vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.20. 

Szent Márton Nap 2009 – díjátadás Pannonhalmán

A Pannonhalmi Főapátság, az MKB Bank, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok által hagyományteremtő szándékkal, 2000-ben elindított Szent Márton Napra idén november 6-án került sor Pannonhalmán.

Várszegi Asztrik főapát köszöntőjében arról szót, hogy „Márton püspök időszerűsége egyre növekszik. Egyénisége kapaszkodó egy önmagával küzdő kor, annak emberei, azaz számunkra.” Ezt követően a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Szabó Dénes vezényelte Nyíregyházi Cantemus Kórus előadásában J. S. Bach Magnificat című művét hallgathatta meg a közélet és a gazdaság képviselőiből álló közönség, majd Fabiny Tamás evangélikus püspök mondott ünnepi beszédet, amelyben több újkori példát is hozott arra, hogyan tudjuk Szent Mártonhoz hasonlóan megosztani köpenyünket az arra rászorulókkal.

 A rendezvényen került átadásra a Szent Márton Díj, amelyet az alapító okirat szerint az a kiemelkedő személy kaphat meg, aki tevékenységével jelentősen hozzájárult a térség, egyben nemzeti örökségünk és kulturális értékeink megismertetéséhez és megőrzéséhez. Az elmúlt években Nemeskürty István, Pungor Ernő, Nagy Gáspár, Kukorelli István, Mádl Ferenc, Szokolay Sándor, Sebestyén Márta, Melocco Miklós és posztumusz Gál Tibor vehették át a díjat, idén pedig Tringer László professzornak ítélték oda az alapítók. A programot állófogadás zárta, amelyen az ételekről a Gundel Étterem, a borokról pedig a Pannon Bormíves Céh gondoskodott.

 

(Rábai László/Magyar Kurír)