vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.06. 

Mozgalomként kezdi meg működését a Magyar Megmaradás Közössége

A Magyar Megmaradás Közössége (MMK) október 23-án délután tartotta budapesti alakuló ülését. A rendezvényen – elsöprő többséggel – az a megoldási javaslat kapott támogatást a jelenlévőktől, hogy a Magyar Megmaradás Közössége mozgalomként kerüljön bejegyzésre és tevékenykedjék a jövőben. Felhasználva a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) meglévő infrastruktúráját és társadalmi hátterét, a két szervezet – tehát a MIÉP és az MMK – egymást kiegészítve, segítve és támogatva, közös erővel vág neki a 2010-es országgyűlési választásoknak. Cél, hogy a MIÉP-MMK az ország valamennyi választókerületében jelöltet állítson, és megszerezze a parlamentbe jutáshoz szükséges szavazatmennyiséget. A MIÉP-MMK-lista vezetői, és annak képviselőjelöltjei a későbbiek során kerülnek majd megválasztásra. A Bartók-terem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Dr. Kovács László orvos-igazgató, és Csurka István író tartott előadást, melyeken az alábbiak hangoztak el.

Dr. Kovács László főigazgató főorvos, a MIÉP elnökhelyettese: Tavasz végén a MIÉP országos elnöksége teljes egyetértésben úgy döntött, – látva hazánk egyre aggasztóbb helyzetét –kézzelfogható tettre van szükség, mert ebben a helyzetben az egyszerű kormányváltás már nem elegendő. A gyökeres fordulat, a valódi rendszerváltás érdekében kell cselekednünk. Ezért szerveződik a Magyar Megmaradás Közössége. Szeptember 26- án a Mártélyon elvetett mag, úgy néz ki, hogy szárba tud szökkenni.

 „Csak magyar és keresztény prioritás létezik!”

 Csurka István író, a MIÉP elnöke: a Magyar Megmaradás Közössége Mártélyon megtartott első tanácskozása óta a helyzet nem sokat változott ugyan, ám mégis eleget ahhoz, hogy elmondhassuk: sok tekintetben tisztább lett a kép. A „bűnbanda” megint eljátssza ugyanazt – a látszólagos koalíciós szakítást – ezúttal Budapesten, amit országos színtéren, a Parlamentben már egyszer előadott. Ez semmi másra nem jó, csak az időhúzásra, amivel két céljuk is van. Az egyik a magyarság erkölcsi mélypontra taszítása, a lelkünk megtaposása, a másik pedig az, hogy elveszítsük a változásba, a jobb jövő reményébe vetett hitünket. Azt remélik, hogy a megalázottság érzete miatt vállaljuk az önfeladást. Ez a választás más lesz, mint az eddigiek. Más lesz már a felvezetése, a kampányidőszaka is, drámaibb és durvább, mint korábban bármikor. Ugyanakkor más lesz ez a mostani választás azért is, mert minden eddiginél nagyobb most a tét. Sokan fel vannak most ajzva, ki vannak éhezve a választási sikerre, ami persze érthető. Látni kell azonban, hogy csak erre alapozni velőt rázóan súlyos tévedés! A választási siker – még akár a hőn áhított kétharmados siker is – kevés önmagában, ha hiányzik belőle a „mártélyi akarat”. A sikerrel együtt önmagunkra kell találnunk és végre saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat! Ezért jött létre a Magyar Megmaradás Közössége. Mi a bensője által vezérelt embert – amelyből oly’ kevés van manapság – akarjuk feltámasztani, a nemzetállamot akarjuk visszaállítani! A földet is ezzel kell megtartanunk, már csak azért is, mert nemzetünk földdel való kapcsolata misztikus. Előbb le kell lassítanunk, majd meg kell állítanunk a drámai népességfogyást! Ezek a legfontosabb, legégetőbb kérdések. Ezekben engedékenység, megértés, bármiféle liberális középút nincs! Ehhez persze alapvető szemléletváltás is szükséges. Ki kell végre mondani és fel kell vállalni, hogy nincs két vagy több prioritás. Csak egy prioritás létezik: a magyar és keresztény prioritás. Fontos azonban leszögezni azt is, hogy céljaink eléréséhez nekünk nem lehet és nem is szabad piszkos eszközökhöz folyamodnunk. Mára odajutottam, hogy szégyellem, hogy magam is a rendszerváltók egyike vagyok, mert ez a rendszerváltás számunkra csak rosszat hozott. Most sem az a célom, hogy magam törjek bármiféle politikai babérokra. Sokkal lényegesebb cél lebeg előttem: megértetni, akivel csak lehet, hogy nem várhatunk tovább, mert a huszonnegyedik órában vagyunk! Próbáljuk meg felrázni a magyarságot és fizikailag is bevinni a Parlamentbe képviselőinket!

 

Kovács Attila