vissza a főoldalra

 

 

 2009.09.11. 

Jubileumi konferenciát tartott a KÉSZ

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jubileumi konferencián találkozott barátaival, az egyházi, a tudományos és társadalmi élet kiemelkedő személyiségeivel szeptember 4. és 6. között Esztergomban, megalapításának 20. évfordulója alkalmából. A rendezvényen bevezető előadást tartott Erdő Péter bíboros.

Beszédében Erdő Péter feladatot is adott a szövetségnek: tisztázni az újpogánysággal szemben – történelmünk tényei fényében – keresztény és magyar életünk pilléreit.

A büszkén vállalt múlt személyes és közösségi jelentőségéről a tagság vallomásait idézte megnyitójában Osztie Zoltán elnök. A múltidézés után, melyet gazdag anyagból válogatott kiállítás is segített, a jelen társadalmi kérdéseit vetették föl kimagasló szaktekintélyek, akik a magyar szellemi élet életvonalába tartoznak. Előadást tartott Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Hámori József egyetemi tanár, Hoffmann Rózsa docens, országgyűlési képviselő, Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár, Piukovics Gábor, a Magyar Konzervatív Alapítvány alapítója, valamint Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Az előadásokban felvetett kérdéseket szekcióüléseken, szakértők bevonásával elemezték tovább a szövetség tagjai.

 A találkozót záró szentmise és ökumenikus imádság előtt a résztvevők Orbán Viktor, a FIDESZ elnöke jövőbe mutató elemzését hallgathatták meg, aki néhány kérdésben eljövendő kormányzati törekvéseit is vázolta. Köszöntötte az egybegyűlteket Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is.

 A baráti együttlét és az alkalom ünnepélyességét emelte a környezet, a magyar keresztény állam megalapításának helyszíne és a Szent Adalbert Központ. Az eseményen megjelent Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, az intézmény rektora is.

 

(Forrás: magyarkurir.hu)