vissza a főoldalra

 

 

 2009.10.16. 

Ahmadinezsád ismét a lényegre tapint: a nyugati média „propagandafegyver”

Mahmoud Ahmadinezsád október 3-án, szombaton az Iszlám Rádiósok és Televíziósok Szövetségének küldöttei előtt kijelentette: a média a nyugati világban propagandafegyverré vált, amely semmi más célt nem szolgál, mint a nyugati hatalmak politikai és gazdasági érdekeinek előmozdítását. Az iráni államfő számos példát is felsorolt állítása alátámasztására.

Nem volt nehéz dolga, hiszen a bankároligarchia irányítása alatt álló hírközlő eszközök elképesztő egyoldalúságait és hazudozásait nap, mint nap tapasztaljuk idehaza is. Ahmadinezsád megemlítette például, hogy Izrael év eleji gázai agressziójáról a nyugati médiumok legnagyobb része teljesen hamis beszámolókat közölt, és nem tájékoztatta a közvéleményt a zsidó állam haderejének elképesztő bűncselekményeiről. A három hetes háború során 1400 palesztin vesztette életét, akiknek többsége nő és gyermek volt. „Izrael könnyű szívvel dobta le bombák ezreit a Gázai övezet teljesen védtelen lakóira, akiket már korábban megfosztott az alapvető élelmiszerektől és gyógyszerektől. Most, nyolc hónap elteltével ez a borzalmas mészárlás szinte már feledésbe merült” – jelentette ki az iráni elnök. Igaz, szeptember közepén látott napvilágot az ENSZ égisze alatt az úgynevezett Goldstone-bizottság jelentése, amelyben egyértelműen háborús, sőt emberiségellenes bűnök elkövetésével vádolják meg Izraelt. (A palesztinok bűneit is felsorolja a jelentés, amely azonban nagyon helyesen nem tesz egyenlőségjelet a hódító és az áldozata közé.) Csakhogy a nyugati sajtó nemigen elemzi a bizottság megállapításait, vagy ha mégis, akkor csakis az izraeliek álláspontját ismertetik a jelentéssel kapcsolatban. A perzsa államfő a továbbiakban rámutatott: Izrael tetteit kritizálni nem szabad a nyugati médiumok legnagyobb részében. Aki ugyanis ilyesmire vetemedik, megkapja az antiszemita bélyeget, és kirekesztéssel, súlyosabb esetben pedig állásvesztéssel büntetik. (És még a börtön sem elképzelhetetlen.) Ahmadinezsád szóba hozta az egyiptomi Marwa al-Sherbini esetét, akinek haláláról szintén nem adott tudósítást a nyugati média. Az egyiptomi hölgyet, aki gyermeket hordott a szíve alatt, egy németországi tárgyalóteremben szúrták szíven, miközben senki sem sietett a segítségére. Ami pedig a nemrégiben „felfedezett” iráni urándúsító berendezést illeti, az iráni elnök kijelentette: „Az utóbbi napokban a nyugati hírközlő eszközök teljesen hamis tudósításokat közöltek az iráni atomlétesítményekkel kapcsolatban. De most jól megfigyelhettük, miképpen dolgozik a nyugati média. Először elferdítve tálalják a tényeket, sőt teljesen alaptalan híreket közölnek. Később megállás nélkül ismételgetik a hazugságaikat, mindaddig, amíg az emberek elhiszik, amit állítanak... Obama nagy hibát vétett, amikor hitelt adott a teljesen hamis tudósításoknak az állítólagos iráni atomprogramot illetően” – fogalmazott Ahmadinezsád. Mint mondta, a valóság az, hogy a Forduban található urándúsító üzemben mindig is tartották magukat a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség előírásaihoz. „Mindig is lehetővé tettük atomerőműveink ellenőrzését” – jelentette ki az államfő. Ami igaz is, hiszen az elmúlt évek során a perzsa államban számos alkalommal vizsgálódtak az Atomenergia Ügynökség munkatársai, míg például Izrael nem tagja a szervezetnek, és nukleáris létesítményeibe nem is enged betekintést senkinek. Holott nyílt titok, hogy Tel-Aviv atomfegyverrel rendelkezik, amiért viszont senki sem kívánja a zsidó államot a vádlottak padjára ültetni. Iránt viszont háborúval fenyegetik, pedig még nem sikerült senkinek bebizonyítania Teherán nukleáris fegyverek előállítására irányuló szándékát. Ahmadinezsád úgy vélekedett, hogy a „fősodratú” nyugati média nagyobb veszély, mint bármely kémiai vagy akár nukleáris fegyver. „Az ellenünk irányuló médiakampány egy valóságos háború. Pedig nem mi, hanem a minket fenyegető hatalmak rendelkeznek elképesztő mennyiségű kémiai és atomfegyverkészlettel” – hangoztatta Ahmadinezsád. Ami pedig a sajtószabadságot illeti, csupán beszélnek róla, de valójában nem létezik már a nyugati világban. „Szinte minden nyugati sajtótermék kiszolgálja a hatalom birtokosainak érdekeit” – jelentette ki. Az iráni elnök nemrég lezajlott New York-i látogatásán azt tapasztalta, hogy a tőle interjút kérő újságírók szinte pontosan ugyanazokat a kérdéseket tették föl neki. „Érdeklődtem tőlük, miképpen vallják magukat független újságírónak, amikor kérdéseik teljes mértékben kormányuk álláspontját tükrözik. A saját népük érdekei mintha nem is léteznének a számukra” – fejtegette Ahmadinezsád. Tetszik vagy sem, de az iráni államfő pontos képet festett a nyugati tájékoztatás sanyarú állapotáról. Ahmadinezsád végezetül hangoztatta: Irán nem kívánja korlátozni a sajtószabadságot és az információk áramlásának útjába sem állít akadályokat. „A mi felelősségünk, sőt missziónk, hogy megvédjük a humanista értékeket, és segítsünk létrehozni egy olyan kultúrát, ahol az elnyomott népek jogai is érvényesülnek” - jelentette ki a Nyugat első számú közellenségének számító iráni államelnök.

 

Zábori László