vissza a főoldalra

 2010.04.02. 

Egy ma született bárány

Bámulok a képernyőre, látom, hallgatom március 15-én a főváros főpolgármesterét, és nem hiszek a szememnek-fülemnek. Gördülékeny mondatokban beszél (jó, olvassa, de mindegy), magabiztosnak látszik, pedig zömmel nem a (maradék) híveivel áll szemben. Hanem azokkal, akik pontosan tudják, amit ő is saját magáról. Hogy lopott, csalt, hazudott. Rá is olvassák, hogy a tolvaj banda feje. Hogy mondjon le. De szeme se rebben. Miféle állatfajta az az ún. „profi politikus”? Leginkább ettől profi, hogy szemrebbenés nélkül, profi módon hazudik? Mert úgyse lehet rábizonyítani? Persze, hogy nem. Ha a királyról mindenki látja, hogy meztelen, akkor is a legpompásabb ruha van rajta (vagy kissé megtépázott, de akkor is van), amíg a jogállamban jogállami eszközökkel be nem bizonyítják, hogy tényleg pucér. Addig csak gyanúsított. Bár erős a gyanú, hogy csakugyan csóré. De hát „az ártatlanság vélelme”. Mindenkit megillet.

Mennyit idézték a posztelvtársak az ún. rendszerváltás kezdetén, a nyolcvanas évek végén, amikor a diktatúra működtetőiről esett szó! Amint egy (akkor még) vitriolos tollú (azóta már a balliberális szekértáborba besorolt) írónk megjegyezte. „mindenki a sztalinistáktól szenvedett, mindenki a sztalinisták áldozata volt, a sztalinisták pedig nincsenek sehol”. Nem működtetett itt senki semmiféle diktatúrát. Nem is volt diktatúra. Vagy, ha nem akarunk hazudni, pláne ekkorát, akkor nem kellene kimondanunk, hogy az ártatlanság vélelme egyenlő a büntetlenséggel? A többi már csak jogtechnikai kérdés, meg mérce-kérdés: elévülés, háborús bűn vagy nem az, emberiségellenes vagy nem az, csupán osztályellenség-ellenes. Mert az bocsánatos bűn, hiszen elévül, stb. Aztán meg, ha az emberek jelentős része úgyse a szemének hisz, hanem a jogállamot működtető törvényes illetékeseknek, akkor lehet hazudni akármekkorát. Lehet azt hazudni, hogy a posztkommunista utódpárt „értékalapú”, becsületes emberek közössége. Csupa ma született bárányok. Lehet azt állítani, illetve úgy beállítani, hogy a régió legkorruptabb politikai elitje a korrupció legelkötelezettebb ellensége. Hogy akire csak a „gyanú árnyéka” vetül, annak le kell mondania. Hogy az erkölcsösség és a törvényesség közül mindig a szigorúbb, tehát az előbbi normáinak kell érvényesülniük. (Emlékszünk még?) Vagy ha nem, hát…kisnyúl.

Hályogos szemű polgártársaim, ha nem is láttok, de azért gondolkodni tudtok! Ha egy kicsit is gyanakodtok, akkor ne várjatok arra, hogy a jogállam elítélje a főbenjáró főfejeseket. Hiszen akinek Krisztus (bocsánat, a bekötetlen szemű Justitia istenasszony) a barátja vagy barátnője, az nem kárhozik el. Arra várhattok, hogy a tettek emberét, a városháza hercegét, aki Budapest vőlegénye volt, majd hites ura lett, azt bíróságilag elítéljék! Persze, hinni kell a csodában. De azért addig is, gondoljátok meg, proletárok… akik netán készek volnátok bedőlni a szemfényvesztésnek, pedig a szemetetek is kilopták, és mindent, ami a fővárosban a szemetek fénye, tönkretettek vagy kiárusítottak. Mit mondott a városháza hercege, amikor mosta kezeit, hogy ő nem tudott semmiről, ami a BKV-nál történt? Hiába kapott levelet róla, azt csak egy sértett revizor áskálódásának tekintette. Így aztán utána sem nézett. Úgy döntött, hogy figyelemre sem kell méltatnia. Ej, ej, Demszky elvtárs! Nem járt ön marxista szemináriumra? Vagy a kínai elvtársaknál, az ultrabalnál ez a tétel nem volt elismert, elfogadott? Hogy aki sértett, annak azért még lehet igaza, legfeljebb az jobban érdekelt az igazság feltárásában… Igen, tudjuk, van ennél fejlettebb gondolkodási forma. Hogy „szubjektív panaszokkal” nem foglalkozunk, különösen, ha kellemetlen, mert ludasak vagyunk a dologban. (Akár csak a miniszterelnök.) Különben is, mit irkálnak nekem olyasmiről, amit én mindenkinél jobban tudok? Hiába is fejétől (tőlem) bűzlik a hal, úgyis lesz, aki elviszi a balhét helyettem! Ez a rendszer (ez is) már csak így van felépítve. Vannak egyenlő és egyenlőbb állampolgárok. Utóbbiak főleg a csúcsvezetők, akiknek érintése halálos. De ha már úgy magasztalta a ’89-ben alakult Magyar Köztársaságot, és nem a hitelét akarta tovább gyöngíteni, akkor volna egy ötletem, hogy mit kellene tennie. Hogy a főpolgármesteri székből egyenest és azonnal a börtönbe vonul (ott sem a legegyenlőbbek cellájába), és nem külföldre távozik. Cellatársaknak javaslom leginkább a mostani és az előző miniszterelnököt. De az azelőtti is jöhet, illetve mehet. Hátha nincs elég tégla a falban…