vissza a főoldalra

 

 

 2009.09.11. 

Sajátos árképzés a Spárnál

Igen érdekes számítási módszert alkalmaz a Spar a Pöttyös Pont kettes túródesszertjénél: miközben a terméket egydarabos kiszerelésben 99 forintért árulják, az akciósnak tűnő, "4 lett! Maradhat? Így jobban megéri!" feliratú négydarabos csomag ára 514 forint. Ha ugyanazt a pakkot az egydarabos kiszerelésből raknánk össze, csupán 396 forintot fizetnénk, azaz 118 forinttal - több mint egy egész túródesszert árával - kevesebbet, mintha a nagyobb kiszerelés megvételével akarnánk spórolni. Az árkülönbség közel harminc százalékos, tehát harmadával fizetünk többet, ha a felirata szerint gazdaságosabb kiszerelést választjuk.

Sántít a "3 mellé most 1 ajándékba" felirattal díszített négydarabos csomag ára is: ezt 372 forintért mérik, így ha az eredeti, 99 forintos termékhez viszonyítjuk az árát, mindössze 24 forintot nyerünk. Ebből az összegből nagyjából egy negyed Pöttyös Pont 2-re futja, egészre semmiképp (ha pedig az akciósnak tűnő termékhez hasonlítjuk a másik akciósnak tűnő kiszerelést, még csúnyábban hoppon maradunk).

Mint dr. Kovács Krisztinától, a FEOSZ (Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének) szóvivőjétől megtudtuk, a fentihez hasonló gyakorlat megtévesztheti a vevőket, mivel arra ösztönöz, hogy az egydarabos kiszerelés helyett olyan akciósnak tűnő kiszerelést vegyenek, amelyben négy termék van összefogva. Mivel azonban a valóságban a négy termék külön-külön megvásárolva olcsóbb lenne, mint az egybecsomagolt, a feliratozás megtévesztheti a vásárlót. A megtévesztő kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény értelmében ez esetben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) hatósági jogkörében eljárva vizsgálhatja az ügyet.

A fogyasztó szempontjából lényegtelen, hogy a kiskereskedelmi üzlet saját szakállára árulja-e drágábban a megtévesztő feliratú, összecsomagolt terméket, mint a nem akciós, egydarabos kiszerelésű terméket, vagy ugyanakkora árrést használ, mint a nagykereskedés, illetve maga a gyártó. Mivel a vásárló az üzletben fizet, az üzlet téveszti meg, erre hivatkozva az üzletbe viheti vissza a terméket. Emiatt a konkrét boltoknak van helytállási kötelezettsége, hiszen ők hirdették meg az akciót. A vevőnek tehát abból sem származhat kára, ha a gyártó felelőssége megállapítható, és a megtévesztő árképzés a termék előállítójának műve.

Az üzlet nagy eséllyel a "3+1 ajándék" feliratú termék árképzésénél is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot alkalmaz, mert - az aktuális árak mellett - a látszattal ellentétben szó sincs arról, hogy egy egész terméket ajándékba adnának. Ez a termék pár forinttal olcsóbb ugyan, mintha négy darab egyes kiszerelésű terméket vennénk, de mivel a különbség kevesebb, mint egy teljes termék ára, a vevő ez esetben is félre van tájékoztatva.

A gyakorlatban ilyenkor az történik, hogy miközben a termék címkéje szerint a vevő négy terméket kap három áráért, a valóságban három drágább terméket fizet ki, valós kedvezményt pedig szinte alig kap. A "3+1 ajándékba" terméknek az egydarabos kiszerelés árából kiindulva 297 forintba kellene kerülnie, szemben az alkalmazott 372 forintos árral.

Megkérdeztük a Pöttyös Pont 2 gyártóját, a Friesland Hungária Zrt-t is, mi az oka annak, hogy akciós termékük valójában drágább, mintha inkább az egyes kiszerelésű, normál árú terméket választanánk. Pár perces utánajárásukat követően azt a választ kaptuk, hogy a termék egydarabos kiszerelésének ára elvileg 128,5 forint lenne, a 99 forintos ár úgymond a termék bevezető ára. Ha a 128,5 forintos árral számolunk, valóban kijön a négydarabos csomagolásra az 514 forintos ár. Ez esetben ugyan nem igaz, hogy "így jobban megéri", de legalább rosszabbul sem járunk - más kérdés, hogy a szlogen még így is megtévesztő lehet. A "3 mellé most 1 ajándékba" felirattal futó termék reklámszövege a gyártó által közölt 128,5 forintos árat figyelembe véve korrektnek tűnik, valóban ajándékba kapunk egy terméket, sőt, egy kicsivel még annál is többet. Ha viszont azt nézzük, amit a polcokon mit látunk, megint oda lyukadunk ki, hogy pillanatnyilag négy terméket vehetünk öt áráért. A legabszurdabb pedig, hogy jogilag akkor lenne minden rendben, ha fölemelnék az egydarabos kiszerelés árát...

 

(Forrás: fogyasztok.hu)