vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.06. 

A tanár már eleve bűnös?

A brit tanárszakszervezetek figyelmeztetnek: a gyermeki illetve tanulói jogok mértéktelen kiterjesztése következtében sok-sok pedagógus karrierje törik derékba az országban. Főképp azért, mert miképp egy szakszervezeti vezető megfogalmazta, „ha egy tanárt feljelentenek, akkor már eleve bűnösnek tekintik, mindaddig, amíg ártatlanságát be nem bizonyítja”. Barry Sheerman, a brit parlament oktatási bizottságának vezetője is úgy véli: az igazságszolgáltatás méltánytalanul bánik a pedagógusokkal. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a szülők feljelenik a tanárokat. A legtöbb esetben a „testi erőszak” vádjával illetik őket. Ilyenkor a tanárt az eljárás idejére általában felfüggesztik állásából. A hatósági vizsgálat hosszú hónapokig eltarthat, és hiába derül ki a megrágalmazott pedagógus ártatlansága, súlyos lelki sérüléseket szenved el. És így vagy úgy, de a nevén esett foltot soha többé nem lesz képes lemosni. Chris Keates (képen), a Női Iskolaigazgatók Nemzeti Szövetségének főtitkára elmondta: évente legalább 800 feljelentés illetve panasz érkezik a szervezet tagjai ellen a különböző hatóságokhoz. A legtöbb eljárás azon az alapon indul, hogy a pedagógus „meg nem engedett eszközöket használt” az órai fegyelmezés során. „A feljelentések sokasága valósággal megmételyezi a kollégáink életét” – panaszolta az érdekvédelmi szervezet vezetője. Chris Keates leszögezte: a vádak nagy többsége alaptalannak bizonyul. De hiába, mert az eljárás tényét a rendőrségi nyilvántartásokban rögzítik. Így amikor a méltánytalanul meghurcolt pedagógus állásért folyamodik, új munkaadója tudni fog az ellene lefolytatott vizsgálatról. Ami semmiképpen sem a legjobb ajánlólevél. A legelkeserítőbb az egészben az – fejtegette Chris Keats –, hogy más büntetőügyekkel ellentétben a tanároknak kell bizonygatniuk ártatlanságukat, ha valamivel megvádolják őket. Mint a szakszervezeti vezető fogalmaz: „Semmi kétség, a gyerekeknek törvényi védelemre van szükségük, de az ártatlanság vélelmének alapvető jogelvét a tanárok esetében is alkalmazni kellene.” Barry Sheerman, a parlament oktatási bizottságának elnöke szerint több ezer pedagógus karrierjét tették tönkre az alaptalanul vádaskodó gyermekek és szülők. „Ha egy pedagógust indokolatlan rágalmak nyomán felfüggesztenek az állásából, soha többé nem tudja ott folytatni a munkáját, ahol abbahagyta” – mondta. A politikus mindamellett kedvezőnek ítélte meg a kormányzat hozzáállását a kérdéshez, csakhogy nézete szerint a jó irányba mutató intézkedések elhalnak a végrehajtás során. A Gyermek-, Iskola- és Családügyi Minisztérium szóvivője közölte: már 2005-ben kiadták azokat az irányelveket, amelyek alapján a pedagógusok elleni feljelentéseket és panaszokat az iskoláknak kezelniük kell. „Ugyanakkor fontolgatjuk az irányelvek módosítását annak érdekében, hogy az ártatlanul megvádolt tanárok megítélését későbbi pályájuk során semmiképpen se befolyásolja az ellenük lefolytatott vizsgálat” – jelentette ki a minisztérium szóvivője.

 Z.