vissza a főoldalra

 

 

 2009.10.02. 

Magyarul is napvilágot látott a Szentatya legújabb enciklikája

Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, Beran Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense és Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója mutatta be XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű enciklikájának magyarul megjelent kiadását szeptember 24-én a püspöki konferencia székházában. A kötet már megvásárolható a kiadó könyvesboltjaiban.

 Az Egyházban hagyománnyá vált, hogy a pápák szociális enciklikákat (körleveleket) adnak ki, amelyek időszerű társadalmi kérdésekkel foglalkoznak. Így például az első ilyen enciklika, amely 1891-ben adott ki XIII. Leó pápa Rerum novarum címmel, a munkásság helyzetével foglalkozott, a legutóbbi pedig, amely II. János Pál pápa nevéhez fűződik, és az első kiadásának századik évfordulójára jelent meg Centesiumus annus névvel, a kommunista világrend összeomlásának okaira mutatott rá. Az eltelt száz év alatt az enciklikák legfontosabb témái a következők voltak: az állam és a társadalom kapcsolata (a közjó és a szubszidiaritás elve), a béke, a fejlődés, a vidék helyzete, a nagyvárosok problémái, a munka és a munkanélküliség, társadalmi összefogás (szolidaritás) szükségessége.

 XVI. Benedek pápa úgy ítélte meg, hogy a harmadik évezred első évtizedének végén – egy elmélyülő általános válság jeleit látva – újabb szociális enciklika kiadására van szükség, amely az emberiség fejlődéssel foglalkozik. Címe: Caritas in veritate (Szeretet az igazságban). A pápai dokumentum megírására az is alkalmat adott, hogy közel negyven évvel ezelőtt (1967) jelent meg VI. Pál pápa Popolurum progressio kezdetű körlevele, amely azt mutatta be, hogy a technikai haladás nem szükségszerűen jár együtt a népek fejlődésével. Az igazi fejlődésnek ugyanis magában kell foglalnia az emberek szellemi, lelki gyarapodását, és minden emberre ki kell kiterjednie. A fejlődés helyes értelmezését Péter jelenlegi utóda korunk egyik legfontosabb feladatának tartja, elődje gondolatát viszi tovább, mélyíti el, és ennek tükrében értékeli a világ mai helyzetét. Elődjének enciklikáját pedig – ezzel is aláhúzva annak jelentőségét – a jelen kor Rerum novarumaként tartja számon (CV 8).

 A Szeretet az igazságban cím értelmezése

 Mielőtt azonban az enciklika a teljes értékű fejlődést bemutatná, a társadalmi élet egyes területein a szeretet és az igazság elválaszthatatlan egységével foglalkozik. Elválaszthatatlanságuk abból ered, hogy mind a kettő Istentől kapott meghívás, amelyet ő „helyezett az ember szívébe és elméjébe” (CV 1). A szeretet olyan belső hajtóerő, amely az örök Szeretettől ered. Az Egyház társadalmi tanításának „királyi útja” „vezérelv”, amely áthatja a „mikro”, vagyis baráti, családi, kisközösségi kapcsolatokat és a „makro”, vagyis társadalmi, gazdasági, politikai kapcsolatokat (CV 2). Az igazság az a fény, amely értelmet, értéket ad a szeretetnek. „Igazság nélkül a szeretet szentimentalizmusba süpped és üres foglalattá válik, amely önkényesen tölthető meg.” (CV 3) Társadalmi vonatkozásban az igazság védelmezi a szeretet felszabadító erejét. Igazság és szeretet nélkül a „társadalmi cselekvés az egyéni érdek és a hatalmi logika fogságába esik, ami együtt jár ennek bomlasztó hatásaival, különösen abban a társadalomban, amely a globalizáció útját járva olyan nehéz korszakot él át, mint jelenünkben” (CV 5).

 A szeretet és az igazság elválaszthatatlan kapcsolatából következik két másik fontos társadalometikai alapelv: az igazságosság és a közjó. Az igazságosság azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell adnia azt, ami a jog szerint neki jár. A szeretet több szempontból is túlhaladja az igazságosságot. Egyrészt azért, mert nemcsak azt adom a másiknak, ami az „övé”, hanem azt is, ami az „enyém”. Másrészt a szeretet magában foglalja a megbocsátást is (CV 6). A közjó minden ember és az egész ember javát jelenti. Ha a közjóért való fáradozást a szeretet vezérli, akkor az magasabb rendű, mint a tisztán evilági és politikai tevékenység (CV 7).

 A fejlődés értelmezése a társadalmi élet egyes területein

 Az új szociális enciklika a teljes értékű fejlődést szem előtt tartva foglalkozik a világ legégetőbb problémáival: a gazdasággal, a környezetvédelemmel, a globalizáció jelenségével és a technika helyes értelmezésével.

 A gazdasággal kapcsolatban leszögezi: a gazdaságot szabályozó piac etikailag nem semleges társadalmi terület (CV 36). A piac a szolidaritás és a kölcsönös bizalom belső formái nélkül nem képes betölteni gazdasági szerepét (CV 35). A gazdasági tevékenység ugyanakkor „nem szakítható el az érdeknélküliségtől, amely táplálja a szolidaritást, az igazságosságért és közjóért vállalt felelősséget, a gazdaság különböző résztvevőiben és szereplőiben” (CV 38).

 A környezetvédelem esetében aláhúzza, hogy az embernek globális felelőssége van a környezeti értékekkel kapcsolatban. Az Istentől ajándékba kapott világot nem szabad „kifosztott állapotban hátrahagyunk az újabb generációknak” (CV 50). Ugyanakkor felhívja a figyelmet olyan veszélyekre, amik korunkra jellemzőek: az egyik, amely a természetet fontosabbnak tartja, mint az emberi személyt, s így újpogánysághoz vagy új panteizmushoz vezethet. A másik a természetet csak alapanyagnak tekinti, amely felett az ember szabadon rendelkezhet (CV 48).

 A globalizáció jelenségével kapcsolatban megállapítja, hogy az „sem nem jó, sem nem rossz eleve. Azzá lesz, amivé az emberek teszik” (CV 42). A globalizáció által biztosított anyagi források jelentősebbek, amely segítségével a szegényebb népeknek nagyobb a lehetőségük, hogy kiszabadulhassanak a nyomorból. Ugyanakkor etikai elvek nélkül a globalizáció sok veszélyt rejt magában, amelynek következtében a gazdag és a szegény országok közötti megosztottság mélyült (uo.).

 Az enciklika megerősíti a XXIII. János pápáig visszavezethető egyházi tanítást, amely szerint az egységesülő világban szükség van egy valódi politikai világtekintélyre, amely képes arra, hogy a világgazdaságot irányítsa, a válság által sújtott gazdaságokat segítse, az egyensúlyhiányok kialakulását megelőzze. Ennek a tekintélynek intézményes hatalommal is kell rendelkeznie, hogy az igazságosságot a jogok figyelembevételével megóvja (CV 67).

 Korunk technikai és technológiai eredményeinek előnyeit és annak káros következményeit személve az enciklika felhívja a figyelmet arra, hogy az ember szabadsága nem abszolút, figyelembe kell venni a teremtés rendjét. Nagy veszélyt jelenthet, ha a technika ideológiai hatalommá válik, ha azt sugallja, hogy a népek fejlődése, a béke elsősorban technikai kérdés, és az ember bioetikai eszközökkel létrehozhatja és megsemmisítheti önmagát. „A tisztán technikai cselekvés megbéklyózott ész, hit nélkül arra van kárhoztatva, hogy belevész saját mindenhatóságának illúziójába” (CV 74).

 Összességében megállapítható, hogy XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű szociális enciklikája segítséget nyújt minden ember számára, hogy a környezetében levő társadalmi folyamatokat helyesen értelmezni tudja, irányt mutasson, hogy miként kerülje el a veszélyeket és felismerje azokat a kegyelmi lehetőségeket, amelyek az emberiség teljes értékű fejlődését szolgálják.

 

(Forrás: katolikus.hu)