vissza a főoldalra

 2010.04.02. 

Molnár Ferenc: Liliom (Pesti Magyar Színház)

Az 1878-ban Neumann Ferencként Budapesten született és 1952-ben New Yorkban elhunyt Molnár Ferencet meg az ő dráma-és prózaírói munkásságát nem szükséges különösebben bemutatni. A Pál utcai fiúk az általános iskolában kötelező olvasmány, s nincs olyan évad, amiben a színházak valamelyik alkotását ne tűznék műsorukra. Keresve sem lehetne találni olyan Molnár-darabot, amit ne játszottak volna már. Műveit szeretik a direktorok, mert biztos anyagi sikerre számíthatnak velük, a színészek meg a pazarabbnál pazarabb szerepek miatt. A Liliom Molnár Ferenc világszerte legismertebb színműve, aminek alapötlete – az érdes modorú, valójában azonban érző szívű hintáslegény és a butuska, hiszékeny, ugyanakkor konok kis cselédlány szerelme – benne volt az 1908-ban megjelent Muzsika című kötetének Az altató mese című novellájában. Ebből írta a Liliomot, amit a Vígszínházban Csortos Gyula és Varsányi Irén főszereplésével játszottak először 1909-ben. Mi tagadás, az ősbemutatón csúfosan megbukott. Két évre rá, a bécsi premieren azonban hatalmas volt a lelkesedés, és ez kihatott a magyar színházi életre is. Azóta bejárja a világot, a földgolyó minden színpadán – Európától kezdve Észak- és Dél-Amerikán át Indiáig – mindenhol bemutatták. Magyarok és németek összesen négy filmet forgattak belőle, musical változata is van. Jelen pillanatban hazánk több színpadán is látható, a Pesti Magyar Színház ez évi, március 12-ei felújításával párhuzamosan a szomszédos Ausztriában, Grazban is színre vitték. Mint a legtöbb Molnár-drámában, a Liliomban is vannak önéletrajzi motívumok, az író is megütötte első feleségét, az éppen akkor várandós Vészi Margitot, aki azonban a színpadi Julikával ellentétben nagyon is emlékezett a pofonokra…

A Liliom helyszíne a pesti Liget, a 20. századelőnek az a placca, ahová mindenféle társadalmi réteg képviselői járnak. Itt sétálgatnak és cicáznak a cselédlányok a bakákkal meg a mesterlegényekkel, de uracsok és fimon kisasszonykák is itt szemeznek egymással. A Liliom cselekménye – mint általában a Molnár Ferenc-daraboké – nem bonyolult. A két főhős, a nagydumás, a bámész népeket a körhintához csalogató, a nőkre macsós vonzerejével ható Liliom és a naiv, a fővárosban nem régen szolgáló falusi leányzó, Julika szerelme. A ligeti kikiáltó magának sem meri bevallani, mert nem fér össze keménylegényes „imidzsével”, hogy megszerette ezt az angyali szelídségű, romlatlan cselédet. Összeköltöznek, az állás nélkül maradt Liliom nem tudja eltartani családját, ez bántja férfiúi büszkeségét, és indulatát Julikán vezeti le: időnként két-három nyaklevest kever le az állapotos asszonynak. Szégyelli magát, ugyanakkor megszólal a lelkiismerete is, örül a gyermek érkezésének, és miután semmihez sem ért, normális munkát nem tud vállalni, a legegyszerűbb pénzszerzési módhoz, a rabláshoz folyamodik. Csakhogy dugába dől a terve, börtönbe nem akar kerülni, inkább öngyilkos lesz. Az égi bíró azonban megengedi neki, hogy 16 év múlva visszamenjen a földre, és meglátogassa a családját. Vissza is tér, látja hamvas, anyja ártatlanságú lányát, akit ugyanúgy felképel, mint annak idején Julikát. Mindkét nő bevallja, hogy nem érezték a füleseket, mert vannak olyan pofonok, amik nem fájnak, amiket elfelejt az ember lánya…

A címszerepet Gémes Antosra bízta a rendező. Feladatát korrektül megoldja, de hiányzik belőle az az ellenállhatatlan sárm, amitől ugyanúgy elgyöngülnek a tapasztalt nagyságák és a tapasztalatlan mindenes cselédek. Balasai Móni Julikája engedékeny és akaratos, igaz, becsületes lélek, akiről a régi nóta énekelhető el: „Ha megversz is imádlak én, /Te drága rossz apacslegény.” Az ijedős, könnyen elpityeredő, majd fokozatosan puccos dámává kikupálódó Mari figuráját Soltész Bözse kelti életre. Kubik Anna a számító, de mégis érzelmes Muskátné karakterét viszi fel a színre. Kettejük szerepformálásáról, színészi játékának megjelenítő erejéről csak a legmagasabb elismerés hangján lehet szólni. A felfelé törekvő, és egyre feljebb jutó Hugót Jegercsik Csaba olyan fiatalembernek, majd érett férfiúnak mintázza meg, aki mindig két lábbal jár a földön. Hámori Ildikó jelenlétének súlya van, pedig csak kétszer-háromszor vonul át a színen.  Pál András a Liliomot rossz útra vivő ficsúrt, Szélyes Imre a kirabolhatatlan Linzmant, Szatmári Attila a dolgos fényképészfiút, Tóth Sándor a határozott kapitányt személyesíti meg.

A Magyar Színház produkciója magát a Molnár Ferenc-alkotást akarja bemutatni, nem erőltet bele semmi olyasmit, ami távol áll az író eredeti szándékától. Guelmino Sándor rendező a Liliom mondanivalóját nem forgatja ki, nem csinál belőle naturalista drámát, nem épít bele brechti, elidegenítő elemeket, hanem hagyja magát a művet érvényesülni, és a darab ettől lesz elejétől a végéig élvezetes, jó humorú, amire szívesen ülnek be a nézők, mert azt kapják, amire előzetesen felkészülnek: minden percében változatos, a régi pesti világot nosztalgiázva felidéző előadást. (Felső képen: Balsai Móni, Gémes Antos, Soltész Bözse; alsó képen: Soltész Bözse, Jegercsik Csaba.)

Dr. Petővári Ágnes