vissza a főoldalra

 2009.10.02. 

Toldozott-foldozott alkotmányunk

Dr. Kukorelli István, volt alkotmánybíró az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1976-ban szerzett jogi diplomát. 1976-tól az ELTE ÁJTK Alkotmányjogi Tanszékén oktat, 1991. július 1-jétől mint tanszékvezető. 1988-ban kandidátusi fokozatot szerzett, 1998-ban habilitált. 1999. júniusában egyetemi tanárrá nevezték ki. Két évtizeden keresztül titkára, illetve elnöke volt a kari Tudományos Diákköri Tanácsnak. Tagja volt az ELTE Egyetemi Tanácsának, 1988-1989-ben oktatási dékánhelyettes. 1996-ban a Civitas Egyesület elnökévé választották. 1995-1998 között az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottságának állandó szakértője. Alapító tagja a Független Jogász Fórumnak, a Magyar Népfőiskolai Társaságnak, a Magyar Politikatudományi Társaságnak, az Alkotmányjogászok Egyesületének. 1995-1999 között a Magyar Jogász Egylet Tudományos Bizottságának elnöke. 1995-től 1999-ig az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke. Tagja volt az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány kuratóriumának, az MTA Közgyűlésének és Jogi Szakbizottságának. 1989-ben az Országos Választási Elnökség titkára, 1994-től az Országos Választási Bizottság tagja, 1997-től elnöke volt. 1999 júniusa és 2008 júliusa között az Alkotmánybíróság tagja volt. Kitüntetések, szakmai díjak: Kiváló Munkáért 1982. (művelődési miniszter), Témavezető mester (OTDT) 1993, Trefort Ágoston Emléklap (ELTE) 1993. Az új demokratikus államrend kialakításában végzett munkáját a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány 1994-ben Deák Ferenc-díjjal ismerte el. 1997-2001 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas volt. 2005-ben alkotmánybíróként a Pro meritis de uris peritia In memoriam Francisci Deák kitüntetést kapta. Tét városa 2001-ben díszpolgárává fogadta, 2004-ben Pannonhalmán Szt. Márton-díjban részesült, a Bibó István Szakkollégium az alapításának 25. évfordulóján alapított Harkály-díjat adományozott. A hallgatók által megítélt díjak (pl. a kar kiváló oktatója 1982, legkorrektebb vizsgáztató 1994, legutóbb a 2000-es tanévben a Kar legnépszerűbb oktatója) rendkívül fontosak számára.

 – Alkotmányunk idén augusztusban volt hatvanéves, de húsz éve alapos változtatáson esett át, annyira, hogy az eredetiből alig tucatnyi jogi szakasz maradt érintetlen. Többen iróniával jegyzik meg, hogy csak ez nem változott: „Magyarország fővárosa Budapest.”

 – A „hatvanéves” évfordulót kapásból visszautasítanám, mert az 1989. évi XXXI. Törvény tartalmában nem az 1949-es alkotmánnyal, hanem az 1848-as törvényekkel és az 1946. évi I. törvénnyel „jogfolytonos”. Az 1989-es alkotmánymódosítás az 1949- es szöveg tagadása, bár kétségtelen, hogy a számozáson és a fővároson túl más is emlékeztet az eredeti szövegre, pl. az alkotmány szerkezete, vagy az Országgyűlés államhatalmi jellege.

 – Tanár úr szerint mennyire volt szándékos, hogy a népköztársaság alkotmányát 1949. augusztusában fogadta el az Országgyűlés?

 – Ez teljesen tudatos döntés volt, az akkori hatalom politikai- ideológiai alapon látványosan szakított a magyar közjog történeti hagyományaival. Augusztus 20-a nem lehetett többé az államalapító Szent István ünnepe. Ezt a napot a munkás-paraszt szövetség jegyében a szovjet típusú népköztársasági alkotmány jelképeként illett hivatalosan ünnepelni. A Magyar Dolgozók Pártja az alkotmánnyal akarta demonstrálni és stabilizálni politikai győzelmét.

 – Az 1949. évi XX. törvény valójában a népköztársaság vagy az egypárti diktatúra alkotmánya volt?

 – Az 1949. évi XX. Törvény egyértelműen a pártállam alkotmánya volt, történetileg szovjet típusú alkotmány. Az alkotmány szövegezésében tevékeny részt vállaló jogtudós, Szabó Imre 1987-ben adott visszaemlékezéséből szoktam idézni a joghallgatóknak, tanulságul: „az MDP vezetői – kezükben a szovjet alkotmány magyarra fordított szövegével – minden paragrafus és minden bekezdés után, amelyet mi az alkotmánytervezetünkből felolvastunk, szinte ránk olvasták a szovjet alkotmány megfelelő szövegrészét, és ragaszkodtak ahhoz, hogy annak értelmében alakítsuk át tervezetünket, illetőleg a szóban forgó szakaszt.” Az interjúból többek között az is megtudható, hogy az alkotmánynak „a néphez hű értelmiségről és a népet szolgáló tudományról” szóló paragrafusát pl. Gerő Ernő személyesen gépelte le. Az alkotmány tehát „ráolvasással” készült, eredeti szövegét joggal lehet sztalinista-rákosista jelzővel illetni. Történelmi anakronizmusnak tartom, hogy a számjel ma is a régi. Diktatúrákon persze utólag ne kérjük számon az alkotmányosság klasszikus alapértékeit (pl. az emberi jogokat), ezek fényében az 1949-es alkotmány fiktív, papiros alkotmány volt.

 – Mennyiben lehet tekinteni új alkotmánynak az 1989. évi XXXI. törvényt?

 – Azokkal értek egyet, akik szerint 1989-ben alkotmányos rendszerváltozás, jogállami forradalom történt Magyarországon. Idézem az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) határozatát: „Az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánymódosítással gyakorlatilag új alkotmány lépett hatályba, ami az államnak, a jognak és a politikai rendszernek a korábbitól gyökeresen különböző, új minőségét vezette be azzal a meghatározásával, hogy »a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam«. Alkotmányjogi értelemben ez a tartalma »a rendszerváltás« politikai kategóriájának.” Az 1989-es alkotmánymódosítás az alkotmányosság alapelveit és értékeit tekintve teljes, intézményi oldalát vizsgálva viszont részleges alkotmányrevízió volt.

 – 1989-ben a törvény szövegét az utolsó pártállami parlament szavazta meg. Ez nem jelent legitimációs hiányt?

 – Az Ellenzéki Kerekasztal kezdetben nem fogadta el ezt a megoldást, ám ez lett a logikus következménye a Nemzeti Kerekasztalnál aláírt politikai megállapodásoknak szeptember 18-án. A törvényeket utolsó rendi országgyűlés alkotmányozó hatalommá vált, az 1848-as példához hasonlatosan. Hozzátenném, hogy az alkotmány és a hozzá szorosan kapcsolódó rendszerváltó törvények konkrét szövegét tárgyalásra tárgyalásról haladva a kerekasztal résztvevői – közöttük az ellenzék képviselői – alkották meg. Mai napig vita a tudományban, hogy alkotmányozó nemzetgyűlésnek tekinthető- e a Nemzeti Kerekasztal, amelynek legfeljebb a történelemtől volt ilyen felhatalmazása. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1989 októberére jelentős átrendeződés történt a parlamentben, a törésvonalak (pl. az ellenzéki demokrata frakció létrejötte, a függetlenek nagy száma) az új rend javára változtak meg. Mindezek ellenére a „legitimációs deficit” bennem is húszéves kérdés.

 – Akkor ezt az alkotmányt ideiglenesnek gondolták?

 – Igen, egyértelműen, ez megjelenik a sajnálatos módon ma is hatályos praeambulumban. Még erőteljesebben hangsúlyozzák az ideiglenességet az alkotmánymódosítások általános indoklásai. Az első szabad választás utáni 1990. évi XL. törvény indoklásából idézek: „A törvényjavaslat nem lép fel olyan igénnyel, hogy olyan alkotmánya lesz a Magyar Köztársaságnak, amely hosszú távon hazánk stabil alaptörvényének bizonyul… céljául csak azt tűzi ki, hogy az új alkotmány megalkotásáig megfelelő alkotmányos biztosítékokat nyújtson…”

 – Ez a toldozott-foldozott alaptörvény a mai napig érvényes. Ez egy tartósan működő jogállam alkotmányának megfelelő?

 – Valóban toldozott-foldozott alkotmányunk van. Jelenleg a 25. alkotmánymódosításnál tartunk, az alkotmány egységes szövegét 1990-ben tették közzé utoljára. A jogállami működést firtató kérdésre nagyon nehéz egyértelmű igennel, vagy nemmel válaszolni. Az intézmények – ellentmondásaikkal együtt – láthatóan működnek. Az is tény, hogy az alkotmány mellett, azt körbevéve, létrejött az új alkotmányjog, az ideiglenes alkotmányt közel félszáz törvény hajtotta jól-rosszul végre. Az alkotmányt értelmező alkotmánybírósági határozatok és a jogalkalmazói jog is működteti az alkotmányos rendszert. Az alkotmányosság klasszikus értékeit nagyon sok minden éltetheti még, a tradíciók, a tudomány, a nyilvánosság. Nem önmagában az alkotmányos rendszer az oka a sikertelenségnek, a válságokban alapvetően nem intézményi, hanem elit problémát látok. Ez nem jelenti azt, hogy semmihez se nyúljunk.

 – Tanár úr szerint milyen alapvető változtatásokra lenne szükség a magyar alkotmányos rendszerben?

 – Hosszú listám van arról, milyen változtatásokra lenne szükség. Ebből néhány példa: az államfő választásának rendje, a parlament szerkezete, a kétharmados törvények köre. Az alkotmányjogtudományban a nézeteknek nagyon széles skálája ismert az alkotmányváltoztatás nagyságrendjére, mélységére vonatkozóan, nem ismeretlen a teljesen új alkotmány iránti igény. A fő kérdés az, hogy mihez képest legyen új a magyar alkotmány. Véleményem az, hogy a bevált alapértékekhez és alapelvekhez képest ne legyen új, azokat őrizze meg, mint ahogy az alkotmányos rendszer stabilitását is.

 – 1976-tól kezdte tanítani az alkotmányjogot. Ebbe mennyire szólt bele a kor ideológiája?

 – Akkor nem is így nevezték ezt a tantárgyat, hanem államjognak. Kétségtelen, hogy voltak tabuk. És mint utólag láttam, voltak jelentések is arról, amit tanítottam. Az egyetem, különösen a szemináriumok szabadabb légkört biztosítottak a ’80-as években, így a történelmi tradíciókat (pl. az 1946. évi I. törvényt), vagy az alkotmányosság értékeit (pl. Bibó István hatalommegosztásról szóló írását) is lehetett szűkebb körben tanítani. A hőssé válást ma elkerülendő – az ember tette a dolgát. A magyar értelmiségnek volt egy olyan része, akik szép csendben segíthettek kinyitni az öklöt, én velük voltam szolidáris, a lakitelekiekkel, a Bibó-szakkollégistákkal, a Független Jogász Fórummal. A tanítványaim ma is köszönnek egymásnak, s egymás szemébe tudnak nézni.

 – Egy interjúban olvastam: a legnagyobb élményének a rendszerváltást tartja. Részt vett a „harmadik oldal” képviseletében a kerekasztal tárgyalásoknál. Ennek az oldalnak a szerepéről igen keveset hallani. Mi ennek az oka?

 – Igen, ez valóban életreszóló élmény volt, pár hónap alatt több történt, mint a megelőző négy évtizedben. Egy alkotmányjoggal foglalkozó ember megérhette az alkotmányos rendszerváltozást, amiben hitt, de nem remélte – ez a személyes élmény lényege. Miért sodort oda a NEKA-hoz a történelem? Egy sor véletlen hozta így. A Pozsgay Imre nélküli népfrontban a hatalmat átvette a régi nómenklatúra, őket váltottuk le egy általam tisztelt és vállalható, a rendszerváltozás iránt elkötelezett csapattal. Őket képviseltem. Valóban keveset lehet tudni a bonyolult összetételű és véletlenül összeverbuválódott harmadik oldalról, amely egyébként nem volt főszereplő és nem is akadályozta a tárgyalásokat. Történetét megírom. A másik két oldalon lévő barátaim rendre ugrattak, hogy rossz helyen ülök – különösen a Független Jogász Fórum-osok. Kevéssé a székem érdekelt, inkább az, hogy részt vehettem szakmailag a törvények szövegének megalkotásában.

 – 1999-ben alkotmánybíróvá választották. Ekkor fel kellett frissíteni tanulmányait? Hiszen több jogágról van szó…

 – Igen újra kellett tanulni a jogrendszer egészét. A klasszikus alkotmányjogi ügyek mellett szövetkezeti- és földjogi aktákat szignáltak rám. Idővel én lettem az állattartási önkormányzati rendeletek állandó előadó bírája, szóval „állati” jó ügyeim voltak. A kilenc év alatt közel háromezer, a jogrendszer egészét érintő határozat meghozatalában vehettem részt. Alapvetően másként látom ma a jogrendszert az alkotmány felől és a kodifikáció színvonalát illetően.

 – Az AB munkáját, határozatait szinte állandóan kritikával illeti az éppen regnáló kormány és holdudvara, míg az ellenzék védi. Mi erről a véleménye?

 – Kinek-kinek olvasata szerint, ez a politika természete. Az a baj, hogy nem olvassák végig a határozatokat, csak szemelvényeket olvasnak vélt igazuk bizonyítására. A másik komolyabb gondom ezzel, hogy a politika áttolja a felelősséget a taláros testületre. Minden harmadik-negyedik aktámat szívesen visszaküldtem volna a T. Házba, mert azt az alkotmánybíráskodás eszközével nem lehet megoldani, vagy csak „dodonai” válasz adható.

 – Előfordult már, hogy világnézete alapján másként döntött volna, mint az AB tagjaként, akit köt az esküje?

 – Igen, többször is, nehéz volt ezzel együtt élni. A bírákat mindenütt a világon előszeretettel tipizálják, okkal-ok nélkül. Jómagam minden izmus felől kaptam pontokat, holott döntéseimben egyetlen izmus vezérelt, a konstitucionalizmus. Az esküm szövege ott volt a fejem felett. Ne mosolyogjon meg, néhány választást is kihagytam, nehogy emlékeztessen a behúzott iksz a világnézeti-politikai szimpátiámra, amely elég erős és határozott. A függetlenség megőrzésében egyébként sokat segített, hogy 1999-ben teljes konszenzussal választottak meg.

 – 2008-ban járt le a mandátuma, s hiába akarta az ellenzék, mégsem hosszabbították azt meg.

Jó megoldásnak tartja, hogy pártok döntenek független bírók személyéről?

 – Az alkotmánybírák választási módjáról már 1999 előtt is nagyon kritikus véleményem volt, csak össze kell vetni más jogállamokkal.

 – Végezetül: olvastam, hogy ön szerint az állami intézmények bizalmi indexe megcsappant. Ennek mi a jele, s kié a felelősség?

 – Szomorúan tapasztalom, mert figyelem a három „P” (politika, pártok, parlament) és az intézmények iránti bizalom gyengülését. Ebben alapvetően elit problémát látok, régi rossz történelmi örökségünk újjászületését, a szakadékot az elit és a „másik” Magyarország között. Elitellenesség nélkül idézem Bibó szavait: „Az elit legfőbb szerepe az, hogy az élet élésére, az emberi szükségletek mélyítésére, finomítására és gazdagítására mintákat, példákat adjon, azaz kultúrát csináljon. Erre a szerepre pedig már csak valamilyen elit, vagyis valamilyen értékelési rend szerint kiválasztott embercsoport alkalmas: az értékelési rend tudja csak biztosítani az elit által adott példák és minták érvényességét és kötelező erejét.”

Medveczky Attila