vissza a főoldalra

 

 

 2009.10.16. 

Multik, vámügyek és egyéb nyalánkságok

– Boros Imre tárca nélküli minisztert kérdezzük, igaz-e a hír, hogy egyetlen hazánkba települt multit sem számoltak fel, csak hazai cégeket?

 – Ez az igazság. Mondjon nekem valaki egy komoly multit, akit fölszámoltak. Jól megy a dolguk, mint a nótában a juhásznak. 2003 óta felszámolási és csődrekorderek vagyunk. Ezer cégre vetítve nálunk számolják fel a legtöbb céget. De ezek mind magyar, belső tulajdonú cégek. Szigorúan.

 – S ezzel fokozatosan emelkedett a hivatalos munkanélküliek aránya is?

 – A munkanélküliek aránya emelkedik, ráadásul ezzel a számmal még vissza is él a hatalom. Fontos mutató ugyan, de ennél lényegesebb, hogy Magyarországon az úgynevezett aktivitási arányszám rendkívül alacsony. 100 emberből 38-nak van munkahelye, Csehországban 47-nek, a németországi Baden tartományban, amely hozzánk hasonló nagyságú, 52-nek. Tehát minden száz emberből ennyi fizet adót. Nálunk a hivatalos munkanélküliek száma most már 10% alá van kozmetikázva. Gyakorlatilag azonban 10% fölött van már, érdemes kozmetikázni, mert egy tized százalék is 3800 embert jelent.

 – Miniszter úr, magasfeszültségű témát is érint. Gondolok itt a vámügyre.

 – A vámnál a helyzet a következő: míg mi nem voltunk uniós tagok, addig Magyarország szuverén vámhatárokkal rendelkezett, tehát a saját költségvetéséhez maga szedte a vámokat. Annak idején érdeklődtem, hogy a vámbevételekből, amelyek az adóbevételek után a legnagyobbak voltak, mennyit vitt el a vámadminisztráció? Az üzemeltetés – a fináncok fizetése, mindenféle nyomozások stb. – a bevételek 3%-ába került. Az EU-ba való belépésünkkel Magyarország szuverén vámhatárai megszűntek az ország számára, ugyanakkor azokon az országhatárokon, ahol nem schengeni típusú európai uniós ország határol bennünket, mint pillanatnyilag Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, ott Magyarország szedi az EU részére járó vámokat, tehát a kívülről jövő árukat ott vámolják. Itt a vámbevétel 25%-a maradhat nálunk. Ez egy olyan nyílt ajánlata az EU-nak (mert mindenki, aki a szélére esik, beletartozik), hogy tulajdonképpen ezerrel rá kellett volna rajtolni a lehetőségre. Tehát minden – az EU-ba érkező, a magyar határon lévő – árut nekünk kellene vámolni. Ehhez képest az enyhén szólva is pocsék felkészültség miatt a belépő cégek áruinak egy nagyobb részét nem itt, hanem Ausztriában, Németországban, Csehországban, Szlovákiában vámolják. Ráadásul a schengeni határ kiépítésére igénybe lehetett venni EU-s különpénzeket. Arra is koncentrálhattak volna az urak, hogy egy uniós pénzzel finanszírozott beruházási tevékenység majd nekünk térüljön meg. No sebaj, azért vettek legalább egyszer tömegoszlató teherautót Izraeltől – noha ebből a pénzből csak uniós portékát lehetne venni, de ezt csak úgy mellesleg, a tisztánlátás végett említem. Ez beleillik abba a vonulatba, amit a magyar vagyonnal általában csinálnak.

 – Draskovics, a mostani rendészeti miniszter volt ekkor a pénzügyminiszter?

 – Draskovics, ha jól emlékszem, a jogi főosztály vezetője volt még az átmenetkor, a legutolsó egypárti szocialista kormány idején, amikor osztogatták a különféle pénzügyi társaságok működtetési licenceit, szerencsejátéklicenceket stb. Majd úgy tudom, hogy Kupa páros lábbal kirúgta a minisztériumból, de ő visszatért, és Draskovics volt az is, aki a Budapest Bank privatizációja körüli több tízmilliárdos anomáliát elkente. Tudniillik úgy adtuk el a Budapest Bankot, hogy utána még évekig fizethettünk, még az Orbán-kormány idején is. De a jeles úr nincs egyedül, mert például a nyegle modorú Bokros megtehette, hogy a privatizációs szerződést nem fordíttatja le magyarra. Szlovákiában van államnyelv, nálunk ugye nincs. Draskovics intézte annak idején államtitkárként, az Ambro Bank Hitelbank általi privatizációját a vezérigazgató- helyettes komájával, László Csabával együtt, aztán pénzügyminiszterként Draskovics tartotta vissza az áfát, aztán ő volt, aki elengedett a Q8 benzinkútnak 100 millió forint körüli összeget, bár jövedéki bűntettet hajtottak végre, és hát aztán most pedig törvénygyártó lett Draskovics. A legutóbbi legfőbb mutatványa a Polgári Törvénykönyv módosítása, ahol rokonházasságtól kezdve minden lehetséges. Ne felejtsük, ez így mind a Draskovics-életmű.

 – Hogyan is volt pontosan az eset a benzinkutakkal?

 – Ha jól emlékszem, arról volt szó, hogy a benzinkereskedelemben lehet nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet folytatni. Amikor a kút árulja a benzint, az kiskereskedelmi tevékenység, de a Q8-nak nem volt még meg a kiskereskedelemre a licence, de nyitott és vett is kutakat, és ez ügyben tartozott volna kisebb összeggel az államnak, amit méltóztattak nem teljesíteni. A VPOP főnökét, Arnold Mihályt, aki büntetést rótt ki a Q8-ra, kirúgták és Draskovics mint pénzügyi államtitkár elengedte a büntetést. Ennyi volt.

 – Hogyan tudta ezt végrehajtani?

 – Írt egy papírt, azt’ kész. De nem hiszem, hogy ez az engedély a magyar jogrenddel találkozott volna. Elkerülték egymást, mint Draskovics esetében annyiszor.

 – Nem hagy nyugodni ez a vámkérdés. A hozzá nem értés, a linkség, vagy haszonszerzési vágy volt erősebb?

 – Ez egy üzlet. Nekik. De nem nekünk. Schengen előtt, Ausztria kezelt mindent. Vámkezelésből az osztrák államnak tetemes jövedelme származott. De azok az osztrák cégek is jól jártak, akiknek kiadták gebinbe valami jutalékért, hogy ne mindent a hatóság végezzen. Ezzel szemben nálunk a hozzá nem értés, negligencia és korrupció vegyes keveréke az uralkodó módi. Erről kellene beszélni, legalábbis, hogy lássa a nép, hogy mit vesztettünk. Nézze, mi, amikor nem volt még se unió, se semmi, kb. importoldalon 20 milliárd dollárt vámkezeltünk. Az EU-ban, ha nemcsak a magyar árukat, Magyarországra jövőket, hanem Ausztria és egyéb helyekre jövőket is vámkezelnénk, az százmilliárd dolláros nagyságrend lenne, de pontos számot természetesen soha nem publikálnak, hogy mennyi lépte át a magyar határt, miért tennék, mert akkor annak már a százalékát ki lehetne számítani, hogy mennyi maradna itt, tehát itt a lehető legnagyobb átláthatatlanság uralkodik. De százmilliárd forintos nagyságrendű bevételek lehetnének.

 – Abból meg lehetne segíteni éppen most a magyar egészségügyet. Azért valamilyenfajta ellenszolgáltatás járhatott a Magyarországon döntési helyzetben lévő uraknak, hölgyeknek?

 – Ez sincs kizárva, mert ilyenekre is bukkantunk. A borzasztó az Magyarországon, hogy az ellenszolgáltatások még csak nem is üzleti alapon álltak, hanem szinte borravalószerűen a legtöbb esetben. A privatizáció így zajlott, ezért nem jött létre meghatározható magyar tulajdonosi osztály. Ezt én bajnak tartom. A leggazdagabb magyar bent van minden lexikonban, rendelkezik 300 milliárd forintnyi vagyonnal, a leggazdagabb szlovák pedig 900 milliárddal. A lengyelekről, csehekről, románokról, oroszokról ne beszéljünk. Egy legalább a régióban versenyképes magyar vállalkozás sincs. Ez azért történt, mert a magyar korrumpálható államigazgatási csapat mögött álló párthátterek gyakorlatilag elkótyavetyélték borravalókért a magyar vagyont, és monopolhelyzeteket adtak oda bagóért, holott a monopolhelyzet az államnak is sok pénzt hozott. Nézzük, a Mol mennyi hasznot termel egy évben? Korábban is megtermelte azt, persze megint más dolog, hogy hátulról közben kirabolták, de említhetném az áramszolgáltatókat, akik állítólag azért jöttek be, mert rossz a rendszerünk és ígéret volt hatalmas beruházásokra, amit nem végeztek el azóta se, és közben iszonyú milliárdokat keresnek, de a kereskedelmi hálózatokkal is ez történt. Mind nagyon alacsony áron keltek el. Az a baj, hogy tökmagért adták el az országot.

 – Hogy kaphatja meg a borravalót egy döntési helyzetben lévő ?

 – Például úgy, hogy egy politikus asszony gyerekét egy amerikai képviselő, aki mindig megbocsátott nekünk, mert szenátornak tituláltuk, nyaraltatja, istápolja.

 – Tudom, kiről beszél.

 – Nem tudhatja, kiről beszélek, hiszen csak példálózok arról, hogy miféle módon lehet borravalót kapni. Látja, ezért baj, hogy ilyen ügyeket nem tárnak fel a sajtóban, így nem csoda, ha a népnek fogalma sincs, hogy mi a helyzet. Ezeket az eseteket eldugják, ha valahogy föl-fölbukkan mégis, elhallgatják.

 – Azt tetszik mondani végezetül, hogy a magyarországi vámügyet érdemes lenne tisztába rakni?

 -Hát bizony, megérne egy misét.

 

Győri Béla