vissza a főoldalra

 

 

 2009.10.16. 

Kelemen Hunor beszéde a bizalmatlansági indítvány vitáján

Mindkét kormánypárt felelőtlen volt. Az egyik adósságokba verte az országot, a másik, tudván mindezt, elmulasztotta a kormányfő lemondását kérni – hangsúlyozta az RMDSZ álláspontját a második Boc-kormány elleni bizalmatlansági indítvány vitáján Kelemen Hunor. A Szövetség államelnökjelöltje szerint a dokumentum vitája a demokrácia alapelveiről szóló vita is egyben – a parlament, a kormány és az államelnök viszonyáról.

 Kelemen Hunor arra is emlékeztetett, hogy húsz év után, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, úgy tűnik, nincs újabb nagy politikai kihívás Románia számára. Ezért tetézi a gazdasági válságot politikai válsággal.

 Az államelnökjelölt arról a szóbeszédről is említést tett, amely a Parlament folyosóján és a médiában terjedt, miszerint még a bizalmatlansági indítvány vitája előtt lemondana a Boc-kormány. „Szép lett volna! Őszintén szólva, jónak láttam volna egy ilyen megoldást, amely „helyreállította” volna a kormány becsületét, ugyanakkor bölcsességről és tiszteletről tett volna tanúbizonyságot az emberek előtt” – fűzte hozzá az RMDSZ államelnökjelöltje. Továbbá felsorolta azokat az alkotmányszegő sürgősségi kormányrendeleteket, amelyeket a második Boc-kormány az utóbbi napokban elfogadott, és amelyek az RMDSZ politikusait meggyőzték egy újabb bizalmatlansági indítvány benyújtásának és támogatásának szükségességéről.

 „Az RMDSZ a korrekt és tiszta választások garanciájának egy korlátozott hatalmú, ügyvivő kormányt tekint, amely csupán az ország ügyeinek adminisztrálását végzi. Megoldás lehet még egy olyan stabil, többségi kormány is, amely nem függ a jövendőbeli elnök akaratától, független e tisztséget viselő személyétől” – hangsúlyozta parlamenti felszólalásában Kelemen Hunor, aki továbbá azt is hozzátette, válság idején fontos, hogy az állam intézményei a meghatározott törvényes keretek között, zavartalanul működjenek – a pártérdekek és büszkeségek fölé emelkedve.

 „Minek tulajdonítható ez a hirtelen jött referendum-szervező kedv? Valamennyi hiteles demokráciában a referendum a törvénykezés utolsó lépése, amelyet szakértők munkája készít elő, és amelyet politikai közvita előz meg. Pontosabban, a referendum az utolsó szó kellene hogy legyen, az emberek szava egy törvény gyakorlatba ültetése előtt. Nálunk ez pont fordítva történik. Előbb szervezünk referendumot, s csak után kezdenek dolgozni a szakértők. Mi nem a törvényeket alakítjuk a valósághoz, hanem a valóságot igyekszünk a törvényekhez alakítani” – fogalmazott az államelnökjelölt.

 Kelemen Hunor beszéde végén nyomatékosította: az RMDSZ parlamenti csoportjai következetesen megszavazzák az általuk aláírt bizalmatlansági indítványt. Ezáltal nem állnak sem a PDL, sem a PSD pártjára, hanem az igazság, a demokrácia alapelveinek oldalán helyezkednek el.

 Egy olyan kormány ellen voksolnak, amely túllépte alkotmányos hatásköreit.

 2009. október 13.

 

(Forrás: erdely.ma)