vissza a főoldalra

 2009.09.04. 

Az ostor csattanása az arcon

Sólyom Lászlót, köztársaságunk jelenlegi elnökét a szlovák szervek megállították a komáromi híd közepén. Nem engedték meg neki, hogy felavassa odaát Komárom városának Szlovákiába került, de magyarok lakta részén Szent István közadakozásból emelt lovas szobrát. Előző napon Sólyom László az ünnep tiszteletére kitüntetéseket adott át. A legmagasabb fokú elismerést két személynek, Németh Miklós egykori miniszterelnöknek és Tölgyessy Péter foglalkozásnélkülinek, jelenleg alkotmányjogásznak elismert személynek nyújtotta át. A hídon történt botrány és a kitüntetés között nincs ok-okozati összefüggés, történelmi és politikai azonban annál inkább van. A kitüntetéseket nyilvánvalóan a kormány és a kitüntetéseket előzetesen odaítélő grémiumok javaslatára, de a saját egyetértésével adományozza az elnök úr. Politikusok kitüntetésének mindenkor politikai jelentősége és iránymutatás jellege van. Hiszen amikor a saját egyetértésével nem találkozott egyesek kitüntetése, Fekete János esetében például, Sólyom László akkor kifejezte tartózkodását. Most nem. Barátságos mosollyal fogott kezet Németh Miklóssal, aki szerintünk megérdemelte a kitüntetést, s ugyanolyan mosollyal fordult Tölgyessy felé, aki nem. S ugyanígy jelképes, a magyarság összetartozását hangsúlyozni kívánó tett akart lenni a másnapi szoboravatás, szemben a Medgyessy– Gyurcsány–Bajnai-kormány Szent István és a magyarság iránti közömbösségével. Csakhogy ez két eltérő tartalom: Tölgyessyt kitüntetni és Komáromban Szent István-szobrot avatni egymásnak ellentmondó tett. S lám, az élet, a történelem öntudatlan és kiszámíthatatlan folyása ki is vetette magából a hazugságot. A komáromi hídon az a szlovák ostor csattant az elnök arcán és tulajdonképpen egész köztársaságunk orcáján, amit a most kitüntetett Tölgyessy Antall Józseffel kötött paktuma adott a kezükbe. A volt SZDSZ-frakcióvezető egy nemzetellenes, magyarellenes politikai irány felgyémántosítása, a szlovákoknak és másoknak pedig azt üzeni, hogy bátran szemtelenkedhetnek, mert Magyarországon a magyar nacionalizmus elleni küzdelem címszava alatt szabadkezet kap továbbra is a liberálisok nemzetellenessége. Akkor, amikor a pártjuk már szétment. A kitüntetéssel a következő kormányt és a jövőt zárta vissza a zsidó érdekszolgálat kalodájába Rév-Komáromba hazafiaskodni induló Sólyom. Az elnök kitüntette a paktumembert, az SZDSZ–MDF-paktum megbízott letárgyalóját és egyik aláíróját – a másikat már nem tudta, mert meghalt. De milyen a sors: útban a Szent István-szobor felé, a hídon már arcán érezhette a nemzetellenes paktum egyik következményét. Mi itt most csak ezt tárgyaljuk. Egyelőre nem ócsároljuk a szlovák politikai arcátlanságot és európai következményeit, valamint a magyar kormány válaszlépéseit sem. Hiszen még nincs is mit bolygatni. Válaszlépés nincs, csak beszélnek róla. A jelenlegi magyar kormány akár benne is lehet titkosszolgálatával a megalázásban. Európa még nem fordította félre a fejét és még nem állapíthatjuk meg, hogy a magyar kormány és a magyar országgyűlési ellenzék félszeg és csak beharangozott válaszlépései eredménytelenek maradtak.

 A Sólyommal történt gyalázat, bármenynyire erőlködnek is a hírgyártó üzemek és az esetről nyilatkozó magyar politikusok, nincsenek ellentétben az európai normákkal, már amennyiben a valóságos európai tetteket, a háborúkat és nem a kinyilatkoztatásokat tekintjük. Sólyom megállítása nincs ellentétben Szerbia bombázásával, nincs ellentétben azzal, hogy Nagy-Britannia egy konklávét működtet a katolikus ír szigeten néhány tízezer protestáns anglikánja számára és ez évtizedek óta véres zavargások forrása. Nincs ellentétben a román kormány magyar–székely autonómiaellenességével, a magyarüldözésekkel és nincs ellentétben azzal, hogy Európa is engedi meg Magyarország is engedi a volt Jugoszlávia délebbről elüldözött szerbjeinek magyarlakta városokba települését és a helyi kultúra elcsúfítását. Az Európai Unió, ugyanakkor, amikor pénzt ad szőlőkultúrák megszüntetésére és a föld parlagon hagyására és beleszól az élet legapróbb dolgaiba is, egyaránt eltűri a Slota–Ficó-kormányt és a Gyurcsány– Bajnai–Kóka-kormányt, holott látja rabló mivoltukat. Az EU kormánya nem emel gátat az IMF európai garázdálkodásának, támogatja a bankok uzsorapolitikáját, elnézi, hogy tagországai közül azok is, amelyek az összeomlás szélén állnak és nyakig el vannak adósodva, hatalmas befizetésekkel tartsák fenn a semmit el nem intéző európai apparátust. Az Európai Unió államai háborúkban vesznek részt és véreznek a földrésztől távoli világrészeken amerikai és elsősorban izraeli érdekek védelmében. Egyes helyeken zavargásokat szítanak és kormányok megdöntésére hergelik fel a népek egyik-másik részét, majd cserbenhagyják őket. A Ficó-kormány arcátlan lépése nincs ellentétben csak az írott európai malaszttal, a dumával és szerényen, de szorosan beleilleszkedik a gyakorlatába. Ez a tény. Ettől függetlenül nekünk meg kellene tudnunk védeni magunkat, de hát addig, amíg egy Szekeres a honvédelmi miniszter, addig ez képtelenség. Sólyom azonban Tölgyessyben – horribile dictu – Szekerest is kitüntette. A Sólyom-botrány egyébként még a hazai botrányok közül sem magasodik ki. Mert Demszky közel húszéves uralkodása, amellett, hogy paktumkövetkezmény, most a BKV végkielégítés- botrányba torkollott, és ez a közvélemény szemében messze felülmúlja a komáromi hídon történteket. Az állam által fenntartott, adóforintokból működtetett BKV-ban egy kommunista sziget működik ma is. Magának osztogatja a végkielégítéseket, a hamis pályázati pénzeket és közben nyomorszinten tartja a benne valóban munkát végzőket, és a tömegközlekedésben zavart teremt. És most, húsz évvel az Antall –Tölgyessy-paktum után, a kormány is, a BKV is szétesik. Rendőrkézen vannak a cigányházakat felgyújtó és cigány életeket kioltó sorozatgyilkosok, állítja a hatóság. Ez a hír is felülmúlja a második hídbotrányt. Még akkor is, vagy annál inkább, hogy nincs mindenki meggyőződve afelől, hogy a rendőrség a valódi elkövetőket fogta el. De ha azokat, annál érdekesebb, mert akkor megint a rálátásunk igazolódik: az egyik főkolompos másfél évig egy izraeli kibucban dolgozott, tehát a Moszad keze ebbe is belelóg, mint a 2006. október 23-i rendőrattakba. Aztán az ingatlan, a föld, a jelzálog, a fizetésképtelenség és a kilakoltatás bajhalmaz is jobban érdekli a közönséget az állam tekintélyén esett csorbánál. Nagyon sokan tartanak attól, hogy maguk is a kilakoltatottak sorsára jutnak. Mintha sejtenék, hogy ez van tervbe véve. A kibucokban. De menjünk tovább. A paktumos ember kitüntetése összefügg ezenfelül az alapszerződésekkel is, amelyeket az Antall-kormány az akkor még létező Csehszlovákiával, Romániával és a még alig létező Ukrajnával kötött meg európai nyomásra. Ezt az alapszerződést most az a Szlovákia tépte darabokra és szórta a Dunába, amely akkor, amikor azt megkötötték, még nem is létezett. Románia sem vette komolyan egy pillanatig sem ezt az alapszerződést. A román politikai gondolkodás ugyanis sohasem veszi komolyan azt, aki vele szerződést köt, mert ismeri a saját természetét. Az, aki hisz neki, valamit nem tud róla, gondolja. Ukrajna is ma már csak magyarellenességgel tölti meg ezt az alapszerződést, holott megalakulása idején igazságos rendezést lehetett volna végrehajtani a ruszin nép többségének hozzájárulásával is a terület hovatartozásáról, hiszen maga a sztalini képtelenség az, hogy a Vereckei-hágó nem magyar terület és Munkács és Ungvár és az egész Kárpátalja nem ide tartozik. Sztalin ezt egyszerűen elvette még a csehektől is, akiket szintén nem illetett meg, hogy hadászatilag belül legyen a Kárpátokon. Sztalin előrelátó volt: l956. november negyedikén megtudtuk, hogy mit jelent az, ha a vörös hadsereg a Kárpátokon belül van. S az SZDSZ–MSZP–Tölgyessy-irányzat ezt mind helyeselte, s mint ellenzék megszavazta az ukrán–magyar alapszerződést, nehogy az Antall- kormány megbukjon a kieső MDF-szavazatok miatt, amelyekből később MIÉP-frakció és az unióba való belépést „Így – nem!”-mel ellenző politika lett. Sólyom tehát a Párizsban 1946-ban megismételt, Magyarországot feldaraboló trianoni békediktátummal fogott kezet, amikor Tölgyessynek átadta a Nagykeresztet. És azt üzente a jövendő kormánynak: ehhez tartsd magad. Az eset azonban, ha jól belenézünk, még ennél is súlyosabb. Mert nem lehet figyelmen kívül hagyni, mikor történik. A velejéig rossz politika kitüntetéssel való megerősítése a világliberalizmus, más néven a globalizmus összeomlásakor történik. A liberális piacgazdaság, „az állam rossz tulajdonos” – de jó fejőstehén – politikai korszakának vége. Megbukott. A liberalizmus ma valóban szitokszó a gyarmatosított népek, köztük európai népek körében is. Sólyom ezt nem ismeri fel, vagy nem akarja felismerni. Az amerikai–angol– izraeli globális rendszer liberalizmusa minden európai országra és különösen Magyarországra és Németországra nézve kötelező, csak az USA-ra és különösen Izraelre nem, Angliára pedig csak annyira, amennyire ők akarják. Izrael és Amerika háborúi kudarcosak. Irak merő vértenger, a kibontakozás reménye nélkül, Afganisztánban küszöbön áll a vereség. Az antiterrorista világháború, Irán lerohanásával egyelőre Tel-Aviv álma. A gázai értelmetlen öldöklés óta Izrael politikája az egész világ elítélését váltotta ki. A gyors megoldásként kiváltott pénzügyi válság általános gazdasági válságba torkollott és a tüneti kezelés csak átmeneti javulást hozott, a pénzügyi összeomlás és az egész rendszer összeroppanása nincsen elkerülve. Ebben a helyzetben kiállni a liberális politika mellett és nyomban utána felkerekedni Szent István-szobor avatására, egyszerűen képtelenség. Sólyom Lászlónak le kell cövekelnie, önmaga árnyékát is átlépve a vagy a magyar,vagy a liberális politika mellett, mert a kettő együtt ma már nem megy.

 A világ válaszút elé érkezett. Az amerikai katonai erővel egyelőre nem lehet szembeszállni, mert lebombáz. A kényszerítés és a gyarmatosítás másik elemével, az állandóan ható és gonoszabb erővel a pénzügyi és hiteladósság, IMF-diktátummal, az adósságszolgálattal azonban részlegesen és óvatosan, kihasználva végső megingását, lehet, sőt kell. Ha azonban az ország köztársasági elnöke, a jelképes erő személye ingázik az IMF-politika és a Szent István-szobor jelentése között, akkor roppant megnehezedik a kibontakozás. A mai magyar elromlott köztársaság és csőd szélén tántorgó liberálisok és kommunisták által szétlopott állam elnöke nem haknizhat az IMF és Szent István között, hanem állást kell foglalnia. Mert éppen ebben az örökös határozatlanságban megyünk tönkre. Ha Sólyom csak Németh Miklóst tünteti ki, a nyugati határnyitás miniszterelnökét, a sok jó és szükségképpen sok rossz és ellentmondásos folyamat miniszterelnökét, akkor senki nem szólhat egyetlen rossz szót sem. Németh Miklós, aki természetesen megpróbált minél több hatalmat megőrizni a saját szocialista pártja és annak tábora kezében, de abban a pillanatban félreállt, amikor a választásokon a nemzeti erő került fölénybe és meg sem kísérelte aknamunkával, paktummal, nemzetközi liberális és zsidó erők kihasználásával, támogatásával aláásni ezt az új és gyenge hatalmat. Tölgyessy azonban ezt tette. Ez óriási erkölcsi különbség. Németh Miklós végeredményben hozzájárult a magyar ügy sikeréhez, Tölgyessyék pedig aláaknázták és kisiklatták. Sólyom László több eddigi megnyilvánulásával, törvény visszaküldésével, kinevezési makacsságával azt engedte sejtetni, hogy a magyar megmaradás oldalán, egy óvatos magyarérdekű politika oldalán áll, arra törekszik. Ez az út, amelyre most rálépett, járhatatlan. Egyedül fog maradni rajta. Keserűen kell tapasztalnia, hogy mind Európa, amely olyan formában, ahogyan ő most elképzelni látszik, már nincs, mind pedig a magyar kormány, amelynek Tölgyessyjét most kitüntette, magára fogja hagyni. Az elviselhetetlen pofon számára az lesz, amikor azon a hídon, ahol őt feltartóztatták, Ficó és Bajnai pezsgőt bontanak, mint Medgyessy a Kempinski hotelban Nastasével, és a magyar kormány bocsánatot kér a magyar nacionalizmusért. Mindenkitől, aki üt és megszáll bennünket. Elnök úr, Önnek meg fognak bocsátani.

(Megjelent a Magyar Fórum 34. számában.)