vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.09. 

Az egér világnézete

A közelmúltban az egyik televízió egy interjú keretében számolt be arról, hogy Balóné pártjának húsz alapító vezetőjéből mára már hogyan lett csak kettő, és milyen módon került Zazrivecz-Vona Gábor az elnöki székbe. A legfontosabb rész a párt támogatóinak felsorolása volt. A „maffiával is jóban kell lenni” koncepció jól illik ahhoz a tényhez, hogy az alvilági kaszinótulajdonosoktól a játékgép üzemeltetőkön át egészen a Galambos-Goldmann Lajos által irányított titkos cionista félkatonai szervezettől a bankrablóig és ki mindenki tartozik ezen imposztor párt alkotói köréhez.(Az imposztor úgy tesz, mintha másvalaki lenne, külsőleg olyan, mint a célpontja, de belül egészen más). Csalók és szélhámosok. Kellett ez a mesterségesen létrehozott párt az igazi jobboldal ellen, értéktelen, műveletlen, igazi tudás nélküli, sőt még bűncselekményeket is elkövető irányítóival együtt.

Félrevezetni a mélyszegénységbe süllyedt magyarságot és cigányságot. A helyzet reménytelen, de nem súlyos. A bosszúra éhes bolsevik hatalomnak mindig kellett a működésével párhuzamosan felállítani egy ellenségképet, mert félnek az elszámoltatástól és uralmuk elvesztésétől. Így volt ez az ominózus Göncz Árpád-beszédnél a Kossuth téren, azután az Izraelből idehozott Szabó Albert, majd a volt nemzetbiztonsági tiszt lánya, Bácsfi Diána nyilas egyenruhában való ámokfutása esetén a fővárosban. Mindez azonban kevés volt, és kellett egy komoly gyülekezet, amely radikálisan szélsőséges. Féltek attól, hogy Csurka István kezdeményezései és a Magyar Megmaradás Közössége sikeres lesz. Pontosan tudták, hogy a rendszerváltás (módszerváltás) óta az egyik legnagyobb politikai stratéga az azóta már majdnem teljesen elhallgattatott kiváló magyar író. Nagy kérdés, hogy mi lett volna például Balczó Zoltánból vagy Rozgonyi Ernőből Csurka István léte nélkül. Ezeknek a Brutusoknak szánták feladatul a nagy Caesar politikai megsemmisítését, szerencsére nem jártak sikerrel. Az árulást, tehát mint a kitűnő Shakespeare- drámában is a pénzért, haszonszerzésért, a kapcsolati tőkéért, a hatalomért tették meg, méghozzá lelkiismeret- furdalás nélkül. Mint ahogy teszi azt a hiperaktív, kisdobolós Novák Előd, vagy az egyébként rendkívül jó képességű, de önmagából teljesen kifordult református lelkész, ifj. Hegedűs Loránt. Őket tehát a Fidesz nagyarányú győzelme ellen, és a MIÉP eltüntetésére hatalmazta fel a vesztes liberális oligarchia. Lefizetett besúgókkal, provokátorokkal, mint ahogy az történt 2006. október 23-án a TV-Székháznál vagy a Deák téren. A félelemre épülő társadalomban mindenki fél, de a hazaárulás ilyen formája főbenjáró bűn! Azokat szolgálják fillérekért, karrierért, akiknek az a hitvallásuk, hogy ami a tied az az enyém, ami az enyém, ahhoz semmi közöd. Az a nő, akinek az édesanyja és a gyermekei, valamint a férje is zsidó származású, szégyellheti magát, amikor alpári stílusban kiüzen a manhattani testvéreinek. Ez maga az abszurd, de nyilván szándékos, mert utasításra cselekedett. Vagy amikor a Jobbik elnöke izraeli távozásra szólította fel a televízió riporterét, akkor nyilvánvalóvá vált a gátlástalanság. Ha ugyanezeket a cselekedeteket Orbán Viktor vagy Csurka István tette volna meg, mint ahogy ezt sohasem tették, akkor nem „vírushordozó” izraeli repülőgépek, hanem minimum F16-os bombázóik jelentek volna meg Magyarország légterében. Hiába, a lehetőség kihasználása a vérükben van, ezek szellemi törpék, zsákmányszerzők. A magyarság ellen tudatosan vagy tudatlanul fellépők, megfélemlítéssel, összeugrasztással, veszedelmes bűnözők, kollaboránsok. Horthy Miklós a szegedi Csillag börtön egyik cellájába Rákosi Mátyást, a másikba pedig Szálasi Ferencet ültette. Nincs messze már ez az idő, mert a történelem ismétli önmagát.

Tisztelt Jobbikosok! Tegyétek le a lantot, és Magyarország ügyeinek intézését bízzátok komoly törvénytisztelő, már harcedzett államférfiakra, mert ha jön a homokvihar, az özönvíz, vagy a földrengés, akkor mindenki elpusztul. A csikkek is fellázadtak egyszer, mert addig csak elnyomásban volt részük. Brutus álmában minden éjjel megjelent Caesar szelleme, mert az egér világnézetét mindig a macskától való távolsága határozta meg.

 

Agárdi László