vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.20. 

Magyarverés Kézdivásárhelyen

November 15-ére, vasárnapra virradólag román fiatalok megvertek és megkéseltek egy 22 éves fiatalembert Kézdivásárhelyen. Az eset éjfél után három órával történt a kórházzal szembeni parkolóban, az áldozat ugyanis oda ment ki telefonálni a közeli klubból. A megkéselt magyar fiatalember elmondta: soha nem gondoltam volna, hogy a szülővárosomban azért kötnek belém, mert magyarul beszélek. A támadók hatan voltak, s habár a sértett korábban nem látta őket, elmondásai szerint bármikor azonosítani tudná őket.„Megszólítottak, hogy beszéljek románul, mire azt válaszoltam, hogy nem hozzájuk szóltam, telefonálok – mesélte az áldozat. – A következő percben rám rontottak, egyedül esélyem sem volt ellenük, főként, hogy az egyiküknél bicska volt, amivel tenyéren szúrt, miközben védekezni próbáltam. Leütöttek a földre, összerúgódtak, majd otthagytak.”

 

(Forrás: erdely.ma)