|
 2009.10.30.
Nagyítás
Új
irodalmi hetilap indulásának híre kelt. A HVG interjút is készített
az induló lap kijelölt főszerkesztőjével, bizonyos Csontos Jánossal,
aki eleddig a Magyar Nemzet munkatársa volt. Többnyire politikai
publicisztikákat írt oda, enyhén kormányellenes hangon, hol
keménykedve, hol lamentálva, de egyetlen írásában sem ütött
meg egyetlen mondat sem, amely helytállt volna önmagáért. Márpedig
az írót ez teszi. Csontos János az ismertető szerint 25 kötetes
író, ezek közül hét verseskötetet is jegyez. Szégyenszemre
egyik sem volt a kezemben, mert soha egyetlenegy író, költő
barátom nem kérdezte meg tőlem, ismerem-e, olvastam-e Csontos János
egyik vagy másik versét. Szépségéért, valamely telitalálatáért,
bátorságáért. Ez persze hiba részemről, de hát az irodalom
írók közt így terjed. Ettől még lehet Csontos nagy költő,
az a nyilatkozat, amelyet az új lap indulásával kapcsolatban
adott, még ha pusztán taktikai okokból is adta, a nagy költő
létezését Csontos János szelleméből kizárja. Az új hetilap
ugyanis állítólag egyszerre lesz konzervatív és kozmopolita.
A Fidesz fogja megalapítani, de minden parlamenti párt alapítványához
odafordul támogatásért, és ennélfogva nem lesz határozott
nemzetpolitikája – a magyarság, a magyar mivolt, mint olyan hiányzik
Csontos terveiből –, egyszóval a Nagyítás megindulása csak
annyit jelent, hogy eggyel több lap lesz, amit nem olvasnak.
Ha
aztán ezt a bejelentést azzal a helyzettel vetjük össze,
amiben most vagyunk, vagyis a teljes nemzeti káosz állapotával
és a liberálbal összeomlásával és a sok ember választáshoz
fűzött reményeivel, akkor az új lap, amennyiben valóban ilyen
eklektikus tartalommal jelenik majd meg: egyszerűen árulás.
Most, amikor felbomlik a fővárosi koalíció, mert a liberális
tolvajok nem tudják másként elég vastagon egymásra kenni
tolvajlásaikat, most, amikor a liberális világ és piacgazdaság
minden eleme a porban hever, amikor a holokausztmítosz ötven éve
tartó hegemóniája, világrendje széthullóban, most, amikor újra
keleten kél a nap és az amerikai zsidó kultúra rothasztó hatásától
Európa meg tud szabadulni, Budapesten elindítanak egy ide is,
oda is játszó, félig liberális, „politically correct”
lapocskát, azaz önként alávetik magukat a régi szerkesztési
és működési elveknek, és ezzel folytatják a nép becsapását.
Ezt akarja a Fidesz? Ki etette meg a Fidesz vezetőit, hogy most
irodalmi lapot kell indítani, s hogy éppen ilyen köztes szemléletű,
nem harcos békelapot? Egy eklektikus tákolmány mivel fogja segíteni
a kibontakozást? Nem érne rá a hatalom megszerzése és a mételyező
gócok megszüntetése, a galádul hazudozó írók, íróféleségek,
szerkesztők és újságírók nem feltétlenül gyöngéd megkérdezése,
felelősségre vonása után, egy megtisztult magyar légkörben
megindítani az új irodalmi lapot? De ha már most indítják, a
harctéri helyzetben, akkor nem éppen a Magyar Fórumot meghaladó
mértékű radikalizmussal és a nagyobb pénz, a sokoldalúbb
lehetőségek segítségével hozzájárulni a szükséges megújuláshoz?
Avagy talán vannak, akik úgy képzelik, hogy ez a rendszer jó
és elég a kormányváltás az eredendően félrevezető médiumok
megtisztítása, egyes esetekben megszüntetése nélkül? El tudják
képzelni a gazdasági és társadalmi megújulást a szellemi tér
megtisztítása nélkül? A Nagyítás erre mutat, el tudják képzelni,
sőt esetleg csak így merik elvállalni a kormányzást. Ez szánalmas
volna, mert ez a sukorói kaszinóépítők fennhatóságának
meghosszabbítását, a további magyar alávetettséget jelenti
és rövid úton való Fidesz-bukást. Ha egyáltalán megszerzik
a hatalmat. A Nagyítás nagyon rossz üzenet. Van aztán egy,
csak szakszemmel észrevehető talmudista célja is. Zavart
kelteni az újságíró-író berkekben, azok között, akik egyébként
kimehetnének a változtatás, a rendszerváltás frontvonalaira
is. A Moszad lehallgatja a magyarság szívverését. Tudja, hogy
ilyenkor az írók megmozdulnak, 56 tapasztalata, a rendszerváltás
első hónapjai erre mutatnak. Be kell dobni közéjük valamit,
ami leköti őket. Kit hívnak meg az új laphoz? Kinek ajánlanak
munkát, kit közölnek és kit nem. Egy és sok esetben éppen
hogy tengődő közegről van szó. Aki nem tartozik a balliberális
táborba és nem zsidó, annak minél tehetségesebb, annál
nehezebb a sorsa. Ha netán meg-megjelenik egy-egy kötete, észrevétlen
marad. A nemzet nem tudja eltartani a saját íróit, kivételt
csak néhány nagy öreg képez. Ez a lapszervezés egyben
figyelemelterelés is. A lapot kiadó alapítvány elnökének Csoóri
Sándor van bejelentve, sok pályatárs gondolja majd úgy, hogy
ebben megjelenni kitüntetés lesz, és ha lágyabb hangvételt kérnek
tőle, hát lágyabban írja meg, amit ma már, ebben a drámai léthelyzetben
csak véres komolysággal szabadna megírni. Aki azonban még így
sem jut be a lapba, annak a lelkében keserűség gyülemlik össze,
és mint karpaszományos tisztre, a fronton nem lehet számítani
rá. A lapszervezésnek van ezenfelül egy másik, lényeges, de
rejtett célja is. A Magyar Fórum dolgának a megnehezítése, az
orgánum lehetőség szerinti elhallgattatása. Egyszerre két
nagyra becsült, kiváló tollú és éleslátású munkatársunkat
csábították el az új laphoz, azzal a kikötéssel, hogy nem írhatnak
nekünk. Ez egy belső munkatársat, egy rovatvezetőt illetően
majdnem természetes, de nem szükségszerű. Ha valaki a Fidesz
lapjába ír, miért ne adhatna hetente egy tárcát, ha bírja, a
Magyar Fórumnak is? Ám, ha ez kikötés és a Magyar Fórumnál
sokszorta nagyobb fizetés ígéretével társul, akkor az illető
helyzete borzasztóan nehéz. Másokat arra akarnak rászorítani,
hogy hozzánk csak álnéven írjanak, ha írnak. Mi nem tudunk
annyit fizetni, mint a nagy, államilag fenntartott lapok. Mögöttünk
senki nem áll, nekünk csak ellenségeink vannak, még ezen az
oldalon is. (De ezt nem jól írom: nem állunk – úgy látszik
– azonos oldalon.)
A
Magyar Fórum megszüntetésére, szétverésére eddig számos kísérlet
történt. Volt részünk hirtelen elszökésekben, a szerkesztőség
és a kiadóhivatal kirámolásában, árulásokban és elszegődésekben,
meg kellett győződnünk arról, hogy szókimondásunk miatt útban
vagyunk, de eddig minden válságot túléltünk. Ezt is túléljük,
mert idejében észrevettük a felénk kinyúló karmos mancsokat.
Szerzünk új munkatársakat, és többet kell dolgoznunk, de nem
adjuk fel. Nem tehetjük meg, mert becstelenség volna. A
nagyobbik baj azonban az a rossz előjel, amit a Nagyítás megindításának
szándéka képez. Milyen tartalmú, milyen célú, milyen szándékú
változás készül itten? Lehet valami az elszámoltatásból, a
föld megőrzéséből magyar kézben, az munkahelyteremtésből,
az adócsökkentésből, ha az ezt védelmező, hazug médiumokat,
rádiókat, tévéket nem bírjuk jobb belátásra, vagy ha erre
nem hajlandók, nem szüntetjük meg? Milyen rendszer lesz az új
kormány alatt, ha a képernyőkön és a Magyar Rádióban tovább
folytatódik az ellenpropaganda és a mérgezés, és egy kis
ideiglenes hangváltás után a régi kufárok tovább csencselnek
a templomban? Sajnos, a Nagyítás egy ilyen fél-csencselő
lapnak van beharangozva, és ebből az következik, hogy a következő
Igazságügy-minisztérium is csak fél-Igazságügy-minisztérium
lesz. Egy kis nagyítással.
Csurka István
|
