vissza a főoldalra

 

 

 2009.03.27. 

Sikeres volt a Tesz-Vesz Tavasz

Az előző évekhez képest jóval többen vettek részt a harmadik alkalommal megrendezett Tesz-Vesz Tavasz munkálkodásában. A Szeged-Csanádi Egyházmegye húsz településének plébániáiról 42 csoport mintegy 500 fővel tevékenykedett a március 20-22-i hétvégén. A fiatalokhoz sok felnőtt is csatlakozott. A kezdeményezés lényege nem csupán az, hogy a fiatalok önkéntesen végezzenek a közösség számára hasznos munkát, hanem az is, hogy vegyék észre, hol van szükség a munkájukra. Legyenek figyelmesek emberi és tárgyi környezetükre, és öntevékeny módon – közösségben – oldják is meg az előttük álló feladatot.

 A fiatalok változatos tevékenységeket végeztek: templomtakarítás, hajléktalanszálló kerítésének lefestése, erdő kitakarítása, műsor idősotthonok lakóinak, közösségi házban kerti munkák stb. A szervezők, a Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársai előzetesen végiglátogatták a közösségeket – segítve az előkészítést –, valamint az akció napján is minden közösséget felkerestek. Minden résztvevő egy Tesz-Vesz Tavasz pólót kapott ajándékba.

 A program tanulsága, hogy a fiatalok szeretnek jót tenni, fogékonyak arra – már kevés buzdításra is –, hogy ily módon is értéket teremtsenek. Fontos, hogy az ilyen tevékenység érzékennyé teszi az egyes embereket a közösség problémái iránt, és építi a közösséget. A társadalom felé pedig pozitív üzenetet küld a katolikus fiatalokról.

 

(Forrás:Szeged-Csanádi Egyházmegye/Magyar Kurír)