vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.02. 

Braun Róbert és neje

Az ország választásra készül, folyik a mocskos, aljas, durva és egyes részeiben a titkosszolgálat és az idegen hatalmak titkosszolgálatai által szervezett és irányított kampány. A válságkezelő kormány minden fillért elkölt és felél, hogy utódja egy felperzselt költségvetéssel nézzen szembe, és legyen megkötve a keze. Az SZDSZ szétesett, az MSZP vergődik, Demszky és a főpolgármesteri hivatal féllábbal már a börtönben van és akkor egyszer csak gondol egyet a független jegybank, az MNB, és kinevezi kommunikációs főtanácsadójának Braun Róbertet. Nejét, bizonyos Rozgonyi Krisztinát pedig a kormány a Nemzeti Hírközlési Hatóság igazgatójává teszi meg. Lehet, hogy családjukból szedett áldozatokat a vészkorszak, de ők már nem áldozatai a holokausztnak, hanem haszonélvezői. Braun úr életútja a következő: szülei Nagyváradról települtek át a háború után, s ő már itt született 1966-ban. 1982-ben, l6 évesen Amerikába disszidált. Ennek keretében dzsungelharcos kiképzésben részesült Srí Lankán. (Ezt most hasznosítja az MNB-ben?) Húszévesen hazajön, és az ELTE-n folytatja a tanulmányait, nyilván a dzsungelharcos érettségivel. Komoróczy – a magyar őstörténet és a nemzeti hagyományunk megszállott ellensége – tanszékén tanul hebraisztikát. 89-ben Bukarestbe rohan, és részt vesz a Ceausescu-rendszer megdöntésében és Tom Lantos stábjába, a romániai forradalmat vizsgáló bizottságba kerül. Az egyik fő kifogása az új romániai rendszer ellen, hogy Bukarestben nincs kóser hús. Ezután az azóta már elhunyt dr. László András Co-nexus elnök tolmácsa, személyi titkára. (Dr. László András 1988-ban alapított hírhedt cége, a Co-nexus 1996 végére becsődöl, a 4 milliárd körüli tartozását sem tudta rendezni. 1998-ra mintegy 6 milliárd forint hitelezői követelés maradt utána.) Braun Soros-ösztöndíjas, az SZDSZ és a Raoul Wallenberg Társaság alapítója, 1995- ben Pető Iván kabinetfőnöke. A meginduló Sziget fesztivál részvényese és kommunikációs igazgatója. 2003-ban a Miniszterelnöki Hivatal államtitkár-helyettese, Medgyessy által kinevezve.

Lemond, majd a Gyurcsány-kormányban tűnik fel. Fő programszerkesztő. Beszédíró, főtanácsadó. Ron Werber, Rosner és Silberstern kampánytanácsadók közvetlen munkatársa. Braun az 1999-ben általa ötvenmilliós tőkével alapított Index hírportál negyedrészét egy év múlva nyolcszázmillióért adja el. Ma az MNB kommunikációs tanácsadója. Állását pályáztatás nélkül nyeri el. Az életpálya egy már serdülőkorban kiválasztott Moszad-életpálya. Beosztásai révén mindig teljes rátekintése van a magyar viszonyokra, és mindenütt akadálytalanul mozog. Most jónak látták révbe kalauzolni, mert kormányváltás jön, és biztonságot egyelőre csak a független Jegybank nyújt. Innen lehet majd ejtőernyős támadásokat intézni a magyar kormány ellen. Különben pedig a jegybanki pozíció is nagy rálátást nyújt neki. Felesége, Rozgonyi Krisztina a CEU egyetemen, a Soros kémképzőben végzett és a digitalizációs átállás idején az egyik legfontosabb állást tölti be: a Nemzeti Hírközlési Hatóság vezetője. Bizonyosan tudja, miért jöttek ide a zsidó kémrepülőgépek és mit porszívóztak össze, vagy milyen általunk még ismeretlen vírusokat helyeztek el a választási adatátvitelbe, softwerekbe. Ők nem válnak, mint Balóék, de hogy a Baló– Morvai-pár egy tőről fakad és összedolgozik a Braun–Rozgonyi párossal, az több mint alapos gyanú. Ezért kell új alkotmány és új jegybanktörvény, hogy a jövő Magyar Nemzeti Bankja ne adhasson ilyen telephelyeket a Magyarország megszállását intéző Moszadosoknak.

 

Csurka István