vissza a főoldalra

 

 

 2009.11.04. 

Retkesnek, Vonának egy a hangja

„A Fidesz és az MSZP visszaél a döntéshozó testületben birtokolt többségükkel: politikai alkuk tárgyává tették az országos rádiófrekvenciákra kiírt pályázatokat, a lapokat maguk közt leosztva, mellőzve a szakmaiságot, a közérdeket, a társadalmi igényt, hogy a közelgő országgyűlési választási kampányban újabb médiafelületekkel rendelkezzenek.”-olvasható a Jobbik közleményében. S mit írt Retkes, az SZDSZ elnöke? „Ezek után nem marad más hátra, mint hogy a független magyar bíróság állapítsa meg: az MSZP és a Fidesz – az ORTT-be delegált tagjai útján – elvtelen háttéralkut kötött; a médiahatóság pedig a szabad, de tisztességes és igazságos versenyt ellehetetlenítő, jogsértő döntést hozott.” Nos, ezek a mondatok is világosan tükrözik, hogy kik is állnak a felpumpált,magát a harmadik erőnek mondó párt mögött. Összejátszás? Kik is játsszanak össze? Térj észre magyar, s ne csak nézz, hanem láss is!

 sz.