vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.06. 

Vajdaság statútuma a szerb kormány előtt

A Szerb Köztársaság kormányának honlapján közzétették a Vajdaság hatáskörét megállapító törvény tervezetének munkaverzióját, amely jelentős kérdéseket rendez Vajdaság helyzetével kapcsolatosan.

Bojan Pajtić, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke szerint minden dilemma és félreértés tisztázódott, így a ,,vajdasági kérdés” már ezen a héten, csütörtökön a kormány elé kerülhet, jövő héten pedig a Szerb Képviselőház küldöttei elé. Pajtić optimizmusának ellenére a Vajdasági Szociáldemokrata Liga bejelentette, hogy nem szavaz a törvénytervezet mostani változatára, adta hírül a B92.

A kormány honlapjára felkerült törvénytervezet szerint, amely a hatáskör átruházását is rendezi, Vajdaságnak jogában lenne Brüsszelben irodát fenntartani, ám nem köthetne nemzetközi szerződéseket, hanem kizárólag regionális szintű megállapodásokat.

A Tartományi Képviselőház nem hozhat törvény erejű rendelkezéseket, de saját területén meghatározhatja, és megszervezheti a bírósági hálózatot.

Rendelkezik majd fejlesztési bankkal, de a tartományi vagyoni kérdéseket külön törvény szabályozza.

Bojan Pajtić, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke derűlátó a Statútum és az azt kísérő törvény összehangolásával kapcsolatosan, és hiszi, hogy az új Statútum új esélyeket biztosít a tartomány fejlődésére a fejlesztési bank létrehozásának lehetősége által, amely a kis- és középvállakozásokat, a mezőgazdaságot valamint az infrastruktúrát finanszírozná.

,Nincs jelentősebb nézeteltérés vagy dilemma egyetlen fontos intézménnyel kapcsolatosan sem, amelyek Vajdaság polgárainak életkörülményeit hivatottak javítani, és ezzel együtt Szerbiáét is, így remélem, hogy mindannyiunk érdekében a két rendelkezés összehangolása és meghozatala hamarosan megtörténik, és felkerülhet a Szerb Képviselőház napirendjére - nyilatkozta Pajtić.

A Vajdasági Magyar Szövetség berkeiből érkező információkból kiderül, hogy a párt szerint a törvénytervezet nem ideális, de támogatni fogja, mert nem szeretné akadályozni Vajdaság fejlődését, olvasható a B92 honlapján.

 

(Forrás: vajma.info)