vissza a főoldalra

 2009.11.20. 

Nincs választott nép!

Az utóbbi időben felvetődött kérdés a folyóiratokban (pl. Kapu 2009. jan.), hogy van-e választott nép? Általában a szerzők nem választják ketté a Bibliát az Ószövetségre és Újszövetségre, pedig a föltett kérdésre más választ ad az Ószövetség és mást az Újszövetség. Ebből több félreértés is előfordul. Más Istent ismerünk meg az Ószövetségben és mást az Újszövetségben. Az Ószövetségben egy kegyetlen, bosszúálló (Mózes V. 30:7), szemet-szemért, fogat-fogért szellemet képviselő Jehovát ismerünk meg, aki minden esetben az ellenség kiirtására buzdítja „kiválasztott népét” (pl. Mózes V:7 teljes rész, Mózes IV:31 teljes rész) Ez direkt felszólítás népirtásra! És sajnos ez a Jehova megmaradt a Talmudban is, amin a mai napig nevelkednek a zsidó (izraelita) fiatalok. A fentiek miatt „is” az elmúlt 2000 év pápái között hat (6) olyan pápa is volt, akik megtiltották az Ószövetség használatát. Pl. 1816-ban VII. Pius pápa megtiltja a világiaknak a nemzeti nyelvükre fordított Ószövetség birtoklását: „A tapasztalat azt mutatta, hogy az emberek óvatlansága miatt a vulgáris nyelven közzétett szentírások több rosszat okoznak, mint jót” – érvelt a szentatya. Lényegében az Ószövetség területfoglaló háborúk története, ahol az Úr (Jehova) megígéri, hogy a harcban segíti „kiválasztott népét”. Nagy része arról szól, hogyan kell másokat elpusztítani (Mózes IV. 31:7, 17-18, Mózes IV. 33:50-53, Mózes V. 3:6, Mózes V. 20:4, 12-17). Ezzel szemben az Újszövetségben a szeretet (János 13:34, 15:12-17, Lukács 6:27, Máté 5:25, 5:44 stb.), a megbocsátás (Máté 6:14, Máté 18:21-22, Lukács 6:36-37 stb.), a szolidaritás (lásd irgalmas szamaritánus példáját stb.) eszméje uralkodik. Továbbá Jézus több helyen is az ellenség szeretetére szólít fel (Lukács 6:27, 6:29, 6:31, 6:41, Máté 5:25, 5:39, 5:44-45, 6:14 stb.)

Tehát amíg az Ószövetség Istenének (Jehovának) kiválasztott népe van (Mózes V. 7:6), addig az Újszövetség és Jézus faji megkülönböztetés nélkül az egész emberiséghez szól (Ap.Csel. 15:9)! Míg az Ószövetség Istene (Jehova) kiválaszt népet (Mózes V.7:6) és nem népeket, addig az Újszövetség Istene csak a földre szállt Jézust választja ki: „És imé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm” (Máté 3:17). És a földre szállt Jézus, Isten fia kiválasztja 12 apostolát, tanítványát (nem tartozik közéjük (Saul) Pál Máté 10:1-4, Lukács 6:13-16. Az Újszövetségben a négy evangélista írásaiban szó sincs arról, hogy Isten kiválasztotta a zsidó (izraeli) népet, hogy közülük szülessen test szerint a világ megváltója Jézus, ezt csak Saul-Pál) mondja (Rom. 1:3). Jézus „nemzetségfája” nincs leírva sem a Károli – sem a Káldi-féle fordítású Biblia Újszövetségében, csak Józsefé (Máté 1:1-16 és Lukács 3:23- 38) egészen Dávidig, sőt Jeseén (Isain) keresztül tovább visszavezetve. Mária már áldott állapotban volt, amikor József eljegyezte, tehát Jézus nem volt Józsefnek vérszerinti fia, ezért semmiképpen nem nevezhető „Dávid fiának”. Ugyan (Saul) Pál hivatkozik az Ószövetség Zsoltárok könyvének 110:4 részére, ott azonban Jézus nevével kifejezetten nem találkozunk, hanem csak „általánosan” Messiás névvel. Ú.n. Messiásokkal azonban az elmúlt két és félezer év alatt számtalanszor találkozhattunk. Egyébként azt maga Jézus is cáfolja több helyen az Újszövetségben, hogy Dávid fia lenne: „Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (János 8:58), „…mondám: Az Isten Fia vagyok” (János 10:36, Lukács 22:70), továbbá Máté 22:41-45, Márk 12:35-37, Lukács 20:41-44.

Az evangélisták is úgy említik Józsefet, mint Jézus nevelőapját, ezért két évezreden keresztül a keresztény (keresztyén) hitoktatásban így tanították. A mi nemzedékünket is! Mégis miért szerepel többször Jézus, mint Messiás az Újszövetségi szentírásban? Az Ószövetség és a Babiloni Talmud (Mai jogi fogalmak szerint az Ószövetséget tekinthetjük a vallási törvényeknek, a Talmudot pedig „a végrehajtási utasításának”) szerint egyaránt a Messiás csakis Dávid leszármazottja lehet. Két és félezer év alatt kb. százévente jelentkeztek önjelölt Messiások, akik Dávid fiának vallották magukat. Az Újszövetségben említett koldusok, bénák, vakok, bélpoklosok stb. a csodatételek tényei alapján tartották Jézust Messiásnak, Dávid fiának. Tehát a tömeg nevezte így Őt az Újszövetség szövegében számtalanszor. Ebben a kérdésben csak Jézus szavait vehetjük irányadónak (lásd fenn Jézus szavait: „mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (János 8:58, Máté 22:41-45, Márk 12:35-37, Lukács 20:41-44). Miután Jézust Isten fiának tartjuk, ezt Ő maga is mondja (János 10:36) s mivel az Újszövetség szerint Mária „nem ismert férfit” Jézus születése előtt, csak így magyarázható Jézus isteni származása, ami dogma! Minden más „elmélet” pl. a Dávidtól való származtatás, ha igaz volna, ezt a dogmát vonnák kétségbe! Mária származása máig kiderítetlen (az apokrif írásokat nem említem).

A katolikus dogmatika szerint nincs, még a II. Vatikáni zsinat (1962-1965) óta sincs a dogmák közt, hogy Jézus a zsidó etnikumhoz tartozott volna, mert ez történelmileg nincs bizonyítva. De figyelemre méltó az is, hogy kétezer éven keresztül a zsidó hittudósok nagy része tagadta, hogy Jézus zsidó lett volna. Ezt még a Talmud sem állítja, sőt tagadja, hogy zsidó lenne! Ez a nézet most több évtizede megváltozott (lásd az átkeresztelkedett és ateista hittudós, Vermes Géza írásait), föltehetőleg politikai okokból. A szerzők többször idézik (Saul) Pált. Megemlítem, hogy a négy evangélista együttesen sem említi annyit a zsidó liturgiát, mint (Saul) Pál. Ezt talán magyarázhatja etnikai különbözőségük, de az is, hogy (Saul) Pál személyesen sohasem találkozott Jézussal, így tanításait sem hallhatta. Olvasva a négy evangélista munkáját és (Saul) Pál nagyszámú leveleit (az Újszövetség majdnem fele), az összehasonlítás (személyi, felfogásbeli, stiláris, fordítási, stb.) alapján mondhatom, hogy a keresztény (keresztyén) liturgiába bekerülő judaizmus (pl. Jézus zsidó származására való utalás Rom. 1:3, vagy „…vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat Zsid. 9:22., ezzel ellentétben Jézus így szólt: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” Máté 9:13, Máté 12:7), főképpen (Saul) Pál munkájának következménye. A szerzők hangsúlyozzák: „…Pál soha nem tagadta meg saját népét…” (Levelei egy része azonban pozitívan értékelhető).

Egyébként a szerzőkkel egyetértek abban, hogy az Újszövetségben egyetlen szó nincs semmiféle kiválasztott népről, csak Jézus követőiről, akik pogányok, körülmetéletlenek is, egyszóval minden nép fiai lehetnek szerte a világban, ahová tanítványait elküldte. Jézus tanai a történelem során minden üldöztetés ellenére elterjedtek és továbbra is tért hódítanak az egész világon. A „Szeretet” eszméje egyetlen vallásban sem teljesedett ki annyira, mint Jézus tanaiban. Ezért mondhatta Ő saját magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat az Atyához másképp, mint én általam” (János 14:6).

Dr. Horváth László