|
 2009.09.11.
John
Webster: Amalfi hercegnő
(Nemzeti Színház Nagyszínpada)
A
Shakespeare-től úgy nagyjából 20 esztendővel fiatalabb John
Webster életéről igen keveset tudnak az irodalomtörténészek.
Születésének és halálának pontos dátuma sem ismert, úgy
1580 körül, valahol London külső részében látta meg a
napvilágot, és 1634 táján adta vissza lelkét a Teremtőjének.
Mindössze két, olasz témájú drámája maradt az utókorra, az
egyik az 1611-ben írt A fehér ördög, a másik pedig az
1612-ben keletkezett és 1614-ben bemutatott Amalfi hercegnő. A
fehér ördög című drámáját az 1984-85-ös évadban a
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Ruszt József rendezésében
tűzte műsorára, és azóta magyar színpadon nem játszották.
Az Amalfi hercegnő magyarországi ősbemutatója 1996-ban a
Miskolci Nemzeti Színházban volt, és Telihay Péter vitte színre.
Utána Tim Carroll, a londoni Globe színház rendezőjének irányításával
a józsefvárosi Bárka vette fel 2000 decemberében a repertoárjába,
majd 2006 márciusában Nyíregyházán, Koltai M. Gábor vezetése
alatt a Móricz Zsigmond Színházban láthatták először a nézők.
A pesti Nemzetiben pedig ez év május 15-én tartották a
premierjét.
Az
Amalfi hercegnő tipikus angol reneszánsz, úgynevezett
Jakab-kori rémdráma. Bonyolult és sok szálon fut a cselekménye,
alakjainak java része velejéig romlott, elvétve akad benne normális,
emberi érzésekkel felruházott szereplő, viszont annál több
az ármány, a gyilkosság, az árulás. Mindeközben ömlik a vér.
A korabeli ember kedvére riadozhatott és borzonghatott.
Napjainkban is van ehhez hasonló műfaj, a thriller, aminek nézése
közben a mai közönségre is a frászt hozzák rá: iszonyodhat
és ijedezhet. Webster drámájának színhelye a dél-itáliai
Amalfi városa, cselekményideje pedig 1504 és 1510 közötti időre
tehető. A hercegnő fiatalon, gyermektelenül megözvegyült, idősebb
bátyja magas egyházi méltóságot tölt be, ugyanis bíboros,
Ferdinánd pedig Calabria hercege. E két úriember hallani sem
akar arról, hogy húguk újra férjhez menjen, rettegnek, nehogy
rangon aluli házasságot kössön. De a hercegnő fittyet hány
fivérei határozatára, a legnagyobb titokban hozzámegy titkárához,
Antonióhoz, és három gyermeket szül neki. A gyanútlan hercegnő
bizalmába fogadja Bosolát, akiről nem tudja, hogy testvéreinek
kémje, ezen felül bérgyilkos. A két férfi értesül a nászról,
tajtékzik, és az elvetemült bíboros arra utasítja Bosolát,
hogy végezzen a hercegnővel. Bosola előbb a kisgyermekeket, a
komornát, végül a hercegnőt öli meg. A bíboros megszabadul
saját szeretőjétől, majd utasítást ad, hogy Bosolát is tegyék
el láb alól. Bosola a kápolnában a bíboros helyett Antoniót
szúrja le, majd a bíborossal is végez. Ferdinánd bosszút akar
állni testvére gyilkosán, megvívnak, és egymás kezétől
esnek el.
 Ezt
a szövevényes, erőszaktól meg sötét alakoktól hemzsegő történetet
Balázs Zoltán rendező – udvariasan kifejezve – érdekes, az
igazat mondva: kereseten modernkedő, újdonsághajhászó, egyénieskedő
felfogásban viszi színre. Koncepciójából teljes mértékben
hiányzik az olyan ódivatú elképzelés, hogy a színészek eljátsszák
a darabot. Ilyesmiről szó sincs. Lerövidíti a tragédiát, ami
nem baj, a díszleteket, valamint a jelmezeket a végtelenségig
stilizálja. Gombár Judit a szereplőket olyan túl- vagy kevésbé
cicomázott, bő köpönyegekbe bújtatja, amik társadalmi
helyzetüket illusztrálják. Koponyájukra valamiféle, a jellemüket
kifejező, bábfiguraszerű pótfejeket rak. A színészek ezektől
hórihorgasak lesznek, és esetlenül mozognak. Ezen kívül még
igencsak méretes kesztyűket hordanak, a bíboros a mutató és középső
ujjával állandóan áldást oszt, a herceg a mutató ujját
fenyegetően nyújtogatja, a hercegnő lapátkezeivel simogatni próbál.
A színészek furcsa, fejhangon, időnként éneklő hangsúllyal
és hanglejtéssel szavalják el a szövegüket. Ez a többszörösen
bizarr látvány és hol vontatott, hol nyávogó beszédmodor először
meghökkenti az embereket, leköti a figyelmüket, jó félórájukba
beletelik, mire agyukban helyükre kerülnek a dolgok, megértik a
miérteket, megtudják, ki kicsoda, kivel és ki ellen van. Amikor
ezzel végeznek, utána viszont a nehézkes nyelvezettől, a
statikus előadásmódtól, vagyis attól, hogy a színpadon nem történik
semmi, az egész produkció végtelenül unalmassá kezd válni,
és még a legvadabb különcködéseken megedződött néző is tűkön
ülve várja, mikor gördül le végre-valahára a függöny. Árnyalt
művészi játékra a jelmezek nem adnak módot, így a színészeken
nincs is nagyon mit számon kérni, igyekeznek becsületesen helytállni.
A címszerepet Péterfy Bori kapta, neki amúgy sem erőssége a
tiszta artikulálás, most is eldarálja a monológjait és a dialógusokat.
A főgonosz bíborost Kulka János, a tőle egy fokkal különb
Ferdinánd herceget László Zsolt, a naiv Antoniót Makranczi Zalán
alakítja. A gyilkológép Bosolát Sinkó László, a hóhért és
az orvost Hollósi Frigyes személyesíti meg. A négy tagból álló
kórust László Attila, Mátyássy Bence, Ort Péter és Földi
Ádám alkotja. Bánfalvi Eszter a főpap szeretőjét, Söptei
Andrea a hercegnő szolgálóját kelti életre. Vajon meddig lesz
műsoron ez a publikum tűrőképességét próbára tévő darab?
Dr. Petővári Ágnes
|
