vissza a főoldalra

 2009.09.04. 

Shakespeare: Rómeó és Júlia

(Szolnoki Szigligeti Színház)

Rómeó és Júlia tragikus szerelmét már Dante is megörökítette az Isteni színjátékban. A két boldogtalan veronai fiatal történetét igazán halhatatlanná Shakespeare tette. Széles e földön nincs olyan irodalom, amelyik ne tudná felmutatni a maga Rómeó és Júliáját. Balladai, tánc-és bábszínházi, jégrevüi, balett, musical változatát ismerjük, amióta pedig filmgyártás létezik, úgy 5-6 évenként előrukkol valaki egy újabb változattal. Mindez érthető, mert a téma örök, amióta világ a világ, mindig voltak és lesznek ellenséges családok, azoknak meg gyermekeik, akik egymásba szeretnek. Ezen kívül az emberi lélekben – Ádám és Éva óta – mélyen ott gyökerezik az, hogy a tiltott dolgokat olyan édes és gyönyörű elkövetni, ezért habarodnak egymásba menetrendszerűen azok, akiknek gyűlölniük kéne egymást. Hogy mennyire élő és mához szóló üzenete van ennek a közismert drámának, azt abból is láthatjuk, hogy még a Szentföldön. Jeruzsálemben is zsidó Rómeóval és palesztin Júliával színre akarták vinni. Az előadás azonban elmaradt, mert a szereplőket mindkét oldalról életveszélyesen megfenyegették.

Szolnokon még az előző, a 2008/2009-es évadban, november 14-én tartották a premierjét, de a fővárosi publikum is megtekinthette, a Thália Színházban – felfokozott érdeklődés mellett – május 19-én mutatták be. Shakespeare drámáját a legváltozatosabb felfogásban játszották már. A legkonzervatívabb, a szerző és a mű iránti alázattól vezérelt színpadi adaptációtól kezdve a legvadabb, a tragédia szellemiségétől, de még a cselekményétől, szereplőinek karakterétől teljesen távol álló koncepciókig terjed a skála. Ha sommásan kéne jellemezni a szolnokiak Rómeó és Júliáját, akkor azt mondhatnánk, az első változatba tartozik. Kiss József rendező nem erőltet bele semmi olyasmit, ami nem azonos Shakespeare művével, az ő értelmezésében keresve sem lehet találni bármilyen kimódoltságot, keresettséget, modernkedést, újdonsághajhászást, és – hála Istennek – hiányzik a lila köd is. Ugyanakkor kellő távolságot tart Zeffirelli híres filmjétől is. Ez a produkció tiszteletben tartja magát, az alkotást! Ennek az előadásnak méltósága van, mert a nagy író és a nagy mű iránti alázat látszik rajta! Itt minden a helyén van, Vereckei Anita kiváló díszletei és Rátkai Erzsébet pazar, korhű jelmezei is segítik a nézőket a miliő felidézésében.

Ennek megfelelően a színészek kiválasztása – különösen a címszereplőké – telitalálat. Rómeót a mindössze 22 esztendős Dósa Mátyás alakítja. Ő hatalmas vonzerőt gyakorol a középiskolás korosztályra, ugyan már jóval kevesebben vannak azok, akik énekesként, vagy az egyik hazai szappanopera szereplőjével azonosítják őt, de azért ez a felismerés nem jelent hátrányt. Színészi játéka sokat fejlődött, kifejezőbbé vált. Szövegmondásán, pláne ezen a veretes, Mészöly Dezső által fordított szavak artikulálásán még akad javítanivalója, de összességében a rábízott feladatot igen becsületesen végrehajtja. Nem könnyű ám ennek a szinte unalomig ismert, férfiszínészek szerepálma karakternek az eljátszása, mert mindenkiben él valamiféle „Rómeó-kép”, s ezt veti össze a megjelenített alakkal, ugyanis ezt a Shakespeare-drámát oly gyakran tűzik műsorukra a színházak, látható filmen, és nem feledkezve meg arról, hogy kötelező olvasmány. A húszas éveinek elején járó Molnár Nikolett személyesíti meg Júliát. Tökéletesen viszi fel a színre ezt a szintén színésznők vágya figurát. Az ő Júliája két véglet – vonzás és taszítás – között vergődik, nagyszerűen oldja fel azt az ellentmondásos helyzetet, amikor Tybalt halálát megtudván, az első pillanatban Rómeó szép külsejét gonosz lelkének ellentéteként éli meg. Karczag Ferenc Capuletje az a kezdetben megértő, sőt igazi apa, aki semmit sem szeretne, amit a lánya nem akar, a mű közepétől pedig dühöngő vadállattá válik. A Jászai Mari-díjas színész azonban ennek a lelki folyamatnak a bemutatásával adós marad. Capuletné gyönge, csak a hisztériakeltésben élenjáró, a férjének mindenben engedelmeskedő figuráját Sztárek Andrea nagyszerűen mintázza meg. A bolondos, viccelődő Mercutio szerepét Barabás Botond, a gőzös, kardcsörtető Tybaltot Aradi Imre, a sima modorú Párist Kovács Márton játssza. A közönségből katarzist vált ki, hogy a családok közötti ősi gyűlölködést a fiatal szerelmesek hősi lázadása és tragikus halála szünteti meg. A végső jelenetben helyreáll a rend, de borzalmas árat kell fizetni érte, s végül mindnyájan megbűnhődnek. A Szigligeti Színház előadásában a házaspár erkölcsi fölénye, önfeláldozása a dráma végén harmóniát hozó erőként diadalmaskodik, ezért a tragédia hatása megrendítő és felemelő, ráébreszti a nézőket annak az értéknek a tiszteletére, amit Rómeó és Júlia képvisel.

Dr. Petővári Ágnes