vissza a főoldalra

 2009.11.06. 

Veszélyben a szakképzés

„Nem változik jelentősen a szakképzési törvény 2010. január 1-jétől. A vizsgáztatás és a díjak változtatását nem tervezzük. Tekintettel a szakképzés tagolt irányítási rendszerére, jogtechnikailag indokolt azonban ezt a szabályozást kormányrendeleti szintre emelni.”- áll a Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleményében. Az egyik napilapban viszont az áll, hogy „jelentősen átírja a kormány a szakképzési törvényt.” Mi tehát az igazság? Kérdeztem Tóth Józseftől, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnökétől.

 -Mindenképpen változik a törvény, hiszen létrehozzák az alternatív szakképzést és van változás a felnőttképzés területén is. A változás a nappali rendszerű szakképzés esetén azt jelenti, hogy 14 éves életkortól lehetőség nyílik konkrét szakmaválasztásra a 86 szakmát illetően. Ezzel az alternatív lehetőséggel lehetővé válik az általános iskola befejezése után a szakképesítés megszerzésére. A jelenlegi rendszerben előbb a 9-10. évfolyamot kell elvégezni, s csak utána lehet választani a szakképzés valamelyik szakmája között. Ez a változás mindenképpen jelentős mind a közoktatási, mind a szakképzési törvényt tekintve.

 - Önök azt írják, hogy a 2010. évi költségvetés jelentősen sújtja a közoktatást és a szakképzést. Elképzelhető, hogy a fenntartók bezárnak szakképző iskolákat?

 -Ha az önkormányzatnak nincs elegendő anyagi forrása, akkor ez is bekövetkezhet. A költségvetést illetően az a veszélyes dolog, hogy csökkentik a normatívát és a normatíva csökkenést a tanulói létszám csökkenésével indokolják. .Ez valójában igaz is lehet, de ettől még az egy tanárra jutó feladat mennyisége nem változik.  Viszont van már egy kialakult szakmastruktúra, amely az OKJ-ben rögzítve van. A forrásokat a szakmák tartalmának megvalósításához kellene igazítani Azok az intézményfenntartó önkormányzatok valamint állami közoktatási és szakképzési feladatot is ellátó intézmények, amelyek nem rendelkeznek elegendő bevételi forrással, reménytelen küzdelmet folytatnak az oktatás színvonalának megtartásáért. Ezért a normatívát mindenképpen a feladatból kiindulva kellene megállapítani.

 -Az elvonások odáig is vezethetnek, hogy a jövőben kevés lesz a piacképes munkaerő?

 -A piacképes munkaerőt mindenképpen gyengíti a feltételrendszer hiánya. Ha nincs elegendő forrás anyagra, eszközre, az korlátot jelent. Bármennyire is felkészült az iskola és a tanár, eszköz és anyag nélkül nehezen megoldható az oktatás. Leginkább a napi működésben jelent korlátot a forráskivonás, hiszen a Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) vonatkozásában jelentős az infrastrukturális fejlesztésnek vagyunk tanúi. Az infrastruktúra az uniós forrásokból kerül megépítésre, a működtetés viszont fenntartói feladat. Tehát az intézményhálózat működése többletforrást igényel. Szintúgy a korszerű technológiák szinten és karbantartása, működtetése többletforrást vesz igénybe. Az elvonások azt mutatják, mintha nem számoltak volna az adott intézményhálózat a fejlesztés általi kibővülésével.

 -A szakképzésben nem csak a könyvek, hanem az anyag áráról is szó van. Ma könnyen megy beszerezni az adott anyagokat?

 -A piacon mindenféle anyag és eszköz megtalálható, ám a keret korlátozott. Minden intézmény egy meghatározott költségvetésből gazdálkodik, amelynek egyik része a normatíva, ami az oktatási ágazat működésének csak egy részét biztosítja, a másik rész az az összeg, ami a fenntartóktól származik. Budapesti viszonylatban egy jobb pozíciójú ellátási rendszer működik, mint a megyei és a vidéki városi fenntartású intézmények vonatkozásában. A legnehezebb helyzetben a megyei fenntartású intézmények vannak, mert ott minimális a plusz bevételi forrás. Így ezek az intézmények csak a szűkösen vett állami normatíva és a megyei forrás kínálta lehetőségekből tudnak gazdálkodni. Amennyiben a 2009-es évi szintet nem tudják prezentálni 2010-ben, akkor a szakképző iskolák működése kerül veszélybe. Így a kimenetet illetően a minőségi munkaerő piacra bocsátása is veszélyeztetett. Jelenleg tehát nem csak a szakszervezeteknek kéne hangjukat felemelniük, hanem a munkáltatóknak is, mert ha ez így megy tovább, akkor nem biztos, hogy megfelelő munkaerőt kapnak a piacon.

 -Közleményükben megemlítik a szakképző iskolában tanulók számára biztosított ösztöndíjat is. Működik ez az ösztöndíjrendszer?

 -Nem. A 2008-as év nevelési kongresszusán az akkori szakképzési államtitkár, Simon Gábor bejelentette, hogy ösztöndíjrendszert vezetnek be a szakképző iskolákban, ami teljesítményösztönző lenne. Erről azután tájékoztatási jellegű megbeszélések folytak a minisztériummal. 2009. szeptemberében indították volna be a programot, de ez mégsem így történt. Ekkor levelet írtunk a minisztériumhoz, de a válasz az volt, hogy válság van, így törölték az ösztöndíjrendszert a programból. Mindez összefüggésben áll a diákétkeztetés problémájával. A szakképzésben lévő gyermekeket is sújtják a család egzisztenciális gondjai A hátrányosabb helyzetű tanulók számára szinte létkérdés, lenne az ösztöndíj. Egy példát említve, egy vidékről bejáró tanuló útiköltsége napi iskolába járással esetleg többszöri átszállással nem kis terhet ró a családi kasszára és még enni is kellene. Egy ilyen és ehhez hasonló mindennapi teherhez szinte életmentés az ösztöndíj rendszer.

 - Írják: „szintén szomorúan tapasztaltuk, hogy az oktatási ágazat felelősei a Cafetéria nyújtotta lehetőségeiről nem tárgyalt az érdekképviseletekkel.”

 -Ez az oktatókra, tanárokra vonatkozik. Arról van szó, hogy az adózás rendjének megváltoztatása és a gazdasági válság olyan helyzetet eredményezett, hogy a korábban a természetbeni juttatásként adható étkezési jegy vagy elvonás, vagy egy adóteher alá esik. Ismerjük az elvonás mértékét, amelynek következménye a tanulói ellátás nehézsége, s ebben a csökkentett normatívában nincsen annyi tartalék, ami a pedagógusok életkörülményeit javítaná. Esetünkben az 5-6 ezer forintnyi étkezési hozzájárulás segítette a pedagógusok mindennapjait. Most viszont, mivel adóteher alá esik az étkezési jegy, ennyivel is gyengül a munkavállalók egzisztenciális biztonsága.

 -Többször szó esik arról, hogy mennyire keveset keresnek a szakoktatók.

 -Ez már egy másik téma. A közoktatási törvény, nagyon helyesen, meghatározza a képesítés feltételeit. Az a gond, hogy a szakképzés területén és főleg a 30-33-as szakmacsoportba tartózó szakmák esetén diplomás szakoktató nincs a munkaerőpiacon. Sajnos nincs munkát kereső diplomás kőműves, ács, kőfaragó, festő a piacon, mert ezekben a szakmákban a piac letudja kötni a képzett munkaerőt.. A felsőoktatásból kiáramló mérnökembereknek a száma pedig éppen annyi, amennyit a piac azonnal fel tud venni. Viszont a szakképzés is ebből a kiengedett létszámból kéne, hogy táplálkozzon. Jó szakembert, a munkához jól értő ácsot, kőművest be tudnának hozni az iskolák a piacról, de mivel a közalkalmazotti bértábla meghatározza az alkalmazás pénzügyi feltételét, az intézmény olyan keveset tud ajánlani az adott mesterembernek, hogy az nem vállalja szakoktatást. Még egy kezdő diplomásnak is keveset tud jutatni az iskola. Tudni kell, hogy a szakképzés gyakorlati feladatainak oktatása nem kis feladatot ró egy szakoktatóra. Ezért ennek a tevékenységnek nagyobb fontosságot és anyagi elismerést kellene biztosítani. A pénzügyi és a szakoktatói hiány pedig együttesen erősen kihat a kimeneti oldalra. Fontos lenne ezért, hogy ezen a területen valamilyen oldás legyen, mert diplomás szakoktatót nem tudunk a rendszerben alkalmazni. Vannak kivételek, mint a gépipari szakmacsoport, ahová – a piac felvevőképessége miatt - már jönnek diplomás mérnökök oktatni. Tehát a középfokú végzettségű szakoktatókat jobban meg kellene fizetni. Jelenleg a szakképzési tartalom 70%-a gyakorlat, 30%-a elmélet. A gyakorlati részben az oktató adja a tudását, nevét, rangját. Az elméleti részben viszont több tanár osztozik a felelősségen. Ezért is kell jobban megbecsülni anyagilag a szakoktatókat. Bármekkora pénzt is adnak egy adott iskolának, ha nincs megfelelő szakember a program irányítására, akkor csupán ez önmagában semmit sem ér. Sajnos a törvény ebben az irányban nem gondolkodik. Az is gondot jelent, hogy ma Magyarországon 19-20 évesen kerülnek ki a szakképzési rendszerből a diákok. Ez pedig nagyon hosszú idő és sokba is kerül. 2010. szeptemberétől 86 szakmára elkészült egy alternatív program, így már 17-18 éves korban ki lehet jutni a munkaerőpiacra.

 -Ön szerint mi lenne az első dolog, amin változtatni kéne a szakképzés rendszerében?

 -Azt tartom az egyik legfőbb gondnak, hogy a szakképzés rendszerében törvényi erővel tartjuk bent a gyerekeket. Ez bukásokhoz, frusztrációhoz vezet -ez pedig drágítja a költségvetést. Ha több motivációs elemet viszünk bele a rendszerbe, akkor jelentős költséget takaríthatunk meg. A diákoknak pedig kedvező lenne a moduláris képzés reformja. Ha egy tanuló a piac számára alkalmas modult elsajátít, s nem kíván utána az iskolarendszerben megmaradni, hanem dolgozni akar, - s fel is vennék, akkor legyen erre lehetősége. Hiszen mondhatja: amit én itt egy részegységben elsajátítottam, arra a piacnak szüksége van. Menjen el dolgozni, de –hagyjuk nyitva az élethosszig tartó tanulás lehetőségét – bármikor folytathatja tanulmányait, s elsajátíthatja a hiányzó modult a szakképesítéshez. Ehhez természetesen a munka világának is partnernek kell lennie. Azt is fontosnak tartanám, hogy egy vállalkozási tevékenység beindításához szükséges legyen a szakképesítés megszerzése. Mert ma mindenki vállalkozhat… Röviden és velősen: nem elvonni kellene, hanem jól kéne gazdálkodni a pénzügyi forrásokkal.