vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.20. 

Kárpátalján tiltakoznak az újabb menekülttábor terve ellen

Az ukrán belügyminisztérium ismét menekülttábor létrehozását tervezi Kárpátalján, ezúttal két magyar falu határában, amit erősen ellenez a települések lakossága és az ukrajnai megye kormányzója is. A Kárpátalja területén elfogott illegális migránsok elhelyezésére szolgáló tábor felállításával kapcsolatos kijevi tervről Jurij Lucenko ukrán belügyminiszter tett említést októberi ungvári látogatása során. Röviddel ezután egy bizottság megkezdte az előkészületeket a Munkácshoz közeli Dercen és Fornos települések határában fekvő, használaton kívüli volt szovjet katonai laktanyában. Az ügy kapcsán megszólalt Oleg Havasi kárpátaljai kormányzó, aki egy ukrán hírügynökségnek elmondta: a megyei államhatalom nem fogja megengedni, hogy a régióban újabb menekülttábort létesítsenek, miután több évnyi küzdelmet követően alig egy éve sikerült bezáratni a pósaházai menekültszállást. Úgy vélte, egy ilyen létesítménynek nem lehet helye egy olyan régióban, amely négy európai uniós országgal határos, s a megye vezetését ebben támogatja a helyi lakosság is. Az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap keddi számának beszámolója szerint a települések közösségei helyi népszavazást kezdeményeznek a menekülttábor kérdésében, és felhívással fordultak Kárpátalja vezetéséhez, hogy tiltakozzanak a belügyi tárcánál.

 

(forrás: dunatv.hu)