vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.13. 

Esély és lehetőség a tanyasi gyerekeknek és családjaiknak

Esélyt és lehetőséget teremt a gyermekek képességeinek kibontakozására a Dencsházai Gyerekház, amely november 6-án, pénteken nyitotta meg kapuit. A 600 lelkes Baranya megyei faluban átadott gyerekház elindításához a Biztos Keret program adott lehetőséget, ám segített a Református Szeretetszolgálat és a helyi önkormányzat is, akár kétkezi munkáról, téli tüzelőfáról, vagy apróbb bútorokról volt szó.

 A gyerekház küldetése, hogy „helyzetbe hozza a gyermekeket és családtagjaikat, akik számára a tanyasi körülmények miatt elérhetetlenek a fejlődéshez szükséges szociális, infrastrukturális eszközök – mondta Magyarné Balogh Erzsébet. A Református Missziói Központ lelkész igazgatója hozzátette: „Egyik célunk, hogy a gyerekek bekerülhessenek az oktatási rendszerbe, és később felkészültebben menjenek iskolába. A ház másik célja foglalkozás a családdal, hiszen a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt segítséget és programokat kínálunk. Igaz, hogy a gyerekházat 3 éves korig lehet igénybe venni, de azokban a falvakban, ahol nincs óvoda, a korhatár kitolódik egészen az iskola előtti korosztályig.”

 A Dencsházai Gyerekházban a munkát óvodapedagógusok és pedagógusok végzik, akik várhatóan 30-35 családdal foglalkoznak majd folyamatosan.

Számos foglalkozást szerveznek a családoknak, többek között életvezetési és családi életet segítő programokat, ám a gyerekházban megtanulhatnak főzni és varrni is a tanfolyamokon. A foglalkozásokon rugalmas és önkéntes a részvétel, a gyerekház pedig reggel kilenc órától délután kettőig várja klienseit.

 Magyarné Balogh Erzsébet szerint a gyerekház jó terep arra is, hogy az egyház missziót végezzen, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy családtervezési témák mellett beszélgessenek függőségről, szenvedélybetegségekről, és a szabadulási lehetőségekről. „A két és fél éves program 2012. március elsejéig tart, amely elég hosszú idő arra, hogy ne csak elkezdjük a szolgálatunkat a faluban és környékén, hanem beleláthatunk jobban a folyamatokba és remélhetőleg munkánknak gyümölcsei is teremnek!”

 A Református Egyházközség lelkészlakását és parókiáját pályázati támogatásból és a missziós keretből átalakították az elmúlt hónapokban, így lehetőség nyílt arra, hogy otthonos környezetben a gyülekezeti élettel is megismertessék a családokat. A ház otthont ad a téli istentiszteleteknek és együtt ünnepelhetnek majd karácsonykor és más alkalmakon is.

 

(Forrás: reformatus.hu)