes szervezkedés, amiről a CIA és a Mosszad időben értesült és a már régebben kidolgozott világuralmi stratégiai célok elősegítése érdekében ráépültek, feláldozták a két tornyot és a benne tartózkodó saját állampolgáraikat. A világsajtó azonban a politikai vezetés részéről hallgatólagosan jóváhagyott Mosszad-CIA összeesküvést valószínűsíti, s az emellett szóló politikai és gazdasági érvek több mint nyomósak. A bevezetőben említett és egyéb elemzések, valamint a szakértők is ugyanezt az összeesküvést erősítik meg, s kisebb- nagyobb eltérésekkel, de a lényeget illetően eléggé egybehangzóan a következő változatot tartják a legvalószínűbbnek. A terroristákat felültetik a kijelölt eltérítendő gépekre, úgy, hogy a reptéri kamerák rögzítsék őket. Meglepő, de itt a hivatalos változattal egybeeső mozzanat következik: a gépeket tényleg eltérítették. Csakhogy ismét nem azok, akikre ráfogták és nem oda! Egy bizonyos repülési idő után, amikor mind a négy járat egymáshoz közel tartózkodott a légtérben, a pilótáikat figyelmeztették, hogy támadás érte az USA-t, szálljanak le azonnal a legközelebbi katonai reptéren. (Katonai szakértők a nyugat-virginiai Charleston melletti Yeager bázisra tippelnek). Az egyik gép utasait nem engedik kiszállni, hanem a másik három gép valamennyi utasát a személyzettel és a terroristákkal együtt erre ültetik fel, összesen 254 fő, s azzal, hogy menekítik őket, elindítják Pennsylvánia felé, ahol ismeretlen okból lezuhan. Állítólag ezen a gépen folyt közelharc a terroristákkal és a mobilhívások is erről történtek. De a szakértők szerint tíz kilométeres magasságból közel ezer kilométeres sebességgel haladó repülőből a sikeres mobilhívás valószínűsége egy a tízezerhez; itt azonban állítólag két ilyen hívás is volt. A szövegeik is megjelentek, de arab terroristákat nem említenek. Az egyik így kezdődik: „Szerbusz mama, én Mark Bingham vagyok!” Így ez a „bizonyíték” is a kiagyalóik ellen fordult, mintsem bármit is bizonyítson azon kívül, hogy ez az utas a gépen tartózkodott. A mama és a fia ugyanis nyilván nem először beszélt egymással telefonon, bemutatkozás nélkül is ismerték egymás hangját, s egyébként is ki az a gyermek, aki a teljes nevén mutatkozik be a mamájának? Itt csak azt kellett bizonyítani, hogy Penssylvánia felé repül egy gép, amelyen valami probléma keletkezett, ezért lezuhant. Az említett forrásmunkák szerint jelek mutatnak arra, hogy a későn felszállt vadászgépek ezt a repülőt lőtték le (más elméletek szerint robbanóanyaggal is megpakolták, és távirányítással felrobbantották), s ez volt az egyetlen eset, ahol meg is találták az utasok maradványait. Ezzel minden szerencsétlen tanú – utas, gépszemélyzet és terrorista – eltűnt! De akkor mi csapódott be a tornyokba? A New Yorkba tartó két géppel párhuzamosan ugyanazon az útvonalon robbanóanyaggal megpakolt és rakétákkal felszerelt távirányítású gépeket indítottak és ezek csapódtak be a két toronyba. (Közismert, hogy a Nortroph Grumman cég – éppen a gépeltérítések ellen – kidolgozta a repülőgépek automata távirányítási rendszerét. Az ezzel felszerelt gépeket a pilóta akaratától függetlenül visszavezethetik a repülőtérre. A rendszer arra is alkalmas, hogy földi szimulátorral vezérelve pilóta nélkül vezessen repülőgépet akármilyen útvonalon és végrehajtson vele bármilyen manővert.) A katonai repülőtéren azonban tárgyi bizonyítékként ott maradt még három repülőgép, amelyeket a lajstromszámok és egyéb jelzések alapján könnyen azonosítani lehet. Ezeket felszerelték távirányító rendszerrel, és az éj leple alatt elindították az óceán felé, olyan irányba, hogy messze elkerüljenek minden hajó- és légiforgalmi útvonalat, s a megfelelő helyen az óceánba irányították, vagy robbantották őket.

 Most már csak a műveleti központ eltüntetése maradt hátra, ugyanis valahonnan mindezt elektronikusan vezérelni kellett. Ezért övezte és övezi mély hallgatás, hogy a szomszédos utcában délután ugyanilyen rejtélyes módon szabályosan önmagába omlott a WTC-7 elnevezésű 47-emeletes toronyház, amelyet pedig semmilyen támadás nem ért, tűz sem keletkezett benne. Nem egyszerű irodaház volt: itt kapott helyet CIA és a Pentagon egyik részlege, valamint a Rendkívüli Helyzetek Szövetségi Hivatala (FEMA, amit több elemzés

„titkos kormánynak” minősít, s amelyet az alkotmány és a kongresszus mellőzésével, CIA-tól, FBItől, minden hatalmi szervtől függetlenül hoztak létre rendkívül széles jogkörrel), amelynek a feladata éppen a természeti katasztrófák, nukleáris és a terrortámadások következményeinek elhárítása. Értettek hát ahhoz, amit itt végeztek minden ellenőrzés nélkül. Az elemzések szerint e rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védelmezett épületből folyt a távirányítású gépek elektronikus rávezetése a tornyokra. A becsapódások után villámgyorsan kiürítették, ezért áldozat itt sem volt, de két gikszer itt is bekövetkezett. A második távirányítású gépet nem sikerült egyenesen ütköztetni a déli toronnyal, hanem majdnem önmagukra irányították. A BBC pedig húsz perccel az épület összeomlása előtt jelentette, hogy ez az épület is összeomlott, miközben a háttérben még hosszan látszott a felhőkarcoló. (Lehet, hogy a brit kollégák megsejtettek valamit, s bedugtak egy lőcsöt a küllők közé, hogy az amerikai kollégák szekere mégse szaladjon olyan simán.) Már csak a három felhőkarcoló romjaitól és acélvázától kellett megszabadulni. A romokat eltakarították, az acélszerkezeteket (részint beolvasztva) eladták Kínának és Koreának, anélkül, hogy bármilyen vizsgálatnak vetették volna őket alá, sőt az erre irányuló civil és hivatali kezdeményezéseket le is tiltották. Önmagában e tény is mindent elmond. A tanúk és a bizonyítékok eltűntek, kezdődhet a terroristaellenes háború. És tudjuk, hogy el is kezdődött. De ahol hamis a kiinduló pont, ott hamis az egész folyamat, s ezért van, hogy a gondosan megtervezett bizonyítékok a visszájára fordultak.

 Gyanús ügyletek

2001. július 26-án egy Silverstein nevű izraeli ingatlanspekuláns mindkét WTC torony bérleti jogát megszerezte nagyon előnyös feltételek mellett. Azonnal 3,55 milliárd dollárra biztosította a WTC komplexumot, mintha csak sejtette volna, hogy valami bekövetkezik. Magas rangú amerikai személyiségek a kormány és a CIA köreiből, röviddel szeptember 11. előtt eladták a légitársaságokban lévő részvénycsomagjaikat. A sajtó szerint a legaktívabb a CIA egyik végrehajtó igazgatója volt. Hivatalosan közölték, hogy az eladásokat kivizsgálják, de semmi nem történt és az ügyet többet fel sem említették a médiában. Röviddel az esemény előtt az eltérítendő gépeket birtokló „United Airlines” tőzsdei részvényei 42%-ot, az „American Airlinesé” pedig 39%-ot estek, majd 3 nappal előtte 1200%-ra szökött az árfolyamuk, s amerikai sajtóhírek szerint valakik ezen jól meggazdagodtak. Ezzel párhuzamosan gyanús változásokat regisztráltak a „Morgan Stanley”, a „Merrill Linch” és más olyan társaságok részvényeinek értékelésében és biztosítási kötvényeikben, amelyeknek az irodái a két toronyban voltak. A leggyanúsabb, hogy bár ezek és egyéb hasonló ügyletek napvilágra kerültek, a közvélemény tudott róluk, sem vizsgálóbizottságok nem foglalkoztak velük, s az FBI sem indított semmilyen vizsgálatot. Ennyi elnézés és véletlen?

 A manipuláció politikája

Az amerikai nagypolitikától nem idegen a manipuláció. Közismert, hogy Roosevelt elnök tudott a Pearl-Harbour elleni japán támadásról, de szüksége volt ürügyre, hogy beléphessen a világháborúba, ezért feláldozta a saját tengerészeit és flottája egy részét. Szaddam Husszein az USA által szállított biológiai és vegyi fegyverekkel 1980-1988 között háborút vívott, az USA akkori ellensége, Irán ellen. (Id. Bush cége szállította a vegyi fegyvereket; a cég elnöke pedig Hillary Clinton volt.) Amikor azonban 1990 augusztusában Irak inváziót indított Kuvait ellen, Id. Bush elnök 1990. szeptember 11-én beszédet tartott, azonnali katonai intervenciót követelt – ekkor beszélt először a nyilvánosság előtt az Új világrendről, amelyet 2001. szeptember 11 kapcsán „vezettek be” – majd az amerikai kongresszus emberjogi bizottságán meghallgattak egy 15 éves kuvaiti kislányt, aki kijelentette, hogy egy kuvaiti kórházban önkéntes szolgálatot teljesített, s látta, amint iraki katonák kuvaiti csecsemőket kiszedtek az inkubátorokból, és a földre dobták őket. Id. Bush elnök gyakran ismételte ezt a történetet kiemelve, hogy 312 gyerek esett így áldozatául az iraki brutalitásnak. Később ismertté vált, hogy a washingtoni kuvaiti nagykövet lánya volt, akinek engedélyezték, hogy hamis néven valótlanságokat állítson az amerikai kongresszus előtt. Ez a bebizonyosodott hazugság óriási botrányt szült, de ahogy keletkezett, úgy el is múlt. Bár nem akárki, hanem a korábbi US védelmi miniszter Ramsey Clark vádiratot nyújtott be Id. Bush elnök ellen népirtás és háborús bűntett címén, de a vádpontokat elejtették és a médiában is elhallgatták az ügyet. A háború főszereplői Bush elnök apja, valamint az akkori védelmi miniszter, később ifj. Bush alelnöke, Richard Cheney voltak. Emlékezhetünk arra is, hogy az Irak elleni háború annak ürügyén indult, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, azonban önmaga az USA bizonyította, hogy az állítása nem igaz: a szárazföldi hadműveletek beindítása ugyanis eleve annak a tudatában történt, hogy Irak nem rendelkezik ilyen fegyverekkel, hiszen egy demokratikus állam, demokratikus elnöke – ekkor már az ifjabb Bush – csak nem teszi ki a csapatait tömegpusztító fegyverek csapásának!? Hivatalos vonalon manipulációval zárult a 9-11 ügy is. A Fehér Ház ugyanis azonnal létrehozta a Kean-Zelikow elnöki vizsgálóbizottságot, hogy megakadályozza a Kongresszust az ilyenkor kötelező kongresszusi bizottság létrehozásában, amely esetleg kényelmetlen következtetésekre juthatott volna. Az alapvetően az előbb említett FEMA közléseire szorítkozó bizottság jelentése még homályosabbá és hihetetlenebbé tette az ügyet, de alapot szolgáltatott az „új világrendet” megteremteni akaró héjáknak és Izrael-párti neokonoknak. Ezt bizonyítja az egy hét múlva elfogadott Patritoc Act is, amely olyan hatalmas, mindenre kiterjedő törvényhalmaz, aminek a kidolgozásához hosszú idő szükséges, azaz régen tervezték a bevezetését. Ki is derült, hogy évekkel ezelőtt kezdték el a kidolgozását, azaz a szabadságjogok megnyirbálását, függetlenül szeptember 11-től. Ez a törvény amerikai megítélés szerint is alkotmányellenes, gyakorlatilag rendkívüli helyezet bevezetésével egyenlő. Sokan hadüzenet nélküli polgárháborúnak minősítik, és egyre több utalás történik arra, hogy az USA-ban erősödik a fasizálódás.

 Megszólalnak-e valaha az illetékesek?

Az amerikai közvéleményben már tudatosult, hogy manipulációval áll szemben. A közelmúltban a New York Times által végzett közvélemény-kutatás szerint négy amerikaiból három úgy véli, hogy a kormánynak nagyon is van mit takargatnia az ügyben. Nem hiszik el – ahogy a világ sem – hogy az USA ennyire meglephető és sebezhető! Azt is fel-felvetik, hogy amikor minden évben megemlékeznek 9-11 áldozatairól, az emlékezők között áhítatos képpel nyilván többen ott állnak az amerikai és izraeli kitervelők és az elkövetők közül, és egyikőjük-másikójuk lelkiismeretének hamarosan meg kell szólalnia. Az említett Chiesa-filmben már megszólalt Szaúd-Arábiában dolgozott amerikai konzul. Közölte, hogy a jövendő terroristák egy része – akik semmi esetre nem kaphattak volna vízumot, mert tiltólistán szerepeltek – nála jelentkezett amerikai vízumért, amit ő megtagadott. Washingtonból azonban közvetlen utasítást kapott a vízumok kiadására! A jövendő terroristákat tehát titokban importálták, hogy majd legyen kikre hárítani a felelősséget. Mi több, öten közülük – nyílván utólagos „bizonyíték” összetákolása céljából – bizonyítottan a CIA titkos pilóta-tanfolyamán tanultak repülőgépet vezetni, de a nyilvánosságra került források szerint oktatóik a legjobbjukat is alkalmatlannak találták még egymotoros Cessna vezetésére is, nem hogy Boeing 767-esek bonyolult célravezetésre. Akkor honnan került elő hirtelen négy ilyen arab terrorista is? A WTC egyik biztonsági vezetője utólag megerősítette, hogy az épületekben robbanások sorozata volt megfigyelhető. Az is kiderült már, hogy a közelben telepített állandó földrengésjelző szeizmográfok rögzítették is e robbanásokat. Amerikai építészek független bizottsága elemzést tett közé, amelyben egyértelműen leszögezik, hogy a tornyok csak a repülőgépek ütközése következtében nem omolhattak össze szabályos függőlegességgel. A tornyokat ugyanis eleve úgy tervezték, hogy több repülőgép egyidejű ütközését is kibírják, tehát csak robbantás okozhatta mindkét toronyépület egyformán szabályos és szimmetrikus összeomlását.

Ari Fleischer, a Fehér Ház volt szóvivője szerint a terroristák telefonon léptek kapcsolatba az amerikai titkosszolgálattal, s ehhez az elnöki hivatal azonosítási kódjait és rejtjelét használták. Azok pedig minden bizonnyal igen korlátozott körben lehettek ismertek. Ismerhette az a titokzatos magas rangú egyén is, aki be nem avatkozásra utasította a légierőt. Feltételezhető, hogy a kínaiak és a koreaiak megvizsgálták a megvásárolt acélroncsokat, és egyszer majd előállnak a megállapításaikkal. Maga Bush elnök is tett már egy nagyon is figyelemre méltó kijelentést 2008 decemberében, amikor újságírók azt kérdezték tőle, hogy mit minősít elnöksége legnagyobb sikerének és legnagyobb hibájának. Legnagyobb sikerének azt tartotta, hogy a 2008-ban kialakult gazdasági-pénzügyi válságot ellenőrzés alatt tudták tartani. A legnagyobb hibájának azonban azt tartotta, hogy téves információk alapján indított háborút Irak ellen. (Akkor, persze, azonnal ki kellene vonulni, kártérítést kellene fizetni, stb., de idáig sem ő, sem Barack Obama nem fog elmerészkedni.) Végül érdemes szót ejteni még egy illetékesről.

 Kinek dolgozik bin Laden?

Az USA 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki egykori ügynöke, bin Laden fejére (Középkori módszer a XXI. században) és Bush parancsot adott, hogy kerítsék elő élve, vagy halva. Afganisztánban azóta is mintegy harmincezer amerikai katona keresi bin Ladent, bevetették a „Delta” különleges alakulat szakképzett katonáit, az elhíresült rangereket, majd a „zöldsapkásokat” is, de nem találják immár nyolcadik éve. Haszontalannak bizonyult a kémrepülőgépek, a kémszputnyikok keresése, de az afganisztáni hegyi barlangok szétbombázása is a bunkerfalat átütő bombákkal, a kiterjedt helyi titkosszolgálat, sőt médiumok és mágusok, legutóbb pedig az „Árnyékfarkasoknak” nevezett indián nyomkeresők bevetése is. Állítólag már többször a nyomában voltak, de mindig kicsúszott a kezeik közül; egyszer még azt is közölték, hogy egy mopeden menekült el előlük, ezért helikopterrel, vagy más modern eszközzel nem tudták utolérni. Ez az egész história már a nevetségesség határát súrolja (Persze, már a nevetségesség határának a túlsó oldalát), az a primitívség pedig egyenesen gyanútkeltő, hogy mindezeket az operációkat előzetesen nagy körítéssel meghirdetik, mintegy figyelmeztetve bin Ladent, hogy mire készüljön. És bin Laden ezért hálás is; emlékezzünk rá, ahányszor csak esett Bush népszerűségi indexe, vagy súlyos belpolitikai problémája keletkezett, mindig tett egy harcias videó-nyilatkozatot, amelyre hivatkozva Bush folytathatta a kemény kéz politikáját a világban is és az USA-ban is. Mindezek fényében kell-e magyarázni, hogy kinek kell bin Laden? És milyen alapon feltételezzük, hogy az USA ebben a kérdésben igazat mond, mikor a fenti súlyosabbnál súlyosabb kérdésekben a hazugsága bizonyosodott be? Hab a tortán, hogy a világsajtóban nyilvánosságra került tények fényében az USA kénytelen volt elismerni, még 2001 nyarán az amerikai titkosszolgálat egyik rezidense személyesen találkozott bin Ladennel. Magyarázat azonban nem következett. Pedig hallatlanul érdekfeszítő lenne megtudni, miért jött létre a találkozó, s mit egyeztettek. Ehelyett az USA szeptember 18-án ultimátumszerűen bin Laden kiadását követelte Afganisztántól. A tálibok intelligens és a nemzetközi joggal összhangban álló választ adtak: kiadják, ha az USA tényekkel bizonyítja, hogy ő követte el a merényletet!

– Erre, természetesen, a mai napig nem került sor, a logikus válasz azonban annyira feldühítette a neokonokat, hogy Rumsfeld hadügyminiszter már másnap kijelentette: bombázni fogják Afganisztánt, akár kiadják bin Ladent, akár nem. Ez is volt az eredeti szándékuk és így is lett. Bin Ladent pedig keresik tovább. Csak nehogy egyszer megtalálják, mert akkor újabb ürügyet kell keresni a fegyverkezésre és a belső megszorításokra. 9-11 okai és céljai Nem lehet említés nélkül hagyni, vagy elhallgatni, hogy megjelentek misztikus és szimbolikus magyarázatok is, de tévedés lenne rájuk szorítkozni. Vegyük példának a szeptember 11 számmisztikát:

1941 Pentagon alapkő letétele; 1973 Chilei puccs; 1978 Camp David; 1990 Id. Bush meghirdeti az új világrendet; a madridi merénylet dátuma 2004. március 11; szeptember 11-től 111 nap marad év végéig; Bush 9:11-kor látja a becsapódáskor készült filmet; a késedelmesen felszállt vadászgépek 11 percet késnek;az északi toronyba állítólag becsapódott gép járatszáma AA11 volt; a pennsylvaniai gépen elpusztult áldozatok száma 254, ami összeadva 11; a tornyok 110-emeletesek voltak; és a gigantikus 11-esre emlékeztettek George W. Bush, New York City, Afganisztán, egyaránt 11 betűből áll, mint ahogy ugyanennyiből áll Ramsin Yuseb – az a terrorista, aki már 1993-ban megfenyegette az USA-t, hogy el fogja pusztítani az ikertornyokat

(S nem kizárt, hogy ezzel ötletet adott!) – neve is, stb. Az iszlám azonban nem használ számmisztikát; ez is inkább a Talmudra jellemző. Így aztán ezek a meglátások, akár véletlenek, akár tudatosan alkalmazták őket, nem is ütik a történteket, inkább erősítik őket. A teljes megértéshez azonban ezúttal is a kinek hasznos kérdés visz bennünket közelebb. 2000-re USA és Izrael nemzetközi tekintélye rohamosan esett. Az európai, de más közvélemény-kutatásokban őket tartották a világbékét fenyegető legfőbb tényezőknek, sőt világszerte bírálattal illették őket, mivel kívül helyezték magukat a nemzetközi jogon, s eszközökben nem válogatva igyekeztek érvényesíteni vélt, vagy valós érdekeiket. A Dél-afrikai Köztársaságban rendezett rasszizmus elleni nemzetközi kongresszus rasszizmussal vádolta őket, sőt a rabszolga-kereskedelemért jóvátételt követelt a holokauszt mintájára. Ebben a történelmi pillanatban értelmetlen lett volna bármiféle iszlám merénylet. Pontosabban, egy ilyen merénylet éppen az USA és Izrael érdekében állt, mert fordíthattak a helyzeten; vádlottak helyett az áldozat szerepébe kerülhettek, legalább átmenetileg. Lehet, hogy majdhogynem a semmiből előtűnt Obama megválasztása ezt is hivatott megakadályozni: egy fekete elnöktől csak nem követelnek majd a feketék jóvátételt? Colin Powel amerikai külügyminiszter éppen 2001 szeptemberében szándékozott bejelenteni, hogy az USA, Camp David és más kudarcok fényében célszerűnek tartja önálló palesztin állam létrehozását (amire már 1948 óta érvényes ENSZ-határozat van, de éppen az USA és Izrael mindig megakadályozza), amit Izrael minden áron el akart kerülni. Szakértők a new-yorki tőzsde összeomlását (azaz a 2008-ban bekövetkezett válságot) 2001. szeptemberre várták. A válságban közrejátszott az is, hogy az egypólusú világ nem igényelt elég fegyvert, márpedig az amerikai gazdaság egyik húzóágazata mindig a fegyvergyártás volt. A 9-11 ezen is „segített”. Mindezt meg kellett akadályozni, vagy el kellett érni, illetve minderről valamivel el kellett vonni a világ figyelmét. 9-11 bizonyos külpolitikai előnyöket, kezdeményezést biztosított az áldozat szerepében fellépő USA-nak. Bush meghirdethette a terrorizmus elleni háborút, egy év múlva, 2002. szeptember 20-án pedig a preventív háború jogát a „rossz tengelye” és az önkényesen kinevezett terroristák ellen. Eluralkodott az USA gyakorlata: elindít egy háborút, majd bevonja a szövetségeseit, s velük fizetteti meg a következményeket. A 9-11 nagyon fontos, ha nem alapvető célja volt a szaúd-arábiait is meghaladó iraki olajkészletek megkaparintása, valamint védelem nyújtása Izraelnek. A már idézett N. Chomsky, találóan fogalmazza meg: „A mi vezetőink egyáltalán nem őrültek. Végre, egyszerűen olyan rendkívüli helyzet adódott, amikor megvalósíthatták arra irányuló réges-régi terveiket, hogy megszerezzék a szaúd-arábiai utáni legnagyobb olajforrásokat. Tegyük hozzá, hogy az iraki invázióval G. Bush nemcsak az olajtársaságokkal, hanem az amerikai katonai-ipari komplexummal számol el, amelyek több százmillió dollárral járultak hozzá győzelméhez az elnökválasztáson.” Erre mondja az amerikai, hogy „No comment”. De szerepet játszhatott az is, hogy a tálibok Afganisztánban felszámolták az ópiumtermelést, amelyben pedig a politika világával és a titkosszolgálatokkal összefonódó amerikai maffia igencsak érdekelt. Így aztán semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy Afganisztán bombázását követően nemcsak helyreállt az ópiumtermelés, hanem fel is futott. A következtetés csak az lehet, hogy az Izrael-párti neokonok által uralt amerikai politika nem válogat eszközökben; lelkiismeretlenül feláldozza a saját állampolgárait is (A számítások nem hangzanak egybe, de 9-11 kapcsán több mint 3000 ember vesztette életét, és 83 milliárd dollár anyagi kár keletkezett), s becsapja őket és a világot. Értsük jól: nem az országról, s nem az amerikai népről van szó, hanem a hatalmat ellene gyakorló politikusokról, akik csak az erő politikáját ismerik, de nem a politika erejét, s belerángatnak más országokat értelmetlen háborúkba, a szemünk előtt gyilkolnak és gyilkoltatnak azóta is minden erkölcsi gátlás nélkül. Valamennyi nép, úgy az amerikai, mint a magyar és minden más nép legszentebb érdeke, hogy határolódjunk el az izraeli-amerikai indíttatású intézményesített államközi terrorizmustól, s a vele párosuló, a gondolkodást és a vélemény-nyilvánítást tiltó szellemi terrorizmustól. Az USA-nak meg kell értenie, hogy egyedül az erejével nem sokra megy, látványos önprovokációkkal sem csaphatja be többé a világot, s csak akkor tehet szert igazi nemzetközi tekintélyre és elismerésre, ha nem halált, hanem békét osztogat a világban. Külön tanulmányt igényelne, művelt politikusok miért nem jönnek rá, hogy az amerikai népnek és a világ népeinek ez lenne a legjobb, de még ők is így tudnák leginkább érvényesíteni az amerikai néptől láthatóan jól elkülönülő Izrael-párti érdekeiket is; Izrael ugyanis öngyilkos politikát folytat, nem érti, hogy csak békéért kaphat békét. Az USA és Izrael csak úgy tud véget vetni a terrorizmusnak, ha abbahagyja! – Legyen ez az ő dolguk, de mi az ő kényükért-kedvükért – és a magyar néptől ugyancsak elidegenedett szocialista-szabaddemokrata kormány (amely a manipulációs céllal formálisan megszüntetett koalíció nélkül is fennáll, s amelyben az SZDSZ ugyanúgy bábként rángatja az MSZP-t, mint Izrael az USA-t a világpolitikában) önkénye miatt – ne áldozzuk katonáink életét idegen országokban, még idegenebb érdekekért. Ezt a szolgai, s a magyar nemzeti érdekekkel kifejezetten szembeforduló kormány-politikát nemcsak meg kell kérdőjelezni, hanem radikálisan véget kell vetni neki.

Nem holnap – ma!

 

Sütő Gábor

nyugalmazott nagykövet

 

(Forrás: Havi Magyar fórum, 2009. február)