vissza a főoldalra

 

 

 2009.10.02. 

Véget ért a Kunok I. Világtalálkozója

Városszerte látványos hagyományőrző és kulturális programokkal, a református templomban pedig komolyzenei koncertekkel és ökumenikus istentisztelettel ért véget vasárnap Karcagon a Kunok I. Világtalálkozója. A két hete kezdődött programsorozat Magyarországon és a határokon túl a látnivalók páratlanul gazdag palettáját vonultatta fel a kunok betelepítésének 770. évfordulója alkalmából.

 A szeptember 12-én Kiskunfélegyházán megnyitott és a hét végén Karcagon befejeződött Kun Világtalálkozó eseményei kiterjedtek a Kis- és Nagykunság, a Jász és a Délvidék településeire. A két hét alatt számos vonzó program – tudományos konferenciák, történeti kiállítások, kiadványok bemutatása, hagyományőrző és kulturális fesztiválok, előadások – emlékeztetett a kunok 770 évvel ezelőtt történt betelepítésének évfordulójára, és az eddig példa nélküli kun összefogásra.

 A programsorozat előrendezvényei még a tavasz folyamán, április végén elkezdődtek. Már ezek között is akadt számos érdekes, vendégcsalogató mozzanat a csipkekiállítástól a nemzetközi lovasversenyen és „buckajáráson” át egészen a Jászkun Huszárok Emlékhelyének felavatásáig. A legjelentősebb vállalkozásnak azonban talán az a 600 kilométer hosszú emléktúra bizonyult, amelyet a résztvevők lóháton tettek meg augusztus utolsó dekádjában a Radnai hágó és Karcag között.

 Az események fő sodrához pedig a teljesség igénye nélkül olyan látványosságok tartoztak, mint a történelmi időket idéző kunszállási „kun szállás”- foglalás, a kun vitézek kiskunfélegyházi felvonulása és íjászversenye, a szalmából font kunsági címerek kisújszállási tárlata, a nagy- és kiskunsági kun viadalok, valamint az ópusztaszeri Kun Emlékhely és az ugyancsak számos településen felállított kunbabák felavatása.

 A világtalálkozó ráadásul a külföldön élő kunokat is bevonta programjaiba. A Vajdaságban például szeptember 20-án Bácsfeketehegy, Bácskosútfalva, Pacsér és Piros közösen idézte meg kun emlékeit egész napos kulturális és tudományos seregszemle keretében.

 Az eseményfolyam előkészítésére és megszervezésére még tavaly megalakult a Kun Összefogás Konzorcium a Bács-Kiskun és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat, illetve 32 Kiskun és 9 Nagykun önkormányzat, a Bács-Kiskun megyei és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzatok múzeumi szervezetei, a Kunszövetség, a Nagykun Hagyományőrző Társulás, a Kiskun Önkormányzatok Szövetsége és a Kumánia Kun-Kipcsák Társaság részvételével.

 A kezdeményezők szándékai szerint háromévente megrendezendő világtalálkozó célja a kun identitástudat és hagyományok megőrzése a tudomány, oktatás, kultúra és turizmus eszközeivel.

 

(Forrás: erdely.ma)