vissza a főoldalra

 

 

 2009.10.16. 

A komáromi Matica nem kéri a Cirill és Metód-szoborcsoport áthelyezését

A szlovák politikusok Robert Fico kormányfővel az élükön rendre a komáromi Cirill és Metód-szoborcsoport méltóbb elhelyezését sürgetik, de az alkotás tulajdonosát, a Matica sovenská helyi székházának és a Matica slovenská helyi alapszervezetének véleményét senki sem kéri ki. Erről az alapszervezet elnöke, Jozef Černek nyilatkozott a TASR hírügynökségnek. A szoborcsoport a Matica-ház homlokzatán kapott helyet. A Matica-alapszervezet hétfői soros ülésén megállapította, hogy nem kezdeményezte az áthelyezést, és ilyen tevékenységet jelenleg sem fejt ki.

Fico akkor javasolta az áthelyezést, a mikor a városban Szent István szobrának felavatására készültek. A miniszterelnök akkor abban az értelemben nyilatkozott, elképzelhetőnek tartja, hogy a két szláv hittérítőt ábrázoló alkotás olyan méltóhelyre kerüljön, mint amilyen helyen az első magyar király lovas szobra áll, s hogy a két művet egyszerre avassák fel szlovák és magyar politikusok, közjogi méltóságok.

 

(Forrás: ujszo.com)