vissza a főoldalra

 2009.09.15. 

Megjelent a Havi Magyar Fórum szeptemberi száma!

A tartalomból:

Csurka István :Áldozat

Sorskérdésünk sorsa (39.)

Teleki eddig nem ismerte személyesen Istóczy Győzőt, de hírét és működését igen, és beszédeinek gyűjteményét is olvasta, régebben. Egyenességéért, szókimondásáért nagyra becsülte, de a zsidókérdés, amely működésének középpontjában állt, harminchárom éves korában még nem érintette meg. Több esetben is beleütközött a zsidókba, amint a Teleki birtok gazdálkodása egyre inkább reá, és már nem az apjára hárult. Természetesen soha nem hagyta becsapni magát, észrevette azonban, hogy apját és tiszttartóit többször is megrövidítették korábban. Ezt azonban veleszületett zsidó hajlamnak tartotta, és inkább mosolygott rajta, mintsem valamilyen általános politikai válaszon törte volna a fejét. „Majd adok én nektek!” – gondolta. Képviselőként és az úri kaszinóban, ahová keveset járt, de meg-megfordult, aztán a sajtóban és az irodalomban is észlelt zsidó túltengést, de nem sokat törődött vele. Egyike volt a Telekieknek, fiatal, erős, egészséges, nem szeretett apró kérdésekkel bíbelődni. Sem képviselőként, sem pedig gazdálkodásában, ahogyan ő szerette mondani: „gróf Szántóként” és „báró Vetőként” – az apját átejtő zsidó terménykereskedőket hívták így – nem kívánt belemerülni ebbe az igencsak másodrendű kérdésbe. Most pedig itt állt előtte egy eléggé megviselt öregember, aki fáradt lehet, de méltósággal tartja magát, s akivel kapcsolatban feltartóztathatatlanul az az érzés tört rá, amint közeledett feléje, hogy „a zsidók áldozata”. „Ezt az embert tönkretették” – villant át rajta, miközben előre nyújtott kézzel és mosollyal lépdelt felé.

 Balassa Sándor: Szabó Dezső zenei profilja

1995-ben Szkladányi Péter, a Pécsi Szimfonikus Zenekar igazgatója a zenekar részére egy zenekari mű komponálására kért fel. A felkérés alkalmat kínált régi tervem megvalósítására; zenei portrét festeni kiemelkedő magyar alakokról. Példaképnek Liszt Ferenc „Történelmi arcképek” c. zongoraciklusa kínálkozott, ahol korának politikusai mellett Petőfi, Vörösmarty és Széchenyi alakját is felidézte. A „Négy arckép”c. darabomhoz Kőrösi Csoma Sándort, Sinka Istvánt, Szervánszky Endrét és Szabó Dezsőt választottam. A négy választott géniusz szellemi nagyságukkal, kivételes művészi minőségükkel, a magyarsághoz fűződő hűségükkel kerültek közel hozzám. Nevüket beírták a hazai és egyetemes kultúra aranykönyvébe.

 Kocsis Géza: Győr-Moson-Sopron megye Árpád-kori eredetű templomai (5.)

Lébény – Szent Jakab-templom

Lébényben ugyanakkor igen jelentős művészeti változást is nyomon követhetünk. Eddig általában csak a szentélyt boltozták és a hajókat famennyezet fedte. Itt a templom teljesen boltozott volt és finoman megdolgozott kváderköveit gondosan válogatták a fertőrákosi kőbánya megfelelő rétegeiből, s ott is faragták, majd vízi úton szállították ide. A ma is látható, többnyire nagybetűket ábrázoló kőfaragójegyek (melyek a végzett munka minőségi ellenőrzésére és elszámolására készültek) szerint 60-70 kőfaragó dolgozott a templomon. Ugyanekkor a finomabb, díszesebb részeket kis létszámú, művészi munkát értő mesterek faragták.

 Dr. Kiss Lajos: Prof. Dr. Király István

Király István tudós volt. Egyetemi tanár, akadémikus. Mikszáth Kálmánról könyvet írt. Számtalan esszét és tanulmányt publikált. Ady monográfiája hatalmas munka, példája annak, hogy milyen egy valódi filológiai teljesítmény s az igényes irodalmi szintézis-teremtés. Pár évig a szegedi egyetemnek is tanára volt. Az általa vezetett tanszéki értekezletek mindig tudományos igényességgel zajlottak. Távozása után évtizedekig leveleztünk. Volt olyan küldeménye, amelyre ráírta: éjszaka is kézbesítendő. Mit tartott ilyen fontosnak? Nem a címzett személyét. Álláspontjának kifejtése felhangolta, a küldetés érzéstől áthatott ember mindig dinamikus. Megtisztelt azzal, hogy közösen szerkesztettük a Szegedi Fiatalok című antológiát. 1986-ban az írószövetség közgyűlésén felszólaltam, amikor a helyemre visszaültem, Király megjegyezte: ezt nem kellett volna elmondanod. Pár nap múlva a Szabad Európa beolvasta felszólalásomat. Kapcsolatunk nem romlott meg, nagyobb lélek volt annál. A körülmények úgy hozták, hogy mindketten a budapesti egyetemen tanítottunk. Olykor találkoztunk, és megbeszéltünk valamely irodalmi kérdést. Mindig szakított rá időt, érdeklődése változatlan maradt.

 Tertinszky Edit: Ortutay Gyula, mint rádiós

Ortutay viszonylag békés, politikailag semleges korszakban kezdett dolgozni a rádióban. A második világháború kitörése után egyre jobban eluralkodott az intézményen belül – érthetően a munkatársak között is – a direkt naprakész politizálás. Ortutay, aki Bajcsy-Zsilinszky Endre köréhez tartozott, a német törekvésekkel szemben olykor burkoltan, passzívan, olykor nyíltan, aktívan tanúsított ellenállást. Utóbbira példa: 1944. március 20- án, Kossuth Lajos halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a Vigadóból rádiós közvetítést terveztek, ahol Ortutay Gyula, Kosáry Domokos, Zilahy Lajos mondtak volna ünnepi beszédet. 1944. március 19-én a németek puccsszerűen megszállták Magyarországot, benyomultak a rádióba is. Vitéz Náray Antal elnök és vezető munkatársai távoztak posztjukról. A közvetítést letiltották, keresték a kijelölt szónokokat. Ortutay a Múzeum körút egyik könyvesboltjában bujkált, félt a letartóztatástól.

Legéndy Péter: Gyorsvázlat egy magyar író arcához

Sarusi Mihály írásművészetét nem kell különösebben bemutatnom olvasóinak, hiszen éveken át több-kevesebb rendszerességgel publikált lapunkban elbeszéléseket-novellákat, s a hetilapban is közölt olykor egy-egy cikket. Érdekes, hogy Mihály, aki szinte egész életében tudta, hogy hol van a helye – jóllehet olykor mások terelték oda, ahová nem akart menni, ahol nem akart lenni –, mégis egész életében a helyét kereste, minden írásával, minden sorával igyekezett magát meghatározni. Mikor rákérdeztem, hogy miért ír, mi a célja, milyen megfontolás vezeti a tollát? – egy Páskándi regényről kezdett beszélni, melyben a történet kezdete előtt vagy ötven oldalon át arról értekezik az író, hogy mi a regény, s ott olvasható az elbeszélő irodalomról, hogy a régi írók a képzeletük szabad szárnyalását írták meg, a mai írók viszont sokkal inkább riporterek, mert azt nem lehet, nem tudják elképzelni, hogy a zűrzavarból, amiben élnek, mi lesz.

 Losonci Miklós: Szervátiusz Tibor szobrai között

Mint mindenkinek, Szervátiusz Tibornak se sikerült minden monumentális terve, a budai várba elképzelt 1848-as emlékműve. Nem született ebből nemzeti emlékhely, és leonardói koncepciója volt az is, hogy „A Dunán átívelt Hadak útja acélból, fölötte a Szent Korona pontos, aranyozott mása.” Hamvába hullt ez az álom, nem az első a világon. Michelangelo se tudta megvalósítani II. Gyula pápáról mintázott szoborcsoportját, megfojtotta az emberi irigység, Vadász György díjnyertes Nemzeti Színház terve se testesült, ha háromszor erőtlenebb tervet villantott volna fel, ma az ő építménye magasodna a Duna-parton, Szervátiusz Tibor sorsa is ez, de e versengésben mégis az övé a pálma, létrejött, mert létrejöhető alkotások győzelme. Erős igazságot tartalmaz vallomása, mely hitét, módszerét foglalja egységbe: „kell ugyanis a kapcsolat, a kemény munka, a küzdelem a faragáshoz… Nekem ez az elvem, de ugyancsak így dolgozott Michelangelo, aki szintén nem engedte, hogy más hozzányúljon a munkáihoz.” A szobrászat is a legmagasabb rendű művészet, mint a zene, a költészet, az építészet, a plasztika is a felsőfokot közelíti mint a piktúra és minden tárgyformálás, azt azonban bízvást elmondhatjuk, hogy az izmok megfeszülésével a legférfiasabb művészeti ág. Egyik szobor kezdeményezi a következőt, Szervátiusz Tibor munkássága is szerves, szünet nélküli teremtő tevékenység, ahol minden opus összefügg egymással, egység a határtalanságban, a saját fogalmazását kölcsönözve: „egy alkotási folyamat az egész életem”.

 Szőcs Zoltán: Noteszfirkák

Hát bizony, nagy bajok vannak az oktatás körül is. Tanár ismerősöm meséli, hogy az érettségire készülő, azaz 18 éves nebulói miféle válaszokat képesek produkálni. A kérdésre, hogy ki írta a Háború és békét, felcsillant a leányka szeme, és már mondta is: Tolsztojevszkij. A másik eset nemzeti irodalmunk területéről való: „Balassi Bálint a XVI. század legnagyobb költője, szerelme Losonczy Anna volt, akinek fedőneve Júlia.” Abban biztosak lehetünk, hogy a III/IIIas ügyekről többet olvasott ez az ifjú, mint a reneszánsz költészet remekeiből.

 Keresse a Havi Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő.