vissza a főoldalra

 2009.11.13. 

Arnold Wesker: Annie, Anna, Annabella

(Pinceszínház)

Az 1932-ben, Londonban született – orosz zsidó apával és anyai ágon magyar zsidó felmenőkkel „büszkélkedő” – Arnold Wesker a „dühös fiatalok” nemzedékéhez tartozik. Ezt a jóléti társadalom ellen lázadó, szalonkommunista politikai-irodalmi mozgalmat a másik angol drámaíró, az 1929-től 1994-ig élt John Osborne indította el. Ez utóbbi szerző 1956-ban bemutatott Dühöngő ifjúság című drámája, majd az ebből 1958-ban Richard Burton főszereplésével készített azonos című film adja meg az alaphangját a korabeli brit erkölcsi berendezkedéssel szembeni elégedetlenségét, gyűlöletét hangosan kifejező, a bolsevizmussal kacérkodó csoportosulásnak. Wesker idáig több, mint 40 színművet alkotott, forgatókönyveket és esszéköteteket is írt, fellépett a világot jelentő deszkákon is, sőt filmekben is játszott. Legismertebb darabja A konyha, amit először a londoni publikum láthatott 1957-ben. A konyha Magyarországra 2004-ben jutott el, ekkor volt a premierje Tatabányán a Jászai Mari Színházban. Az Annie, Anna, Annabella bemutatóját pedig a Pinceszínházban most október 16-án tartották. Ennek a darabnak eredeti címe Annie Wobbler, amit Wesker 1982-ben annak a hatrészes színműsorozatának részeként vetett papírra, amelyiknek mindegyik darabja nőkről szól és egyszemélyes dráma. Két évre rá, 1984-ben tűzte műsorára Londonban a The Fortune Színház. Annie Wobbler címmel 2000-ben Csákányi Eszter előadásában ugyan már megnézhette a magyar közönség is ezt a darabot, de az Annie, Anna, Annabella címváltozással Várkonyi Zoltán műfordító és Meczner János rendező bizonyos módosulásokat, hangsúlyeltolódásokat épít be a produkcióba, ugyanis a három nőalak így jól elkülönülve, egymás után jelenik meg, és csak valamiféle laza kapcsolatban van a másikkal. Ezt a koncepcióbeli változást Götz Béla díszletei tökéletesen alátámasztják, a hol élesen, hol halványabban megvilágított spanyolfal mögött öltözik át a színésznő, és látható Annie-ként, Annaként meg Annabellaként, nem a nézők szeme láttára bújuk ki az egyik jelmezből és öltözik át a másikba. Wesker eredeti darabjában viszont a három nő ugyanannak az asszonynak más-más megnyilvánulása, alakja. Abban az alap Wesker-darab és ez a Meczner féle változat is megegyezik, hogy az Annáknak hiányosságaik vannak, érzelmi életük sivár, bizonytalanok, éppen ezért agyondolgozzák magukat, vagy keresik az útjukat, vagy társtalanul tengetik életüket.

Az első karakter Annie, a koros takarítónő. Mint általában az idős emberek, ő is egyfolytában okoskodik, dohog, szidja a környezetében élőket, visszaemlékezik, leginkább fiatalkorára, amikor ifjú volt és bohó. Ráébred, azért tart most ott, ahol, mármint szegénységben és magányban, mert soha nem tudott alázatos lenni, meghunyászkodni, mindig jártatta a száját, jól beolvasott a nagyságáknak, nem rejtette véka alá a véleményét. Az ilyen szókimondó asszonyságokat sehol sem kedvelik, mert félnek a nyelvüktől. A második figura a randevúra készülő, inkább szexboltokban kapható, ennél fogva igen kihívó alsóneműben pózoló Anna. A huszonéves Anna frissen végzett franciatanárnő, aki szárnyait bontogatja, és női vonzerejét próbálgatja. Nem fogja még fel egészen, hogy nem egyetemista többé, hanem át kell mennie a katedra túloldalára, és bizony a fejében nehezebb megtenni ezt a rövid távot, amit a lábával mindössze két lépésben megcselekedhetne. Más-más életritmust, felfogást kíván a felsőfokú tanulmányait folytató lány és a „komoly” tanárnő státusza. Érzi, még nem tartozik a felnőttek közé, de már a diákok közé sem, valamiféle érzelmi-tudati senki földjén álldogál, miközben keresi a helyét. A legbonyolultabb nőalak a harmadik, a negyvenes éveit taposó Annabella. Ő író, aki éppen a harmadik regényét jelentette meg. Az előző kettővel nem aratott sikert, de ez a harmadik befutott és felkapott szerzővé tette, aki azt sem tudja, hol áll a feje, temérdek könyvbemutatóra, író-olvasó találkozóra hívják, örökké interjúkat ad, ahol mindig ugyanazokat a buta kérdéseket teszik fel neki. Eközben maga sem tudja, melyik Annabella az „igazi”? A száraz kóró, sótlan könyvmoly, vagy a szellemes, intellektuális végzet asszonya? Györgyi Anna jutalomjátéka ez a szerep. Itt tényleg megmutathatja komikai, naivai és tragikai vénáját. És meg is mutatja, ugyanis a színészmesterségbeli tudás a kisujjában van. Tökéletesen el lehet őt fogadni vén trampliként, aki elégedetlen a világgal, két pofára zabál, de szexi és dögös vampként is, aki a férfiszíveken gázol át, és aggszűz, bizonytalan értelmiségi – ahogyan ma mondják: szingliként – is. Az örök nőt, a kiismerhetetlen, ezerarcú Évát viszi fel a színre, jónak és rossznak „kevercsét” – ahogyan azt Madách Imre halhatatlan remekművében, Az ember tragédiájában leírta. Érdekes, változatos produkciót láthat a közönség, amiben nincs megállás, üresjárat, ugyanis végig leköti a nézők figyelmét.