vissza a főoldalra

 

 

 2010.04.09. 

Băsescu Csíkszeredában segített rá az ortodoxok ünneplésére

Neje és kisebbik lánya, az EP-képviselő Elena (EBA) társaságában érkezett Csíkszeredába április 3-án este Traian Băsescu, hogy a Vár-téri ortodox templomban részt vegyen a feltámadási istentiszteleten.

 Az elnök éjfél előtt 20 perccel érkezett a templomba, ahol közel 1500-an vettek részt az istentiszteleten. Ioan Selejan, Hargita és Kovászna Ortodox püspöke beszédében megköszönte, hogy az államfő a csíkszeredai románokkal tölti a feltámadás éjszakáját. Mint mondta, ez annak jele, hogy Băsescu nem felejtette el, nem csak a Fekete-tenger, hanem a Kárpátok elnöke is.

 Az istentiszteletet követően az államfő és a püspök a templom alagsorában rövid megbeszélést folytatott. Távozása előtt Băsescu azt nyiltakozta, a románok bátorításának és szolidaritása kifejezésének szánta látogatását. Az elnök egyúttal egészséget és kellemes ünnepeket kívánt a más felekezetűeknek, így a katolikusoknak is.

 A Băsescu-család később visszatért Szinajára, ahol a húsvéti vakációját tölti.

 Mint ismeretes, a március 20-án Maroshévízen tartott fórumon a székelyföldi románok az állam segítségét kérték az etnikai identitásukat veszélyeztető magyar törekvések ellen. Azon a rendezvényen Ioan Selejan elnökölt.

 

(Forrás: honline.ro)