vissza a főoldalra

 

 

 2009.10.16. 

Az UMDSZ az oroszbarát Janukovicsot fogja támogatni

Az ukrajnai magyar közösség Viktor Janukovicsot, a Régiók Pártja vezetőjét tervezi támogatni a januári államfőválasztáson - jelentette ki Gajdos István Beregszász város polgármestere, és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Gajdos szavai szerint az ukrajnai magyaroknak mindenképpen a Régiók Pártja vezetőjét lenne célszerű támogatniuk a soron következő államfőválasztáson. Viktor Janukovics a július végi kárpátaljai látogatásakor többek között a magyar nyelv diszkriminálása ellen foglalt állást.

 A Beregszászi Járási Kórház konferenciatermében megtartott beszédében elmondta, hogy megválasztása esetén pártja mindent meg fog tenni az Ukrajnában élő nemzetiségek nyelvének és kultúrájának megőrzése érdekében.

 Elmondta, hogy Ukrajna a jelen állás szerint csupán a gesztus szintjén ratifikálta az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját.

 Janukovics leszögezte, hogy megválasztása esetén egyik legfontosabb feladatának tekinti majd, hogy az Ukrajnában élő tekintélyes számú orosz ajkú lakosság mellet a többi itt élő kisebbség, köztük a magyarok ügyét is felkarolja.

 A legfrissebb felmérések szerint továbbra is Viktor Janukovics a legesélyesebb államfőjelölt.

 

(Forrás: Kárpátinfo.net)