vissza a főoldalra

 

 

 2009.09.04. 

Az elnökválasztás kormányra segítheti az RMDSZ-t

November 22-én tartják az elnökválasztást – jelentette be Dan Nica belügyminiszter. A második forduló december 6-án lesz. Nagy a tétje az őszi elnökválasztásnak Romániában, hiszen bárki is nyeri azt meg, a belpolitika az eredmény függvényében mindenképpen változni fog, és ez a változás minden bizonnyal a jelenlegi kormányképletet is érinti majd – vélekedett Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, nem zárva ki, hogy a szövetség ismét kormányzati tényező lehet.

 Romániában közvetlenül az állampolgárok választják meg az államfőt. Elvileg az első fordulóban is eldőlhetne a voksolás, de ehhez az kellene, hogy az egyik jelölt 50 százalék plusz egy szavazatot érjen el, erre pedig elemzők szerint nincs esély. Fölmérések szerint Traian Basescu hivatalban lévő elnök támogatottsága a legnagyobb, igaz, ő egyelőre nem jelentette be hivatalosan, hogy jelölteti magát.

 Markó: nagy a tét

 Markó Béla a hétfői lapokban nyilatkozott a demokrata-liberálisokból és szociáldemokratákból álló kormánykoalíció helyzetéről, esélyeiről is szólt. Megjegyezte: ma is számos spekuláció kering a kormánykoalíció lehetséges felbomlásáról, ami álláspontja szerint értelmetlen, hiszen – mint fogalmazott – a kormánykoalíció nem tud szétesni, mert nem is létezik. Csupán veszekedő kormánypártok vannak – tette hozzá -, amelyek már az első pillanattól kezdve vitáztak, versengtek egymással.

 Markó szerint emiatt a kabinet teljesítménye rendkívül gyenge, a két párt parlamenti túlsúlya ellenére valójában nem rendelkezik parlamenti többséggel sem. Ritka például, amikor a két kormánypárt egységesen lép fel a törvényhozásban, a tervezetek jó része így alkalmi többségek révén megy át a parlamenten – emlékeztetett. Szerinte szükség van kormányváltásra, de csak az elnökválasztás után. Elismerte, hogy az RMDSZ is érdekelt a kormányzásban, de leszögezte: a szövetség nagyon komoly feltételeket támaszt, a válságra való tekintettel pedig a legfontosabb szempont egy stabil parlamenti többség kialakítása.

 Markó Béla olyan időszakban fejtette ki véleményét erről a kérdésről, amikor Romániában a belpolitika porondján ma szinte csak az elnökválasztás előszelét lehet érezni. Az együttesen kormányzó két párt éppen ebben a megméretésben bizonyul egymás riválisának. A miniszterelnököt adó Demokrata Liberális Párt (PD-L) mögött az elemzők szerint maga Basescu áll, a koalíciós partner, a Szociáldemokrata Párt (PSD) viszont saját elnökét, Mircea Geoanát készül Basescu ellenében indítani.  

A jelölt Kelemen Hunor lesz

 Az RMDSZ Kelemen Hunort indítja az elnökválasztásokon, tudatában annak, hogy nincs esélye megnyerni azt. Általa azonban a magyarok szövetsége hatékonyabban képes felmutatni a román társadalom számára saját politikáját. Markó erre utalva bírálta a kormánypártok jelöltjeinek „negatív kampányát", amely egymás lejáratására épül. Megállapította: Kelemen Hunor az erdélyi magyarságot és az egész romániai társadalmat érintő kérdésekről, a decentralizációról, az intézményi átszervezésről, Románia európai uniós helyéről és szerepéről kíván beszélni.

 Az utóbbi napokban azonban felmerült annak a lehetősége, hogy az RMDSZ-szel szembeni rivális párt, a sokkal kisebb méretű Magyar Polgári Párt (MPP) is indítson saját jelöltet. Szász Jenő pártelnök ezzel kapcsolatos bejelentéséről szólva Markó emlékeztetett, hogy az MPP-nek több mint 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie, amire az RMDSZ elnöke szerint a párt aligha képes.

 

(Forrás: Duna TV)