vissza a főoldalra

 2009.11.06. 

Az egyenlőtlenség hangos botránya

XVI. Benedek: Caritas in veritate

„A szeretet (Caritas) az a rendkívüli erő, amely arra ösztönzi az embereket, hogy bátran és nagylelkűen elkötelezzék magukat az igazságosság és a béke iránt. A szeretet az egyház társadalmi tanításának királyi útja. A szeretet jelenti az Istennel és az embertárssal való személyes viszony valódi tartalmát; ez a vezérelve nem csupán mikro-viszonyainknak, baráti, családi és kisközösségi kapcsolatoknak, hanem a makro-viszonyoknak, a társadalmi, gazdasági és politikai kapcsolatoknak. Minden Isten szeretetéből származik, minden a szeretet által ölt formát, minden a szeretet felé irányul. A szeretet Isten legnagyobb ajándéka, amelyet ő adott az embereknek, a szeretet az ő ígérete és a mi reménységünk.” Így kezdi legújabb enciklikáját XVI. Benedek pápa, és üzenetét küldi a püspököknek, papoknak és diakónusoknak, az Istennek szentelt személyeknek, a Krisztus-hívő laikusoknak és minden jóakaratú embernek. A pápa levelében, megnyilatkozásában az ember teljes értékű fejlődéséről a szeretetben és az igazságban fogalompáros lényegéről beszél. A szeretet és igazság fogalomból ha eltávolítják az Istent, akkor maga e két fogalom teljes mértékben kiürül. A Caritas in veritate, Róma püspökének enciklikája egy évszázados gondolatsort visz tovább, tesz teljessé. A XIX. század végén XIII. Leó pápa Rerum novarum c. enciklikája foglalkozik először az egyház történetében az anyaszentegyház szociális tanításával. Ezt követte 40 évvel később, 1931-ben XI. Pius megnyilatkozása, ez az enciklika Quadragesimo anno, majd a boldog emlékű XXIII. János pápa, Velence egykori pátriárkája megírta a Pacem in terris című üzenetét. Ezt követi utódja, VI. Pál a Popolorum progressio c. tanítása. A szentéletű II. János Pál pápa, ahogyan XVI. Benedek őt nevezi, Isten szolgája, megírta a Sollicitudo rei socialis enciklikát. És most íme megjelent a Caritas in veritate. A világ felhördült, XVI. Benedek korunk új gyilkos, életveszélyes játékszerével, a globalizációval, a technikai abszolutizmussal foglalkozik. XVI. Benedek – noha megállapítja, hogy a globalizmusból jó dolog is kerekedhetne, de iszonyatos veszélyeire figyelmeztet Joseph Ratzinger, a Hittani Kongregáció egykori vezetője, akit ma XVI. Benedek pápaként tisztelünk.

Felismeri a pápa, hogy: „A technika varázsa az általa biztosított lehetőségek a modern embert önelégültté tették, így abban a téves meggyőződésben él, hogy saját magának, életének és a társadalomnak ő az egyedüli alkotója. Ennek az embernek az az igaz, ami lehetséges”

(Magyar Kurír kommentárja).

Megint csak a Magyar Kurírt idézem: „A technika abszolutizmusának ellenszerét XVI. Benedek a keresztény humanizmusban látja, amit a szeretet éltet, és amely hagyja, hogy az igazság vezesse. A hívő tudja, hogy mind a szeretet, mind az igazság Isten ajándéka, és csak akkor leszünk képesek új eszmék és egy teljes értékű humanizmus előmozdítására, ha tudatosítjuk, hogy egyénileg és közösségileg Isten családjához tartozunk.”

XVI. Benedek leszögezi: „Csak az igazságban ragyog fel a szeretet, és válhat hitelesen megélhetővé. Az igazság nélkül a szeretet szentimentalizmusba süllyed és üres foglalattá válik, amely önkényesen tölthető meg. Az igazság kiszabadítja a szeretetet az érzelemközpontúság szorongatásából, amely megfosztja kapcsolati és társadalmi tartalmától, valamint kiszabadul a fideizmusból, amely viszont emberi és egyetemes kiterjedésétől fosztja meg a szeretetet. A szeretet az igazságban visszatükrözi a Biblia Istenébe vetett személyes s egyúttal közösségi dimenzióját, amely egyszerre »agapé« és »logosz«. Szeretet és igazság, szeretet és szó.” – olvasom az enciklikát. A mű minden egyes sorához külön lábjegyzetet lehet csatolni. Szinte minden mondata a Biblia, egészen pontosan az Újszövetségi Szentírás tanításából veszi erejét. Márk, Máté, Lukács, János és Szent Pál, az evangélium irányította a pápa gondolatait, és ennek alapján állapítja meg, hogy „a közjó akarása és az érte való munkálkodás az igazságosság és a szeretet követelménye.” „Mint az igazságosságért tett minden erőfeszítés, ez is részvétel az isteni szeretetről szóló tanúságtételről: amikor az időben működik, az örökkévalót készíti elő. Az ember földi tevékenysége, ha a szeretet inspirálja és tartja fenn, hozzájárul Isten egyetemes városának felépítéséhez, amely felé az emberiség családjának története halad előre. A globalizáció útját járó társadalomban a közjó és az érte végzett munka szükségképpen az egész emberiséget átfogó dimenziót ölt, azaz léptéke a népek és nemzetek közössége, hogy ezzel az egységet és a békét, mint formát adja az ember városának és valamilyen mértékben Isten határok nélküli városának előképe legyen.” Ez a gondolat XXIII. János Pacem in terris kezdetű enciklikájából eredeztethető, innen indul ki a gondolat az új enciklikában. XVI. Benedek a közjó kérdéseit vizsgálja. Aztán előveszi a mostani pápa egyik elődjének, VI. Pálnak a Popolorum progressio c. enciklikáját. Ez az enciklika 1967-ben született. Látnunk kell, hogy különböző személyiségek írták ezeket a pápai leveleket. XIII. Leó, XI. Pius, XXIII. János, VI. Pál, II. János Pál, és XVI. Benedek különböző alkatú gondolkodók. Ezek az igen bölcs emberek a Szentlélek segítségével fogják meg az akkori és a mostani világ bajait és nyomorúságait. XVI. Benedek VI. Pál Populorum progressio c. tanításával foglalkozik a legtöbbet. XXIII. János egy békés természetű, hallatlanul joviális öregúr volt, Velence pátriárkáját hívei rajongásig szerették. Ez a pápa utódját, amikor még Milánó érseke volt, örök Hamletnek titulálta. VI. Pál Milánó érsekeként sokat tájékozódott kora világának baloldali mozgalmairól, és nagyon világosan látta, hogy mind bal, mind jobboldalon milyen mozgalmak kábítják az emberiséget. Akkor indultak el útjukra az Egyesült Államokból a gazdasági bérgyilkosok, akik nem riadtak vissza független államok vezetőinek likvidálásától, népek rabszolgasorba taszításától. De azt is nagyon pontosan látta, hogy milyen iszonyatos veszedelmet borított a világra a szovjet. És ezeket a pápákat követte a szentéletű lengyel pápa, Karol Wojtyla, aki II. János Pál pápa néven vonult be az egyház és a világ történelmébe. És most Szent Péter trónján az éles eszű, végtelenül következetes német Ratzinger ül. Valaki azt mondta, nem szereti XVI. Benedeket olvasni, mert körülményes és nehézkes az írása. Dehogy körülményes – csak pontos, végtelenül pontos. A szavak méltóságát visszaállítja eredeti hivatásába. VI. Pál két nagy igazságot emel ki számunkra – mondja XVI. Benedek. „Az egyik, hogy az egész egyháznak teljes létében és cselekvésében amikor hirdeti és terjeszti a hitet, amikor szeretetben cselekszik, az a célja, hogy az ember sokoldalú fejlődését segítse elő… A második igazság pedig az ember valódi fejlődése a személy teljességére vonatkozik a maga egységében és minden dimenziójában.”

Észre kell vennünk, amit XVI. Benedek is megerősít. „Nem létezik ugyanis a társadalmi tanításban két eltérő típus, a zsinat előtti és a zsinat utáni; egységes és koherens ez a tanítás, és egyúttal mindig új. Jogos kiemelni az egyik vagy másik enciklika, az egyik vagy másik pápa tanításainak sajátos vonásait, ám úgy, hogy soha ne tévesszük szem elől a tanítás teljes anyagának összefüggő természetét.” Így válik egésszé az egyház szociális tanításának sokasága a Rerum novarumtól a mostani tanításig, amely a Szeretet az igazságban címet viseli.

„A negatív ideológiák virágzása sajnálatos módon tovább folytatódik. Már maga VI. Pál is óvott ama különösen meggyökeresedett technokrata ideológiától, minthogy tudatában volt annak, milyen nagy veszélyt jelent, ha egyedül a technikára bízzák a fejlődés teljes folyamatát, mert a folyamat ilyen módon tájékozódási pont nélkül marad. Az önmagában vett technika kétértékű dolog. Ha ma az egyik oldalon hajlanak arra, hogy a fejlődési folyamat teljes egészét a technikára bízzák, a másik oldalon viszont olyan ideológiák felemelkedésének vagyunk tanúi, amelyek mindenestül tagadják a fejlődés hasznosságát, és azt a radikálisan emberellenes, degradáló tényezőnek tartják.”

Más oldalról közelítette meg VI. Pál ezt a kérdést. Közölte levelében – állapítja meg Joseph Ratzinger, XVI. Benedek –, hogy „A fejlődés forrását és lényegét tekintve – hivatás. Isten tervében minden ember fejlődésre hivatott, mert minden élet hivatás.” Érti a kedves olvasó ezt a mondatot? Minden egyes élet hivatás. És csendesen megjegyzi Őszentsége: „XIII. Leó pápa is a Rerum novarum c. enciklikájában tudatában volt annak, hogy a pápai hivatalhoz tartozó feladatot teljesít, amikor korának társadalmi problémáit az evangélium fényével világítja meg.” Ezt teszi XVI. Benedek is az új tanításában. Az emlegetett VI. Pál-féle enciklika, a Popolorum progressio „Központja a fejlődés ilyen szemlélete; ez motiválja VI. Pál minden megnyilatkozását a szabadságról, az igazságról és a fejlődésben szükséges szeretetről. A sokoldalú emberi fejlődés az egyén és a népek felelős szabadságát feltételezi. …Az ígérgető, ám illúziókat gyártó messianisztikus ideológiák javaslataikat mindig a fejlődés transzcendes dimenziójának tagadására alapozzák, azzal a magabiztossággal, amely szerint az embernek minden hatalmában áll.” Ez a szemlélet az embert szolgaságba taszítja. Az akadályok és a korlátozások fékezik a fejlődést. Majd olvassuk a tanítás további részét. „A fejlődés igazsága annak teljességében áll: nem lehet valóságos a fejlődés, ha nem az egész ember, és minden ember fejlődése.”

A pápai levél második fejezete Az emberi fejlődés korunkban címet viseli. „Ahogy már II. János Pál jelezte, a gazdag és a szegény országok közötti határvonal immár nem olyan világos, mint a Popolorum progressio korában volt. Abszolút számokban mérve növekszik a világ gazdagsága, de növekednek az egyenlőtlenségek is. A gazdagabb országokban a társadalom újabb csoportjai szegényednek el, új típusú szegénységek keletkeznek, a szegényebb térségeken egyes csoportok pazarló és fogyasztói túlfejlettséget könyvelhetnek el maguknak, amely elfogadhatatlanul szemben áll az embertelenítő nyomorúság tartós helyzeteivel. »Az egyenlőtlenség hangos botránya« folytatódik.”

Nézzünk széjjel a világban, és rádöbbenünk, hogy mennyire így igaz. Ezek a folyamatok a szociális biztonság hálózatának csökkenését hozták magukkal, cserébe a globális piacon elérhető versenyelőnyökért; ez súlyos veszélyt jelent a munkások jogaira, az ember alapvető jogaira nézve, valamint a szociális állam hagyományos formáihoz kapcsolódó szolidaritás tekintetében – állapította meg az enciklika szerzője.

„Enni adni az éhezőknek (Máté evangéliuma) az olyan morális parancs az egyetemes egyház számára, amely megfelel alapítója és ura, Jézus tanításának a szolidaritásról és a javak megosztásáról… Az éhezés nem annyira az anyagi javak hiányának függvénye, mint inkább a társadalmi források hiányáé, melyek közül az intézményi feltételek a legfontosabbak.”

Igencsak napi kérdésekről van szó, úgy is mondhatnánk, földhöz ragadt napi kérdésekről, melyre a választ akkor kapjuk meg – a jó választ –, ha Istenre figyelünk.

„Nem lehet figyelmen kívül hagyni a fejlődő országok kiegyensúlyozott agrár reformjának kérdését sem. Az élelemhez, illetve a vízhez való jog lényeges szerepet tölt be más jogok, elsősorban és mindenek fölött az élethez való jog érvényesítésében. Ezért szükséges, hogy megérlelődjön az a közösségi tudat, amely az élelemhez és a vízhez való jogot minden mérlegelés és megkülönböztetés nélkül valamennyi emberi lény egyetemes jogának fogja fel.”

Érthető, hogy nagy visszhangot váltott ki XVI. Benedek enciklikája. Visszhangot és felháborodást. Mert ezeket a sorokat olvasni kell a kormányoknak, olvasni kell Budapesten, Washingtonban, Moszkvában és Új-Delhiben. Olvasni kell mindenütt. Az élet tiszteletéről van szó, erről beszél ez az igen bölcs öregember, ott Róma szívében, Vatikánban. És felemlíti korunk szörnyűségét, a gyermekhalandóságot, a demográfiai szabályozást, a szorgalmazott abortuszt, a magzatgyilkosságot, az eutanáziát, az emberi, illetve a kormányzati önkényeskedéseket.

Megállapítja a pápa: „A valódi fejlődés központja az életre való nyitottság.” És aztán itt van mindjárt a vallásszabadság. Nincs másról szó, mint az uralom vagy a gazdagság vágy leplezése. Korunkban sokszor ölnek Isten nevében, és tagadják Istent a hatalom nevében. „Az ember valódi fejlődésének biztosítéka Isten.” Új jelenség életünkben a kölcsönös, világméretű függés robbanásszerű megjelenése. Ezt már VI. Pál is látta előre, és utódja XVI. Benedek megállapítja: „Ha azonban nem irányítja a szeretet az igazságban, e világméretű erő ismeretlen veszteségeket és károkat szül, és új fajta megosztottságokat okoz az emberiség családjában.”

XVI. Benedek világosan látja és le is írja: „A gazdasági tevékenység a piac logikájának egyszerű kiterjesztésével nem képes megoldani minden társadalmi problémát. Ezt a tevékenységet a közjó keresésének, mint célnak kell irányítania, amiért pedig a politikai közösségnek is – elsősorban neki – kell a felelősséget viselni. A gazdaság szférája nem etikailag semleges terület, nem is természetéből következően embertelen vagy közösség ellenes, az ember tevékenységének része, és éppen mert emberi, szükséges, hogy az erkölcs strukturálja és irányítsa. Minden gazdasági döntés erkölcsi jellegű következményekkel jár. VI. Pál a Popolorum progressioban olyan piacgazdasági modell létrehozására hívta fel a figyelmet, amely legalább tendenciájában képes minden népet befogadni, nemcsak a kellőképpen fejletteket… A pápa ilyen módon világméretűvé terjesztette ki a Rerum novarumban foglalt kívánalmakat és törekvéseket, amely enciklika az ipari forradalom következtében született, s korát mindenképpen megelőzve elsőként fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy a polgári rendnek önigazgatásához szükség van az állam osztó célzatú beavatkozására is. Ez a szemlélet ma a piacok és a társadalmak nyitottá válásának folyamatai miatt nemcsak válságban van, hanem elégtelen is arra, hogy kielégítse a teljes értelemben vett emberi, gazdasági követelményeit” – szögezi le XVI. Benedek pápa. Nekünk, magyaroknak, ez az okfejtés ismerős kell hogy legyen. Az elmúlt években sok ízetlen és komolytalan politikai beszédet hallottunk az állam elhalásának szükségességéről. Erre nem is mondhatunk mást, bocsásd meg Uram bűnüket, nem tudják, hogy miről beszélnek.

Figyelmeztet a pápa: „Az ésszerűség és az előrelátás megfontolásai egyaránt azt javallják, hogy ne hirdessük meggondolatlanul az állam végét. Úgy tetszik, az államnak a jelenlegi válság megoldásának összefüggéseit tekintve inkább növekednie kell, és számos illetőségi körét visszaszereznie.”

A népek fejlődése, Jogok és kötelességek, környezet című fejezetben megállapítja a pápa: „Bátorítsuk azt az új eszmélődést, miszerint a jogok feltételezik a kötelességeket, és ezek nélkül önkénnyé lesznek… Gyakran állapítható meg összefüggés jóléti társadalmakban a jogok felesleges vagy egyenes jogtalan és bűnös mértékű igénylése, valamint a világ számos fejletlen övezetében vagy akár a nagyvárosok peremén megfigyelhető élelmiszer és vízhiány, az iskolai képzés és az egészségügyi alapellátás hiányai között.”

És újra szóba hozza a szerző a gazdasági alulfejlettséget, a gyermekhalandóságot, másik oldalról pedig a minoritás mérhetetlen tobzódását. Gondoljunk korunk különleges botrányaira, a szexuális botrányokra. A pápa mondja:

„A felelősség ugyanis éppen úgy megtiltja, hogy a szexualitást csupán mint gyönyörforrást szemléljük, mint ahogyan azt is, hogy a politikai intézkedések körébe vonják be a családtervezést. Az élet iránti felelősségteljes nyitottság társadalmi és gazdasági kincs.”

Roppant egyszerű mondat, de tudni kell: „A természet nem úgy áll a rendelkezésünkre, mint egy halom véletlenül szétszórt törmelék, hanem mint Istennek olyan adománya, amely az őbenne lakozó rendre mutat. Az ember ennek a kincsnek művelője és őrizője.”

A vízkészletek felelőtlen herdálása súlyos konfliktusokat idéz elő. Az egyház felelősséget visel az Isten által teremtett világért. Korunk pápája, XVI. Benedek elődjére, VI. Pálra hivatkozik, amikor leírja: „A világ beteg, mert hiányoznak a gondolatai.” Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa szólt a bajokról és a katasztrófákról. Szólt, és idejében a nyilvánosság elé tárta figyelmeztetéseit. Fogadjuk szívünkbe a tanítást.

 (XVI. Benedek pápa: Caritas in veritate, Szent István Társulat, 2009.)