vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.30. 

Megjelent a Magyar Fórum XXI. évfolyamának 47. száma!

A tartalomból:

 MSZP! Térdre! Imához! (címoldal)

Soha még hiteles megmérettetésen, választáson, egy választási kerület 25 százalékában nem süllyedt 5 százalék alá a kormányon lévő MSZP szavazataránya. Ez történelmi dátum. Félreérthetetlenül jelzi a liberális piacgazdaságban minden lopási, rablási, hazudozási lehetőséget kihasználó magyarországi gazemberség végleges bukását. Ezt az eredményt lehet így vagy úgy magyarázni, bagatellizálni, akkor is tény marad. A nép felmutatott egy ítéletet. Off shorosok, tolvajok, őszödi betyárok, liberális csirkefogók, oktatási, egészségügyi, vakcinás és nem vakcinás nagyeszűek, kis bolsik nagy pénzzel, nagy bolsik még nagyobb pénzekkel –fájront, takarodó. Tanuljatok meg imádkozni, hogy enyhébb ítéletet kapjatok.

Csurka István: A magyarság lejáratása (2.oldal)

Sajóbábony fogalommá jegecesedik. Születése pillanatában a benne élő és szereplő cigányok ugyan még egy kicsit sárosak, de a gazdag tévé és politikai elemző utóéletben már csak a magyarság marad benne a pácban. A Jobbik csak azt teszi, amit a magyar ösztön súg neki. A magyar ösztön azt súgta Vona Gábornak: „menj Sajóbábonyba, vágjál szét köztük, döntsd el, ki az úr a háznál.” De a magyar ösztön ütőerén nem ő, hanem egy zsidó asszony tartja rajta az ujját, Baló Györgyné Morvai Krisztina. Eltelik néhány nap, néhány hét még és Sajóbábony fogalma egyenlő lesz a magyar kirekesztéssel, az összmagyarság által elkövetett bűnökkel. Sajóbábony= bűnös nép. Mint ahogyan az összes eddigi gárdamenetelés, fellépés, hűhó és maga a titkosszolgálatok által végrehajtatott sorozatgyilkosságok is ezt a célt szolgálták. Kezdetben még senki nem állította, csak a roma vezetők és az SZDSZ pedzette, hogy a gyilkosságsorozatnak rasszista indítéka van, most már egyre gyakrabban mondják ki ezt. Pedig közben kiderültek izraeli és titkosszolgálati kapcsolatok és fedések és felsejlik a megbízás. Nem számít. Magyarországon sűrű egymásutánban hat roma gyilkosság történt, minden indok nélkül. Ez Magyarország arca 2008–2009-ben. A magyarok megöltek, vagy hagytak megölni hat romát azért, mert azok romák. Ez egy hosszú távú, el nem évülő vád, mint a holokauszt. Van itt választási küzdelem, kampány, persze, de a legnagyobb méretű lejáratás a nemzet ellen, a nemzeti keresztény, a magyar polgári középosztály hatalomátvétele ellen irányul. A Jobbikkal most megrendeztették a Horthy Miklós 1919-es, fővezérkénti bevonulása kilencvenedik évfordulóját megünneplő felvonulást. Felültettek valakit egy fehér lóra és őt egy nyilvánvalóan odarendelt lovas bandérium, egy hagyományőrző lovas alakulat kísérte, pompás díszmagyarokban, kócsagtollasan. A lovas menetet a Jobbik követte gyalog, a Gárdát azonban a rendőrség leválasztotta a menetről, természetesen azért, hogy botrány is legyen. A megemlékezéssel a Jobbik a maga pártkampányában azt üzente, hogy Horthy Miklós is az övé. Pedig, természetesen semmi köze sincs hozzá, azt sem tudják, eszik-e, isszák-e, s csak azoknak a Jobbik kádereknek lehet valami hallomásuk Horthyról, akik a MIÉP-ből lettek átszipkázva.

 Sorozatgyilkosság megrendelésre vagy hanyagságból? (5.oldal)

Demeter Ervint Győri Béla kérdezi

Nézze, egy biztos, módunkban állt megállapítani, hogy rendelkeztek a szükséges és elégséges információkkal. Az ügygazda rendesen végezte a munkáját, de ezek nem kerültek megfelelően feldolgozásra, elemzésre, illetve nem kapta meg az ügy gazdája azt a szakmai segítséget, amire szükség lett volna a további megelőző munkához.

 A királyi termekben magyar szó hangzott

Báró Jósika Miklós: A csehek Magyarországon c. könyvét Győri Béla mutatja be (7.oldal)

Olvasván a könyvet, csodálkozik az ember és gyönyörködik, micsoda szerkesztési készség, micsoda stílusbravúrok, micsoda tájköltészet, micsoda izgalom, ami a könyvbõl árad. Egy lélegzettel lehet olvasni Báró Jósika Miklós regényét, megismerjük Mátyás királyt, az Újlakiakat, a Czilleieket, az öreg Szilágyi Mihályt, Szilágyi Erzsébetet, a gyönyörű asszonyt, a kivégzett Hunyadi László és a későbbi király édesanyját, Hunyadi János özvegyét. Megismerjük a rablólovagokat, egy Komáromi nevű minden hájjal megkent köztörvényes csirkefogót, Giskrát, valahonnan onnan Csehország felől érkezhetett Mátyás környezetébe, de előtte ő volt a főrabló. Feltűnik Ábrahám, a zsidó, aki gyűjti a pénzt, pénzt mindenáron és nyájassága ellenére mindenkit átver, de Ábrahám jó zsidó, végül ő is megtér Mátyás környezetéhez. Szóval csuda világ ez, amit megismerhetünk Jósika Miklós híres regényéből.

 Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttei november 7-én, délután Kolozsváron gyűltek össze, hogy döntsenek a szervezet jogi személyként való bejegyzéséről, és alapjaitól újjáalakítsák azt. A gyűlésen három régió 171 küldöttje vett részt. A kezdeményezők az újjáalakuló EMNT elsődleges céljaként az autonómia különböző szintjeinek megvalósítását tűzték ki. A gyűlésen ügyvezető elnökké választották Toró T. Tibort, aki eddig a szervezet országos alelnöke volt, s jelenleg is az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ügyvivője. Őt kérdezi Medveczky Attila. (10.oldal)

– Annak idején, mikor a Magyar összefogás listája megszületett az EP-választások előtt, több magyarországi álnemzeti honlap ezt írta: Tőkés áruló, mert összefogott Markóval. Ilyen hangok most, az államfőválasztás idején is vannak.

-Aki Tőkés László eddigi életpályáját ismeri, az felelősen nem mondhat ilyen mondatokat. Tőkés László ugyanaz maradt, akinek ’89 decembere óta ismerjük: következetesen képvisel egy értékrendet és a nemzet felemelkedésének ügyét. Ennek érdekében képes akár szembe menni a fősodorral, de ha a nemzetpolitikai érdek ezt megkívánja, személyes sérelmeit félretéve, együttműködni is képes azokkal, akik nemrég ellene hangolták a közösséget. Márpedig az európai autonóm nemzeti közösségek példája azt mutatja, hogy áttörést – széles kulturális autonómiát minden erdélyi magyarnak és területi autonómiát a Székelyföldnek – akkor lehet elérni, ha ezekben a kérdésekben egyetértés, összefogás és együttműködés alakul ki a politikai szekértáborok között. Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ezen munkálkodik

 A prefektúrának adott igazat a Kovászna megyei törvényszék, és érvénytelenítette a Nagyajta határában felállított Székelyföldtábla építési engedélyét, így a megyei önkormányzatnak el kellene távolítania a tavaly májusban felállított pannót – írta a Háromszék c. lap november 10-én. Az ügyről Demeter Jánost, a Kovászna megyei tanács alelnökét kérdezte Medveczky Attila. (10.oldal)

Pontosítani szeretnék: az ítéletben felszólítják a megyei tanácsot, hogy semmisítse meg az általunk kiadott építési engedélyt, az ön által is említett indokra való hivatkozással. A törvényszék esetünkben érthetetlen módon – gondolom nem először – félreértelmezi az építési törvényt. Ez a jogszabály kimondja: ha egy községben, a polgármesteri hivatalban nincs alkalmazott építész, akkor a megyei önkormányzat bocsátja ki az építési engedélyt. Nagyajta községnek nincs alkalmazott építésze, így mi, a Kovászna megyei önkormányzat, a törvény betűjéhez alkalmazkodva adtuk ki az építési engedélyt. Tehát nekünk nincs mit visszavonni és megsemmisíteni a törvény szerint. Ezért is fogjuk megfellebbezni a bíróságnak a döntését.

 2009. november 14-én zajlott a VII. Regionális Történelmi Konferencia Párkányban, a Csemadok városi alapszervezete rendezésében. Az évről évre megrendezésre kerülő történelmi konferenciának mindig valamilyen évforduló adja az aktualitását. A konferenciáról Boócz Máriát, a párkányi Csemadok elnökét kérdezte Medveczky Attila. (11.oldal)

Jelenleg nem az euró a legnagyobb gondunk, hanem a munkanélküliség. Párkányban a papírgyárat márciusban bezárják, s ez több száz ember megélhetését veszélyezteti. Többen járnak át Esztergomba dolgozni, ám őket is az elbocsátás fenyegeti. Először ugyanis a szlovák állampolgárokat teszik utcára. Sajnos jövőre igen nehéz lesz a helyzet ebben a városban, s a régióban.

 Művészinterjú: Pató Róza szobrászművész (12.oldal)

Havat lapátoltam, vagont raktam ki, ha kellett. Nem panaszkodtam. Bármit is dolgoztam, csak arra gondoltam: ebben a munkában legyek én a legjobb. Tanítványaimnak is mondom: amit dolgozol, azt becsülettel csináld. Sosem sírtam azért, hogy szegény családból származom. Igyekezzen az ember egy szakmát megtanulni, hogy lehessen valaki. Ma sokan tanulás, munka nélkül akarnak megélni, meggazdagodni. Úgy pedig csak nagyon keveseknek megy.

 Szőcs Zoltán: Két Cyrano: Rostand-é és Őzéé (15.oldal)

A szélsőségektől nyilván hivatalból irtózó Őze sikeresen kiherélte a darabot azzal, hogy a történet két meghatározó ellenpólusát kiiktatta: Cyrano nem különösebben csúnya, az orra egyáltalán nem nagy, Christian pedig nem különösebben szép, inkább egy hízásra hajlamos, bohócosan sete-suta kispolgár benyomását kelti. Elképzelni is nehéz, hogy egy nő beleszeressen. Pedig Rostand nem ilyennek írta meg hőseit: Cyrano deklaráltan rút, és deklaráltan szellemes. Vele szemben Christian deklaráltan szép, férfias, de szellemtelen. Nem buta, nem hülye, nem visszamaradott, de kissé béna, ha a társalgás territóriumára téved. (Ne feledjük, XIII. Lajos és Richelieu Párizsában vagyunk a précieux urak és précieuse hölgyek irodalomkedvelő, finomkodó, kényeskedő szalonvilágában, ahol a társalgási készség többet nyomott a latba az aranynál, az utóbbiból ugyanis bőven akadt).

 Az országos járvány bejelentése számadathoz kötött dolog, amit, hogyha elér a bejelentett H1N1-fertőzöttek száma, be kell hogy jelentsen, és járványként kell, hogy minősítsen az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat – mondja dr. Kovács László orvosigazgató, a MIÉP elnökhelyettese, Hódmezővásárhely önkormányzati képviselője. (19.oldal)

Rengeteg kérdésre sehol nem volt egy normális válasz. Mivel tojáson tenyésztik a vírust, a tojásérzékenyek nem kaphatják, mert allergiás reakciót válthat ki. De miért van higany, mérgező vegyület ebben az oltóanyagban? Milyen antibiotikumok vannak nyomokban és miért vannak ebben az oltóanyagban a neomicin, gentamicin és ciprofoxacin származékok vonatkozásában, és akik erre érzékenyek, azok most vajon hogy viselkedjenek, oltassanak vagy ne? Kik oltassák magukat, az idősek, a fiatalok?

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő, rendelje meg!

Információ: info@magyarforum.hu

Előfizetési kedvezmény!

Régi és új előfizetőinknek szeretnénk kedveskedni azzal, hogy nem emelünk árat, sőt, akik 2009. december 31-ig megrendelik és előfizetik a jövő évre a Magyar Fórum heti- és havilapot, azok számára a két lap előfizetése együtt – 18 724 Ft helyett – csupán 17 000 Ft . Előfizethet a kiadóhivatalban személyesen, vagy a kiadó által küldött postai csekken. Hívja a 218-0783-as vagy 06-30/754-5017-es telefonszámot, ha kérdése van az előfizetéssel kapcsolatban. A Magyar Fórum Kiadóhivatal címe: Budapest IX., Ráday u. 32., I. emelet 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1591.