vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.13. 

Bírósági döntés a Székelyföld-tábla ellen

A prefektúrának adott igazat a Kovászna megyei törvényszék, és érvénytelenítette a Nagyajta határában felállított Székelyföld-tábla építési engedélyét, így a megyei önkormányzatnak el kellene távolítania a tavaly májusban felállított pannót. A tanács jogászai november 9-én ismerték meg a törvényszéki döntés indoklását, és nem értenek egyet vele. Demeter János megyei alelnök szerint nem állja meg a helyét az ítélet, a törvényszék azt kifogásolja, hogy a megyei és nem a községi önkormányzat adta ki az építési engedélyt, ám ehhez joguk volt, hisz a nagyajtai polgármesteri hivatalban nincs építész, így minden építkezési engedélyt a megye bocsát ki. Demeter leszögezte, nem távolítják el a táblát, megtámadják a döntést. Codrin Munteanu prefektus a nyár elején jelentette be, bírósághoz fordul a nagyajtai tábla ügyében, mert egy állampolgári feljelentés alapján érdeklődött az építkezési felügyelőségnél, és kiderült, tisztázatlan annak a területnek a tulajdonviszonya, amelyre a megyei önkormányzat felállította a táblát, így a kiállított engedélyek nem megfelelőek. A nagyajtai táblaügynek voltak előzményei, a prefektúra már 2008 nyarán kényszerítette a nagyajtai helyi tanácsot, vonja vissza azt a határozatot, amely szerint tíz évre a megyei önkormányzatnak használatba adta a három négyzetméteres területet, ezt nem tehetik meg, a törvény szerint önkormányzat csak jogi személynek, illetve közszolgálatónak adhatja használatba a tulajdonában levő területet. A nagyajtai tanács visszavonta határozatát, de Székelyföld háromnyelvű határjelző táblája a helyén maradt.

 

(Forrás: Háromszék)