vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.20. 

Mesterségesen terjesztették a járványt Ukrajnában?

Neves nyugat-ukrajnai orvosok egy csoportja nyílt levélben fejtette ki azon gyanúját, hogy a már 315 ember halálát követelő influenzajárványt mesterséges úton idézték elő. Számos nyugat-ukrajnai egészségügyi intézmény vezető munkatársa – köztük pl. az ungvári dr. Sztepan Biljak, az orvostudományok kandidátusa – azt állítja, hogy fölöttébb gyanúsak az idei, tömeges megbetegedéseket okozó influenzajárvány kirobbanásának és viharos gyorsaságú terjedésének körülményei. A levél aláírói szerint aligha természetes, hogy a fertőzés gyakorlatilag két konkrétan meghatározható gócból – a nyugat-ukrajnai Lemberg és Ivano-Frankivszk megyékből – indult ki. Ezt követően pedig az állami közegészségügyi hatóságok gyakorlatilag elzárkóztak attól, hogy konkrét információkkal szolgáljanak a kórokozó jellegéről. Máig sem világos ugyanis, hogy az influenzavírus melyik törzse okozta a tömeges fertőzést. A sertésinfluenza kórokozóját például máig is hivatalosan csupán 166 esetben diagnosztizálták Ukrajnában. Ebből 15 végződött halállal. Az egészségügyi minisztériumban elismerték, hogy a megbetegedések többségénél nem tartják szükségesnek a vírustörzs azonosítását. Egyrészt azért, mert az alkalmazott kezelés a hagyományos és az új típusú influenza esetében azonos, másrészt - mert a laboratóriumi elemzés túl drága. A nyílt levél megfogalmazói szerint az is kétségeket ébreszt, hogy már a járvány kitörésének első napjaiban számos vezető politikus országos rendkívüli állapot kihirdetését sürgette, melynek révén akár a küszöbön álló elnökválasztásokat is el lehetne halasztani, ami különösen jól jönne például Viktor Juscsenko jelenlegi államfőnek, akinek népszerűségi indexe pillanatnyilag alig éri el az 5 %-ot. Hasonló tartalmú egy másik nyílt levél is, amelyet a több mint 20 ezer orvost tömörítő Országos Orvosi Szövetség tett közzé, s melyben az aláírók a járvány kapcsán gyakorlatilag azt kérik a politikusoktól, hogy ne üssék az orrukat olyasmibe, amihez nem értenek. A Magyarországgal szomszédos Kárpátalja megyében egyébként az elmúlt nap során már csak 1037 újabb megbetegedést regisztráltak. A betegek közül 77-en szorultak kórházi ellátásra. Az utóbbi 24 órában Kárpátalján egyetlen újabb halálesetről sem érkezett jelentés.

 

(Forrás: Kárpátinfo.net)