|
 2010.04.09.
Húsvétosok és húsvéttalanok
Nagyhét
van, többet gondolunk a krisztusi misztérium állomásaira, mint
máskor. Érdekes módon, laikus megfigyelő létemre még egy sajátos
istenérvbe is belebotlottam e napokban, mely nyilván nem állná
meg helyét a teológiai megmérettetésen, de a maga módján bír
üzenettel. Ha ugyanis akárhány fiatalt megkérdeznénk az utcán
vagy a villamoson, hogy mit jelentenek a következő, száz éve még
abszolút ismert szavak: saroglya, mángorló, petrence, kamásli,
kalocsni, tubák, fidibusz – aligha akadna közöttük néhány,
aki ismerné egyik vagy másik szó jelentését. Miért? Azért,
mert a fogalmakon, a tartalmakon, amit e kifejezések takartak, túllépett
az idő, eltűntek, kihalványultak életünkből, és persze szókészletünkből
is. Ma már, a bohócokon kívül senki sem hord lábszárvédőt,
alig pipáznak az öregek, de azok sem hajtogatnak maguknak papírból
hosszú fidibuszt, és az automata mosógépek és csodamosószerek
világában ugyancsak furcsán nézne rám az a fiatalasszony,
akitől megkérdezném, hol tartja a mángorlóját? A jelek
szerint tehát, ami kihullik életünkből, tudatunkból, az
kihullik nyelvhasználatunkból is. És láss csodát: immár kétezer
éve tudjuk, értjük, használjuk, mondjuk, hisszük mindazt,
amit e szó takar: húsvét. Kétezer év is kevés volt ahhoz,
hogy elfelejtsük mit jelent. Mondjanak, amit akarnak a sunyi, álságos,
keresztényellenes hangok, de bizony Európában nagyon is él, lüktet
és jelen van Krisztus áldozata, kereszthalála és feltámadásának
fényes üzenete. A fidibusz, a mángorló vagy a kamásli zavarba
hozza a mai fiatalt, de a húsvét emlegetése nem, mivel az életének,
családjának megélt és becsült ünnepe volt és maradt. Na, ez
az, ami nagyon fáj sokaknak, azoknak a rutinos túlélőknek,
akiknek nem kell a húsvét, és a kereszténységből is egyedül
a Vatikán kincseire tartanának igényt – lehetőleg jogi segédlettel.
Kálvinista
létemre mélységesen felháborít az az immár leplezetlenné szélesült,
interkontinentálissá tágult szabályos összeesküvés, ami XVI.
Benedek pápa, s általa az egész katolicizmus ellen folyik. A német
pápa – e származás már egymagában borzongató kihívás számukra
– nem tud olyat csinálni, hogy abból ne legyen botrány,
„tekintélyes nemzetközi sajtóorgánumok” hangos szörnyülködése
által generált skandalum: Izrael – és vele a fél világ –
tiltakozik, amiért a „fasiszta” XII. Piust kanonizálni merték
a katolikusok. Izrael – és vele a fél világ – tiltakozik,
amiért a „szélsőséges”, azaz holokauszt- szkeptikus,
lefebvre-ista Williamson püspököt fogadták a Vatikánban, anélkül,
hogy a Nobel-békedíjas, kiváló Elle Wiesel tanácsát
megfogadták volna e veszélyes főpap azonnali kitagadásáról!
Argentína példamutató módon ki is utasítja a már hosszú évek
óta ott élő és tanító angol püspököt. A római egyetemet
meglátogatni készülő pápának megüzenik: ne jöjjön, mert a
haladó szellemű oktatási intézményben persona non grata a
személye, mivel nem határolódott el kellő eréllyel az
antiszemitizmustól. Benedek levélben magyarázkodik, fűtől-fától
bocsánatot kér, és próbálja megértetni a világgal azt, amit
amúgy mindenki tud is: ezek álproblémák, nem valós felvetések,
csupán kreált vádak, és egy Vatikán elleni mélyebb, veszélyes
összeesküvést sejtető erőfeszítés részei. A római főrabbi
békés ember, hajlana is a békepipa elszívására, ha –
ugyanis mindig van egy ha – a Vatikán oda hatna, hogy a
katolikus oktatásban a jövőben nagyobb súlyt fektessenek a soa
történetének bemutatására. Már-már elcsituló- félben volt
a Pius-Williamson-féle médiamókázás, amikor felerősödött
az addig csak készülődő, szordínósan háttérben maradó
pedofilbotrány. Sikerült elérniük a szervezőknek, hogy 2010
tavaszára a katolikus pasztoráció és a pedofil aberráltság
az átlagember számára szinoním fogalmakká lettek. (Ami engem
illet, pedofil rabbiról, pópáról vagy lámáról még nem
hallottam.) Csodálatos történeteket kap fel a nemzetközi sajtó.
Egy német mérnök nagy átéléssel emlékezik vissza – miért
pont most? – az őt 33 évvel ezelőtt ért inzultus
borzalmaira: megsimogatta a hitoktatója! Egy nagypapa korú
amerikai férfi is állítólag jól emlékszik még rá,
gyermekkorában hogyan „kezdett ki vele” lelkésze. Ha jól
tudom, még a gyilkossági ügyek is elévülnek húsz év után,
de ezek a katolikus pedofilbűnök szinte csak 20-30 év elteltével
kezdenek virágba borulni. Bizonyíték, bizonyítás nem kell,
bizonyítsa be – ha él még – a megvádolt lelkész, hogy nem
úgy volt! Pusztán bemondás alapján, az állítólagos
gyermekmacerálások miatt az amerikai egyházmegyék százmilliós
nagyságrendű bánatpénzeket fizetnek az egykori áldozatoknak,
akik mára már akár Alzheimerkórosok is lehetnek: ha bizonyíthatóan
jártak katolikus hitoktatásra, fixre vehető, hogy kikezdett velük
is az oktató. Merthogy a katolikus papok már csak olyanok. A
leggyomorforgatóbb az utóbbi napok eseménye, ama Milwaukee-ból
kipattant ügy, amelynek célkeresztjében megintcsak XVI. Benedek
személye áll. Milwaukee érseke, bizonyos R. G. Weakland úgy döntött,
itt az ideje a szemrehányásnak. Szerinte ugyanis Ratzingernek,
mint vatikáni érseknek, már 1996-ban lépnie kellett volna azért,
hogy egy Murphy nevű– (amúgy már tíz éve halott) –,
Milwaukee-ban élő és tanító lelkészt kirúgjanak a
nagyothallók iskolájából. Az eset számomra követhetetlen,
ugyanis tudomásom szerint a Vatikán, leszámítva a dogmatikai,
liturgiai és egyházszervezeti kérdéseket, nem szól bele az öt
kontinens több száz államában lévő és működő érsekségeinek,
püspökségeinek alsóbb szintű problémáiba: ha egy hitoktatójuk
méltatlannak bizonyul, rúgják ki ők! Ehhez minden létező
jogi, rendőri és állami lehetőségük adott. Miért nem tették?
Az Atlanti-óceánnak, de még a Földközi-tengernek is a túlsó
partján, Milwaukee-tól tízezer kilométerre lévő Vatikánnak
kellett volna lépnie egy ilyen piszlicsári iskolai ügyben? Ha
ez így megy tovább, XVI. Benedeknek fognak telefonálni az
amerikai érsekek, hogy valamelyik parókián csöpög a csap, jöjjön
át és gumizza meg. Hogy a Milwaukee pedofilbotrányból mennyi
igaz, mennyi nem, fogalmam sincsen, de egyet felelősséggel látok:
itt már az egyház belső, sőt legbelsőbb körei is részt kérnek
maguknak a Vatikán, a keresztény hitelesség és a pápaság
tekintélyének lerombolásából. Tisztázzunk valamit: ha a kétezeréves
egyház feje, ha a Vatikán a maga felgyülemlett mérhetetlen történelmi
tapasztalatával összeesküvésről beszél, akkor ott összeesküvés
van. Tényként megállapítható összeesküvés, valódi összeesküvőkkel,
valódi célokkal és mohó, kielégíthetetlen étvággyal. Ami
pedig az összeesküvők étvágyát illeti, abban mi magyarok is
érintettek vagyunk. Nem is akármennyire. Újból hallattak
magukról önzetlen, zsidóvérű honfitársaink, a chicagói
kilencvenötök, a szegény, frusztrált helyzetbe kényszerített
leszármazottak: a MÁV-tól eddig követelt 1800 milliárd forint
kártérítés fenntartása mellett, újabb keresetet nyújtottak
be. Ezúttal a magyar bankoktól (pl. Nemzeti Bank, OTP, MKB)
illetve a velük üzleti kapcsolatban álló osztrák bankoktól
(Erste, Creditanstalt) kérik vissza azt, amit állítólag oda
betettek, és ami nekik most kamatos kamattal jár. Ügyvédi irodájuk
álláspontja szerint Nagy-Magyarország vagyonállományának 25
százaléka volt zsidó vagyon, és most ezt az összeget – amit
ők cirka 14-18 milliárd aranypengőre (!) kalkulálnak –
vissza kell, hogy fizessük egykori tulajdonosaik leszármazottainak,
vagyis nekik, a chicagói kilencvenötöknek. „A nem vagyoni, büntető-kártérítés
összegére később térnek vissza”. Merthogy az is lesz még.
Nem tudom, fognak-e látni egy fillért is ebből a képtelen,
viszolyogtató, beteglogikájú, gusztustalan, túlélőhöz és
áldozathoz egyként méltatlan, etikátlan és történelmietlen
követelésből, de egyet el kell ismernem: húsvéttalan barátaink
hatékonyan tudnak gondoskodni arról, hogy Auschwitz nevét és
emlékét még véletlenül se lepje be az avar. Hogy mire megy ki
ez az egész? Elárulom: földre! Termőföld, építkezési
telek, birtok, biztonságos zug, Sukoró kell nekik, ahol
megvethetik lábukat. Úgy látom, egyre inkább a „politikailag
korrekt” témafelvetések közé tartozik a banki adósság fejében
átadott nemzeti terület. (Lásd Görögországot, amelytől már
nyíltan is szigeteket kér cserébe a banki logika.) Sok diffamáló
jelzőt hozzá vághatunk a chicagói kilencvenötökhöz, de
egyben biztosak lehetünk: nem hülyék. Tudják ők jól, hogy
ekkora nagyságrendű összeg teljességgel kifizethetetlen. Talán
még Németország sem tudná előteremteni. Ők eleve arra játszanak,
hogy – megállapítva fizetőképtelenségünket – majd nagy
kegyesen hozzájárulnak, hogy pénz helyett földet adjunk nekik.
Mindenki azt ad, amije van. Ma még volna miből adnunk, de kérdés,
hogy húsz év múlva lesz-e? Ma még húsvétunk is van és hazánk
is, és ha nem leszünk az április 11-i választáson kellően
megfontoltak, lehet, hogy rövidesen ugyanúgy húsvéttalanok és
hazátlanok leszünk, mint az a szánalmas 95, ott Chicagóban.
Szőcs Zoltán
(Megjelent
a Magyar Fórum 2010. évi 13-as számában.)
|
